Three months (18)

chapter six

A napok sehogy sem akartak eltelni. Másnap mikor felébredtem, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Rémlett az, hogy tegnap este eszméletlen orgazmusom volt a vibrátoromtól. Aztán eszembe jutott az álmom. A suliban ezért kicsit ferde hajlamúnak tituláltak, de akkor sem érdekelt, ha lánnyal smároltam. Most pedig az álmom a konkrét megtestesítője volt. Újra a középiskolában voltam, újra a legjobb barátnőmmel. Néha full részegen átsmároltuk magunkat az éjszakába, de nem volt túl gyakori. Minden elmélkedésem, a régi "nagy szerelmemhez" kapcsolódik, Jilian-hez. Vele alkalomadtán történt több is, mint ártatlanság és most megelevenedtek. Azonban mindez szép és jó volt, de megzavart valami rikácsoló hang. Mi a franc lehet ez?

Feltoltam magam a párnáim közül és a szemem kinyitása nélkül megpróbáltam felállni és megkeresni a hangot. Csakhogy most ez csúfondárosan nézett ki: az ágyból egyből kiestem, mert valami takarónemű szar rám tekeredett és nem eresztett. Így hát a padlón feküdve úgy döntöttem, hogy felállok, de még mindig csukott szemmel. Nyár van! Nem szabad korán kikelnem az ágyból! Főleg, hogy ÉN, Zora Trent 10-nél hamarabb kikecmeregjek, na az meg végképp lehetetlen. A következő lépéseimet nagyon megfontoltam: mielőtt konkrétan léptem volna egyet, tapogatóztam a lábammal. Ismeretlen tárgyakba ütköztem, majd elértem a célom. Valószínűleg a telefonom az, mert nagyon kellemes a hangja.

Ösztönösen jobbra húztam és beleszóltam.

- Jó reggelt magának is! - ásítottam el a készülék mellett.
- Szép napot, tanárnő! Ilion vagyok - közölte az alak a telefonban. Az legbátrabb, illetve egyetlen hallgatóm, aki fel mer hívni.
- Most nem tudom, hogy mit mondjak Ilion. Legszívesebben letépném a fejed, de természetesen a testi erőszakot büntetik, szóval mondd.

A vonal végéről nevetés hallatszott, majd belekezdett.

- Az idei nyári kurzusfelkészítőt Landon Paulsonnak akarják adni.

Erre a kijelentésre minden további szó nélkül kipattant a szemem.

- Most fáj a lelkem. Komolyan annak a tapló LANDONNAK? - üvöltöttem a készülékbe. - Jó semmi baj Zora. Nyugodj meg. És csak azért hívtál fel Ilion, hogy ezt reggel közöld velem?

- Tanárnő már elmúlt tíz. A reggel nyolcig tart. De nem. Természetesen azért hívtam a tanárnőt, hogy megtudjam, lenne-e kedve átvenni ezt a feladatot Mr. Paulsontól. Néhányan arra gondoltunk, hogy indítunk egy petíciót és tanárnőt ajánljuk a feladatra. De persze csak, ha elvállalja.

- Mikor is indul a kurzus?
- Igazság szerint jövőhét hétfőn.
- És nektek ez most jutott eszetekbe? Ha korábban mondjátok, talán én is tudtam volna intézkedni!
- Akkor beadhatjuk a kérelmet?
- Adjátok! Ha valami kell még, akkor hívj, de úgy is meg fogom tudni az eredményt, valamilyen úton-módon.

Ugyan a barátaim száma korlátozott, mégis egy ilyen hívás után kellett egy társ, akinek kiadhatom a mérgemet és meg is ért. A tanszéken is legalább olyan fontos a túlélés, mint az egyetem tanulói korszakában. Ugyan itt a profok nagy részével jó, ha jó viszonyt ápolunk, néha nem árt egy kis ellenségeskedés. Az első egyetemi évemben találkoztam Jada Williams-szel. Fizikából szerzett meg mindenféle diplomát, nagyon sok disszertációja van, ami szinte világhíres. Mégis belém kellett kötnie az első szemeszteremben. Még diák koromban felvettem egy fizikás tantárgyat, pusztán szórakozásból és nyilván ő lett a tanárom.

Kijelenthetem, hogy gyűlölt, mint a szart. A legtöbb vizsgán kitűnővel mentem át - ami persze nem rajta múlt - úgy, hogy annyi órát mulasztottam, amennyi belefért. Bárhol, bármikor találkoztunk, izzott körülöttünk a levegő: egy darabig tényleg gyűlöltem, de aztán elkezdett szórakoztatni a tény, hogy idegesíthetem. Aztán jött az a hülye facebook-os mizzéria, mikor mindenki kiírta, hogy havonta egy embernek fizeti a kávéját és dumál vele. Amint megláttam kapva kaptam az alkalmon és elsőként kommenteltem.