Always in my heart (L.S.) /Befejezett/

Nyolcadik fejezet

- ELMOMDANÁD, HOGY MÉGIS MI A FRANC VOLT EZ?? - üvöltözött velem Ethan a kocsiban hosszas, feszült csend után .

- Most tulajdonképpen mi bajod van? - kérdeztem vezetés közben.

- Az, hogy amíg én minden energiámmal azon dolgozok, hogy tökéletes legyen a nagy napunk, addig te az esküvőszervezőnkkel enyelegsz.

- Na jó! - csaptam a kormányra - Egy, én nem enyelegtem senkivel, és kettő, te sem teszed mindig oda magad ennyire - állítottam le a kocsit a társasházhoz tartozó parkolóban. Mindketten kiszálltunk a kocsiból, Ethan előre rohant, alig bírtam tartani vele az iramot. Beszálltunk a liftbe, úgy mentünk fel az ötödik emeletre. Ismét beállt köztünk a feszültséggel teli hallgatás, majd újból megszólalt.

- Hogy érted, hogy nem teszem oda magam?

- Úgy, hogy múltkor te simán ott hagytál engem egy munka miatt.Akkor valahogy nem érdekelt, hogy ott hagysz vele.

- Az teljesen más volt.

- Miért is?

- Mert engem a munkám szólított, te viszont a szemem láttára flörtöltél az exeddel! – robbant újra.

- De értsd már meg, hogy nem volt semmi – kezdtem én is felhúzni magam.

A nap hátralévő részében csak veszekedtünk egymással. Én próbáltam őt nyugtatni, de Ethan egyre indulatosabb lett. A konyhában voltunk és a szárítón lévő poharat hozzám vágta. Épphogy csak el tudtam hajolni.

De ezután sem állt le. Nekem jött, és a nyakamnál fogva a falnak tolt. Próbáltam ellökni magamtól, de a másik kezével összefogta a csuklóimat és a fejem fölött azokat is a falnak szorította.

Már szinte az összes levegőm elfogyott, de még volt annyi önerőm, hogy ágyékon térdeljem őt. Ethan összegörnyedt, én meg gyorsan elindultam, hogy minél hamarabb eltűnhessek a lakásból.

-Jól van! Menjél csak a Harrykédhez! – kiabálta utánam. Gyorsan hívtam a liftet, majd mikor már takart az ajtaja, lecsúsztam a padlóra.

Már korábban is voltak dühkezelési problémái, de azt hittem már tudja kezelni. Hát kiderült, hogy nem.

Még akkor is remegett mindenem, mikor Liam lakásához sétáltam fel. Az említett az ajtó előtt állt és egy lánnyal beszélgetett. Megjegyzem: jóval közelebb álltak egymáshoz, mint általánosságban az emberek beszélgetés közben.

Ha nem lettem volna olyan lelki állapotban, amilyenben, akkor biztosan nem lett volna szívem zavarni az eléggé bensőségesnek tűnő eszmecserét, de csak az volt a fejemben, hogy minél hamarabb le akarok feküdni, és eltűnni az álmok világában.

Ahogy lassan lépkedtem fel a lépcsőn a két galambocska is észrevett. Ahogy szemből rálátásom volt a lány arcára, egyből felismertem. Ő az a csaj, aki a szkennerért könyörgött a múltkor! Csak azért nem ismertem fel, mert nem volt rajta szemüveg és a haját is befestette... bordóra?? Valami olyanhoz tudnám hasonlítani a színét.

- Jesszusom Louis, mi történt? – nézett rám aggódva a legjobb barátom – Menjünk be – tolt a bejárat felé kezét finoman a hátamra téve, miközben a másikkal kinyitotta az ajtót – Bocsi Nora, majd később folytatjuk – köszönt el a lánytól, majd bezárta az ajtót.

Leültünk a kanapéra majd elmeséltem neki a dolgokat. A hangom végig remegett, nem sokra voltam attól, hogy elsírjam magam, de kibírtam. 5 évvel ezelőtt megfogadtam, hogy sohasem sírok egy férfi miatt.

Ethannek fiatalkora óta vannak dühkezelési problémái. Mikor összejöttünk, rávettem, hogy menjen el szakemberhez, aki gyógyszert írt fel neki. Eleinte nem akarta szedni, de megfenyegettem, hogyha nem változtat, akkor elhagyom. Nem voltam hajlandó még nyáron is hosszú ruhadarabokban járni, azért, hogy eltakargassam a bántásának nyomait. Aztán végül beszedte a tablettákat, de volt olyan, hogy kihagyta. Erre különböző indokai voltak: „Nem volt időm kiváltani.", „Elfelejtettem.", „Nincs is rá szükségem.", „Az én dolgom, ne szólj bele!" Ilyenkor az egész kezdődött elölről. Mint valami elcseszett körforgás. De már majdnem egy éve nincsenek gondjaink. Én tényleg azt hittem, hogy minden rendben lesz.

- Ezt eddig nekem miért nem mondtad? – kérdezett rá Liam.

- Mert nagyon szégyelltem az egész helyzetet – hajtottam le a fejem.

- Istenem, Louis – ölelt magához szorosan – én vagyok a világ legrosszabb barátja. Hogy nem vettem észre, hogy bajban vagy?

- Ne mondd ezt magadra Li! Nálad jobb barátot nem kívánhatnék – váltam el tőle.

- El kell őt hagynod!

- Mi? Biztos, hogy nem! Minden rendben lesz, hidd el! Figyelek rá, hogy újra szedje a gyógyszerét.

- Nem Lou, ez nem mehet így tovább! Ha Lottie-val történne ez, te is azt mondanád neki, hogy meneküljön mihamarabb abból a kapcsolatból, nem? 

- De – hajtottam le ismét a fejemet.

- Na látod.

- De ez egyáltalán nem ilyen egyszerű!

- Tudom – ölelte át félkarral a vállam – De én itt leszek és segíteni fogok.

Sziasztok!

Tudom, hogy ismét nagyon nagy volt a kihagyás, de az utóbbi időszak elég megterhelő volt a számomra. Reménykedem benne, hogy a nyári szünetben termékenyebb leszek, már ami a részeket illeti.

Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem, hogy tetszett nektek.

További szép napot/estét <3