Three months (18)

chapter three

Mikor megérkeztünk az étteremben kétségbeesetten néztem körbe. Reméltem is és nem is, hogy Caleb mellett kapok ülőhelyet. De a sors valamiért úgy akarta, hogy az egyes számú asztalnál egymás mellé üljünk. A sokfogásos vacsora után kirakták a süteményeket az asztalokra. Amina és Jacob ebben az időben lépett le a fotózásra.

- Na és Caleb Bower mivel töltöd a szabadidődet? - szegeztem neki a kérdést. Ha már ennyire elbűvölő mosolya van, legalább lássam is.
- Mit szeretnél tudni Zora Trent?
- Például mit dolgozol?
- Ha rám nézel mire gondolsz? Mit dolgozok?
- Most húzni fogod az agyamat? - kérdeztem kapásból vissza.
- A hajadat szívesebben húznám persze nem ilyen körülmények közt.

Meglepett az, hogy ennyire őszintén kijelentette, hogy megdugna. Elnyílt a szám és meg sem tudtam szólalni. De aztán feltört belőlem a szó, mint áradatkor a csatornából a szennyvíz.

- Igazság szerint nem zavarna, ha a vacsora szexbe torkollana. Sőt. De próbáltam magam nyugtatni, hogy nem a szex az első. Szóval szeretnélek megismerni.

Most Caleben volt a sor, hogy csodálkozzon.

- Hát rendben. De szavadon foglak - mosolygott, majd a kezét a combomra rakta és elkezdte becsúztatni azok közé. - Nem tudom kinéznéd-e belőlem, de egy fotós céget vezetek. Az egész ötlet abból indult ki, hogy egész kicsit koromóta imádok fotózni. Először csak a természetet fotóztam és utáltam mindent ami mű. Nem szerettem szerkeztgetni a képeket, csak naturálisan hagytam mindent. Ez idővel kicsit átalakult, mert természetes színvilágot teremtettem egyre profibb munkákkal. Nagyjából tizenkilenc voltam, amikor az első esküvőmet elvállaltam. Nagyon elégedettek voltak így hát elterjedt a híre a fotóimnak. Ebből aztán kinőtte magát a vállalkozásom. Igaz, közgazdászként végeztem, mégis minden tudásomat felhasználtam a cégalapításhoz. Tehát nekem a hobbim a munkám, a munkám a hobbim, kinek hogy tetszik. Na és te hogyan jutottál el az egyetemi matematikaoktatásig? - Ahogy rámmosolygott esélyem sem volt, hogy ne kezdjek el beszélni. A szavak gördülékenyen jöttek ki a számból.

- Egészen kicsit koromban magyar-matek tanár akartam lenni. Később aztán rájöttem, hogy ez nem megvalósítható, így nagyjából tíz év után választottam a két irányultság közül, azt hiszem egyértelmű, mit is választottam. Nem tudtam még a középiskola végén sem hogy mit akarok, ezért beadtam a jelentkezésem elméleti matematikára és azt tanultam. Nagyjából a harmadik szemeszter után rájöttem, hogy imádom a kamaszokat. Nem is a kamaszokat, hanem a korombelieket. Csodáltam a profokat, hogy milyen okosak és mennyi energiájuk van. Az elméleti matek mellett elkezdtem egy tanárit is párhuzamosan csinálni, de kiderült, hogy okosabb vagyok, mint kellene. Így kerültem az egyetemre... újra.
- Érdekes, hogy az embert mennyire befolyásolja az egyetemi tapasztalat. Nekem csak a koleszbulik maradtak meg és az eszméletlen sok lógás. Néhány napos tanulással megúsztam mindent a vizsgák előtt, hála a fotografikus memóriámnak - hát nem irónikus? -, de ennél többet nem szenteltem semmilyen tantárgyra.
- Az egyetem alatt voltak bulik? - nevettem fel cinikusan. - A nagyobbik részükre mai napig nem emlékszem. Nagyjából hónaponta egyszer mentem el bulizni csakis csak a barátnőm unszolására. Vagy ivás volt a vége vagy pasizás. De hát régen volt már az...

Először azt hittem, nagyon unalmas fickó lesz. A jó test, rossz agy, de szerencsére pozitívan csalódtam. Ahogy beszélgettünk a sütemények felett, becsúszott néhány pohár bor és pezsgő is. James, aki a ceremóniamester is volt egyben, fél tizenegykor táncra invitálta a kedves közönséget. Az első tánc alatt Ed Sheeran Perfect című száma indult el.

- Szabad egy táncra, hölgyem? - nyújtotta felém immár azt a kezét, ami eddig a combomon pihent.
- Részemről lenne a megtiszteltetés, uram.