Bezárva [befejezett]

Harminckettedik fejezet

- De ha már úgyis csak ketten vagyunk.. Tényleg csinálhatnánk valami izgalmasat.- még pár pillanatig röhögtem rajta, de aztán mikor a nyakamhoz hajolt és egy csókot nyomott rá, egyből abbahagytam. Amikor elhajolt, nagy szemekkel néztem rá, sűrűn pislogva. A kezeit a derekamon pihentette, a pillantását le nem véve az ajkaimról. Meg se bírtam szólalni. Teljesen lefagytam. De úgy igazán. Az egyik kezével végigsimított az arcomon majd megszólalt:
- Mondjuk...-monta érzékien.- Néhány fekvőt, mert olyan gyenge vagy, mint a harmat.- nevetett fel.
- Utállak.- mondtam komolyan a szémébe nézve, majd a végére én is elvigyorodtam.

***

A Nap már kezdett nyugovóra térni, nekem pedig ebben a pillanatban villant be, hogy reggel óta rá se néztem a női dolgaimra... A fürdőszobában szerencsére nem volt senki, ezért gyorsan bereteszeltem az ajtót és szurkoltam, hogy ne legyen minden tiszta vér. Meglepően vettem tudomásul hogy egy csepp vér sincsen. Sehol. Ezek szerint valahogy megoldották az Alkotók, hogy ne kelljen minden hónapban ezzel foglalkoznom. De akkor miért fáj? Ha a vér részét sikerült megoldani, ez akkora kérés lenne?? Na de várjunk... Akkor... Ez azt is jelenti, hogy nem lehet gyerekem??? Mondjuk nem hiszem hogy 16 évesen feltétlenül szeretnék egyet egy ilyen helyen.
A helyiséget boldogan elhagyva a hálózsákom felé vettem az irányt. Az egésznapos futkározástól teljesen kimerült voltam, így hamar elaludtam, a rémálmok pedig újra a hatalmukba kerítettek.

Egy fémből készült folyosón haladtam előre. A fejem feletti fénycsövek épp elegendőek voltak ahhoz, hogy ne legyen teljes sötétség. Magabiztosan haladtam előre, mint aki már rengetegszer bejárta ezt az útvonalat, de valójában egy kicsit sem tűnt ismerősnek. Az egyik jobbra nyíló ajtó előtt megálltam és hozzáérintettem a kezemet a falon lévő leolvasóhoz, és az üveges felületen megpillantottam magam. Tényleg én voltam... Nem volt sok időm bámészkodó, mert az ajtó kinyílt. Beléptem. A teremben egy férfi állt, háttal nekem. Előtte egy hatalmas műszerfalhoz hasonló gépezet, amin rengeteg gomb, billentyű és érintőképernyő foglalt helyet. A szerkezet felett pedig egy hatalmas monitor volt, ami a tisztás különböző pontjait mutatta, egyedüli fényforrásként szolgálva. Ezen kívül a szoba szinte teljesen üres volt.
- Késtél.- szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon. A férfi haja sötét volt eltekintve néhány őszülő tincstől. Hosszú fekete bőrkabátot viselt, fekete szövet nadrággal és elegáns bőrcipővel. Ez még jobban kiemelte, vékony testalkatát, hogy a magasságáról már ne is beszéljünk.
- Sajnálom. Többet nem fordul elő.- mondtam.
- Remélem is. Legalább benned ne kelljen csalódnom.- válaszolt továbbra is háttal állva. Egy kis szünet után folytatta.- Meg vagyok veled elégedve. Szépen kihozod a változókat a csoport minden tagjából. De itt az idő, hogy egy kicsit felpörgessük a dolgokat.
- Mire gondolsz?- kérdeztem, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból tudtam mi lesz a válasza.
- Elindítom a Végzetet.

***
- Dia.... Diaaaa...- rázogatta Chuck a vállamat.- Kelj fel!- mondta szinte hisztérikusan. Nem érettem, mi baja van, hiszen ha reggel lenne a nap fénye felébreszett volna. Mi a plotty baja lehet hajnalban. Talán Minho küldte, hogy keltsen fel. Egy nagy sóhaj után végre kinyitottam a szemem, és a fiú aggódó tekintetével találtam szembe magam. Zavartan felnézett az égre, én pedig követtem a pillantását.
Eltűnt a Nap... Na várjunk, ez mégis hogy lehetséges. A legnagyobb égitest nem tűnik csak úgy el. Az egész ég szürke volt. Valamennyi fény még így is érkezett, de még így sem volt sokkal több félhomálynál. Egyből felpattantam és a doboz felé indultam a többi tisztárshoz. Mindenki egyszerre beszélt és az ég felé mutogattak. A tömegben kiszúrtam Thomast és odaléptem hozzá.
- Van bármi ötleted, hogy mégis mi folyik itt?- kérdeztem.
- Semmi. De úgy látszik az ég mesterséges és valahonnan érkezik a fény.
- Olyan mintha egy szürke plafon lenne, szinte meg is lehet érinteni.- mondta Chuck akit nem is vettem eddig észre.
- Zöldfül! Jössz? Már így is késésben vagyunk!- érkezett meg a csapatunkhoz Minho, akivel szinte egyidejűleg Lisa is csatlakozott. A lánnyal köszönésképpen csak egymásra mosolyogtunk. Tervben volt, hogy megkérdezem tőle, neki is voltak-e hasonló problémái a női ügyeivel.
- Ma is kimentek oda?- kérdezte remegő hangon Chuck.
- Még szép hogy megyünk. Ma egyel több okunk van rá. Na, jössz már? Thomas te is indulj a saját szekciódba.- osztotta ki az utasításait, és a válaszomat meg sem várva a csuklómnál fogva, a konyha felé irányított.
- Hé, de még fel sem öltöztem!- tiltakoztam.
- Reggelizünk, és amíg összepakolok, felöltözhetsz.- válaszolt feszülten.

Fél óra múlva már az útvesztő folyosóit róttuk. Már lassan a Sziklához értünk, ahhoz a különös helyhez ahol az út egyszer csak véget ér, amikor Minho visszarántott a pólómnál fogva.
- Ott egy Sirató.- suttogta.