Bezárva [befejezett]

Huszonötödik fejezet

A futárok lassan felsorakoztak a térképszoba előtt teljes ,,harci díszben". Még nem láttam őket így együtt, de be kell vallanom, hogy mindegyikük egytől-egyik hihetetlenül jóképű. Nem is értem hogyan. Lehet nem is a futást nézik, hanem, hogy mennyire néznek ki jól. Beszélgettek, nevettek mintha nem is rohannának minden nap a vesztükbe. Thomasszal lassan közeledtünk feléjük. Kezdtem izgulni. Nem is tudom megmondani pontosan miért, de nem az útvesztő miatt. Egyáltalán nem féltem tőle, talán inkább attól, hogy Minhóval kell töltenem a napot, most így miután kiderült mi az igazi véleménye rólam... Mikor odaértünk hozzájuk minden szem felém fordult, amiről a reggeli fürdőszobás eset jutott eszembe és úgy éreztem kezdek vörösödni. Néhányan elvigyorodtak, mások hangosan felnevettek és egymásra néztek. Thomas védelmezőn átkarolt (amit nem tudtam mire vélni, és ma már így is egy kicsit többet voltam ilyen közel bizonyos tisztársakhoz, mint szerettem volna) és elkezdett bemutatni a többieknek. Mikor mindenkivel kezetfogtam (és elfelejtettem a nevüket), a barátom felé fordultam:
- Nem tudod hogy van Chris?
- Minho most ment megnézni.- válaszolt, és kiült az arcára a szomorúság.
- Csak nem engem említetettek?- érkezett meg a körünkbe az említett személy.

Mindenkinek kiosztotta az utasításokat aztán erélyesen kijelentette, hogy én vele fogok tartani. Egyből el is indult az északi kapu felé. Most simán lett volna esélyem odaszöki Thomashoz vagy elbújni, de meg akartam mutatni (elsősorban magamnak), hogy milyen éretten tudom kezelni a konfliktusokat. Visszaemlékeztem arra a napra mikor megérkeztem és, hogy akkor milyen hirtelen lettem dühös Thomasra. Úgy érzem az útvesztő megedzette az idegeimet, nyugtattam magam. (Ez nyilván nem volt igaz, de valamivel nyugtatnom kellett magam, oké?)
Mindenesetre követtem az elöljárót. Vissza akartam neki vágni valami csípőset a megfelelő pillanatban. Ahogy bekocogtunk, megcsapott egy meleg széllökés. Hallgattam a talpaink ütemes földhözcsapódását, ami mintha hipnotizált volna.
Hirtelen egy izmos hátnak csapódtam. Esküszöm kezd az ilyen szituációkból elegem lenni. A hát tualjdonosa megfordult és felhúzott szemöldökkel nézett le rám, én pedig unott fejjel bámultam vissza.
- Megállunk.-szólalt meg.
- Azt látom.- mondtam. Nem foglalkozott a megjegyzésemmel, elővette a kulacsát és nagyot húzott belőle. Én is így tettem, és csak most vettem észre milyen fáradt vagyok.
Pár percig csak álldogáltunk vizet kortyolgatva majd továbbindultunk. Egy pár óra kocogás után majdnem szívinfarktust kaptam mikor az óráink csipogni kezdtek. Minho meg sem rezzent. Beértünk egy zsákutcás folyosóba és leültünk a fal tövébe. Kapkodva szedtem a levegőt, szinte lerogytam. Nem emlékszem, hogy ez ilyen fárasztó lett volna.
Dél múlt néhány perccel. Serpenyő csomagolt egy dobozban szendvicseket amiknek neki is estem.
- Mi a helyzet Zöldfül?- szólalt meg újabb hosszas hallgatás után az elöljáró.
- Csak nem vagyok benne biztos, hogy elég ,,nagylány" vagyok ilyen dolgokhoz, mint például az útvesztő.- végre kimondtam. A fiú csak nagyot sóhajtott majd elnézett.
- Hallottad ugye?- fordult felém.
- Nagyon úgy tűnik.- válaszoltam semleges hangnemben.
- Nem úgy értettem. Csak le akartam végre rázni Newtot.- nézett rám komolyan. Én továbbra is kiratóan bámultam előre.- Szerinted békén hagyott volna, ha azt mondom neki, hogy közel állunk egymáshoz?
Erre végre ránéztem.
- Szerinted közel állunk egymáshoz?- meglepett, hogy ezt mondta. És már előre féltem a választól. Nagyjából egy perc után válaszolt.
- Mivel a főnököd vagyok és barátok vagyunk valamilyen szinten muszáj.- aucs. Ez fájt. Bár nem értem miért. Egyértelműen nincsen köztünk semmi. De azért aranyos volt, hogy kimondta hogy barátok vagyunk.
- És miért mondta Newt, hogy a reggeli.. Dolognak következményei lehetnek?- kérdeztem.
- Megtiltották mindenkinek, hogy bármilyen mélyebb érzelmi vagy nemi kapcsolatba keveredjenek veled. Aki mégis megteszi, azt kitoloncolják.
- De... Akkor Thomas..?- megint a kiakadás szélén álltam.
- Thomas sokat tett a tisztásért, azt a kis bakit engedélyezték neki.- mondta közönyösen és nem nézett rám.
- Hogy... Ezt mégis hogy képzelik?!- emeltem fel a hangom.- Kibököttül nincs hozzá joga senkinek, hogy megmondja, hogy ilyen téren mit tehetek és mit nem. Bökje meg az összes!!- Minho erre csak felnevetett.- Most mi van?!
- Jól nézel ki ezzel az új szürke árnyalattal.- vigyorgott majd felállt. Én csak megforgattam a szemem. Erről eszembe jutott az álmom. Az anyukámnak is szürke szeme volt..