Three months (18)

chapter five

A kiköltözés végül öt nap alatt sikerült. Általában a határidők miatt nagyon eldurran az agyam, így ha van 10 napom, akkor inkább mindent megcsinálok 5 nap alatt, hogy megmutassam, igenis képes vagyok rá.

Azonban most, hogy totálisan, teljesen Calebnél laktam, nem tudtam milyen kifogással előrukkolni, hogy hova is megyek. Az egész kapcsolat kezdett kicsit túl sok lenni nekem. Túl fülledt. Kerülgettük a forró kását és vártuk, ki borítja ki hamarabb. Így tehát próbáltam elkerülni minden testi kontaktust. A találkozástól kezdve az érintésekig.

Azt hiszem ezt Caleb is észrevette, ugyanis mikor találkoztunk nem próbált meg azonnal megcsókolni, hanem csak megölelt, vagy végigsimított a karomon. És mindezt nulla kommunikációval értük el. Ezért elhatároztam, hogy ma egy kis vacsival meglepem és megbeszéljük az egészet.

Én, a főzés mestere (irónia), egy borsókrémlevessel és egy egyszerű spagettivel készültem. Igaz, hogy én ezt mind megcsináljam kellett vagy három óra. Plusz fél a terítéshez. De minden percét megérte.

Most, hogy elkezdődött a nyár Calebet sok helyre hívják esténként. Nem az a sokáig bulizós típus, de ha meghívják egy rendezvényre, akkor örömmel megy el. A hét napból öt napon leghamarabb este tíz után várható haza. Haza? Ez lenne a megfelelő szó? Nem csak egy átmeneti lakásként tekintettem eddig erre a helyre?

Fél tizenegykor hallottam a kulcs zörgését a zárban. A nap már lement és ezért könnyen teremtettem félhomályt gyertyákkal és a kisebb szpotlámpákkal.

- Csak nem házi koszt illat van? - kiabált be az előtérből, miközben cipőit levette magáról.
- Csak neked, csak most.
- Nem bánnam, ha nem csak most lenne - mosolygott rám menet közben, majd a konyhában megmosta a kezét és leült velem szembe az asztalhoz. - Minek köszönhetem ezt a vacsorát?
- Beszélnünk kell - jókedve kicsit lakankadt, mikor kiejtettem a szavakat a számon. - Nem, semmi rossz értelemben. Egyszerűen csak beszélgetnünk. Mint egy randin. Most akkor ez egy randi. Csak ilyen házi készítésű - nyugtattam meg kicsit túl hevesen.
- Hát akkor beszélgessünk. Egy kis bort a vacsorához?
- Spagettit csináltam. Nem tudom, van-e valamid hozzá. Addig kihozom a levest.

Majd mind a ketten felálltunk az asztaltól és elindultunk utunkra. A levest két tányérba tálaltam és miután kész lettem vele, kerítettem boros poharakat. Caleb hümmögve jött vissza... gondolom a boros szekrényétől.

- Mikor Olaszországot jártam egy nagyon jó borász barátommal, elmesélte nekem a borválasztás csínyját-bínyját. Tőle tanultam mindent, bár a tudásom kicsit megkopott már, de erre emlékszem. A spagettihez mindig egy bizonyos kadarka féle szőlőből készült bort szolgáltak fel. Ha pont akkor szüretelik, amikor kell, akkor egy enyhén fűszeres ízt fog adni, ami kiegészíti a paradicsom ízének teltségét - olyan okoskodó hangnemmel mondta mindezt, hogy nevetnem kellett.
- Ez jól hangzik. De a bor előtt a séf ajánlata egy pikáns borsókrémleves, szerecsendióval és rózsaborssal fűszerezve. Kiegészítőként a séf egy kis vajon pirított köménnyel ízesített kenyérkockát ajánl - mire végigmondtam, mind a ketten vigyorogtunk.

Ahogy a szemébe néztem, láttam benne a pajkosságot, a jókedvet és a vonzalmat. Külsőre talán az ember rosszfiúnak gondolná először... vagyis inkább másodszor, na meg harmadszor is, de miután megismernék, mindenki el lenne tőle ájulva. Általában csak dobálózunk a szavakkal: kedves, okos, helyes. Ez mint Calebre illett, de nem azon a közhelyes módon.

Kedves volt, mikor megtartotta az ajtót. Mikor egy szál rózsa várt azt asztalon, itthon. Ő nem volt sehol, de a rózsa és egy kis üzenet igen. Kedves volt, mikor a randikról volt szó.