Three months (18)

chapter nine

Calebbel különösen szeretjük egymást kényelmetlen helyzetekbe hozni. Amit nem tudtam mivel magyarázni, csak azzal, hogy kedveljük annyira egymást, hogy mindent csak úgy, mint egy bombát ledobjunk. De ezzel semmi baj, egészen addig, amíg nem kezdenek el járni a fogaskerekeim. És amint beindul a gépezet, az kiül az arcomra is. Valami beleegyezést elrebegtem, vagy igazából annak hallotta, aminek akarta, ugyanis ahogy kimondtam a választ, idegességemben lelöktem a pultról a tányért palacsintástól, szószostól, mindenestől. És mivel egyből apró darabokra hullott, ezért a kérdést kicsit elévült. Csakhogy ezután nem hozta fel Caleb a dolgot, amire nem tudtam mit reagálni. Így a lehető leggyorsabban nyitottam fel a laptopot, mikor elfordult magának kávét tölteni, és kezdtem megnyitogatni az email-eimet. Ilion, Jada, Landon Paulson. Az utolsó név olyan dühöt váltott ki belőlem, hogy szinte el is felejtettem Cal kérdését. Szinte.

Miután a barátom konstatálta, hogy nem fog ebben a pillanatban konkrét választ kapni, felkapta a laptopját mellőlem, és bement a dolgozójába. Teljesen a jogos a kérdés, hogy miért rémít ez engem meg ennyire. Nos a válasz összetett, de nem indok. Ha naiv vagy, és felelőtlenül beleugrasz egy kapcsolatba, majd dobnak, akkor két opció van: nem leszel többet naiv, és mindenre figyelni fogsz vagy köd száll az agyadra, és az eddiginél is naivabb leszel. Igen, én minél többször szakítottam, vagy szakítottak velem egyre naivabb lettem. Talán nem ezt a viselkedést várják el, egy felnőtt, tudományokban jártas, diplomás nőtől. És erre Amina világított rá, még a szexmentes féléves fogadalmam előtt. A naiv kislány, aki hercegnőként akart élni egy kastélyban lecserélődött egy mindenre gyanakvó, kicsit borúlátó keleti boszorkára. Az önértékelési problémáimnak pedig nem csak én ittam meg a levét, hanem a legtöbb körülöttem levő is. Évekkel ezelőtt jártam pszichológushoz emiatt, és akkor átmenetileg jobb lett. Na de, hogy is jön ide az, hogy Caleb el akar vinni egy galéria megnyitóra? Csak annyiban, hogyha elvisz valami ilyen méretű helyre, akkor meg fognak ismerni. Képbe kerülök. És azután nincs menekülő útvonal semerre. Féltem is a szabadságomat, és nem is. Meg aztán nem is teljesen a szabadságom a tét. Akit sokáig nem szeretnek igazán, az elszokik attól, hogy szeretve van. Hogy megérdemel bármit. És én nem tudom, hogy megérdemlem-e.

- Csak szólni szerettem volna, hogy el kell mennem egy meetingre. Ebédre nem jövök haza, csak a megnyitó előtt átöltözni – karolt át hátulról a férfi, aki erősen próbálkozik azzal, hogy a szívembe zárjam.

Amennyire tudtam, az ölelésébe bújtam, de nem mondtam semmit. Ő adott egy puszit a fejem búbjára, majd elment. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

A képernyőm valószínűleg már rég kikapcsolt, és a gondolatomat igazolta is, hogy 45 perc telt el azóta, hogy megreggeliztünk. Mikor újra megláttam Landon nevét, engedtem, hogy úrrá legyen rajtam a méreg, és megnyitottam az emailt.

Kedves Zorám!

Meglepődve láttam, mikor tavasszal a pályázat benyújtása után, egyből hívtak, hogy nekem adták a nyári kurzust. Most azt hiheted, hogy hencegni jöttem, de ne aggódj, csak szimplán elmondom, hogy ne bánkódj!

Fel szeretném ajánlani neked, hogy légy a segédtanárom! Bár lehet, hogy inkább csak a szertárban venném hasznodat 😉

Mindegy is, tudod a számom, ha így jó neked, akkor hívj, és megbeszéljük a részleteket!

Ölel és csókol:

Mr. Landon

Azt hittem, hogy a vérnyomásom nem tud ennél feljebb menni. Nem tagadom, hogy a szertáros utalása nem történt meg egyetlen egyszer az életben. De volt rossz időszakom, és ő pont benne volt. Egyből csörgettem kedvenc bátor diákomat, Iliont, anélkül, hogy kiléptem volna Landon felháborító email-jéből.