Bezárva [befejezett]

Huszonhatodik fejezet

Az anyukámnak is szürke szeme volt... Elszomorodtam. Olyan jó lett volna ezt megbeszélni valakivel, de volt egy olyan érzésem, hogy ha nekiállok csak elsírom magam. Pedig mindenkinek ugyanilyen nehéz múltja volt. Ettől újra puhánynak éreztem magam és sebezhetőnek.
- Na ebből elég.- rángatott vissza a jelenbe Minho. Fel sem tűnt mikor állt fel. Megráztam a fejem és pislogtam párat.
- Miből?- néztem rá értetlenül.
- Reggel óta szinte egy szót se szóltál és ma még egyszer sem idegesítettél fel.- vigyorgott. Erre felnevettem. Felsegített a földről és lassú tempóban tovább indultunk.
- Csak rosszat álmodtam. A szüleimről.- nem néztem felé de éreztem a tekintetét.- Harcoltak valami zombi szerű emberek ellen. Az egyik megölte az anyukámat.- ahogy kimondtam egyből láttam magam előtt a képet ahogy a golyó az oldalába fúródik és még utoljára rám néz. Egy könnycsepp legördült az arcomon de gyorsan letöröltem.
Hirtelen fel sem fogtam hogyan vagy miként, de a futár szoros ölelésében voltam. Kezei a derekamon az enyémek pedig a nyaka körül. Pont ahogy azon a napon.... Ha tehettem volna magamhoz kötözöm, hogy örökké így maradhassunk. Ennél jobb és biztonságosabb hely nem létezik. Természetesen ezt sem élvezhettük sokáig egy siratónak köszönhetően.
- Nyilván!- mondta idegesen, elengedtük egymást és futni kezdtünk.
- Hogy mi?- egy kicsit elvörösödtem de  csak megráztam a fejem és folytattuk tovább az utat.
Az a bökött dolog csak közeledett, én pedig fáradni kezdtem. Egymás után rohantunk a folyosókon, mindig másfelé kanyarodva, de valahogy mégsem éreztem magam elveszettnek. Egyre több sirató közeledett.
- Az a Sirató-odú.- mondta Minho.- Arra megyünk.
Befordultunk arra a bizonyos folyosóra. Gyorsabb tempóra kapcsoltunk és hirtelen megálltunk a földpárkány szélén.
- Na, a terv...- kezdett bele szinte nem is lihegve.
- Tudom!- szakítottam félbe.- Háromra!
Egyre közelebb értek az üldözőink. Az ösztöneim azt súgták rohanjak el de csak álltam harcolva saját magammal.
- Egy... Kettő...- számolt az elöljáró.- HÁROM!
Mindketten oldalra vetődtünk, és a siratók egyenesen beleestek a semmibe. Pontosan 4- et számoltam. Még szerencse, hogy ezeknek sincs sokkal több eszül mint egy marék homoknak. Egyből felálltam és odasiettem Minhóhoz.
-Jól vagy?- látszott ahogy a bokáját fogja, de aztán gyosan úgy tett mintha csak megvakarta volna. Gyorsan elterelődött a figyelmem mikor megláttam a vérző felkarját. Végighorzsolta az egészet.- Te jó ég!
- Jól vagyok. Csak egy pici karcolás.- válaszolt.
- Nem, nem vagy jól!- előjött a féltő énem és azonnal muszáj volt valamit csinálnom, hiába nem akarta. Elővettem a kulacsomat, feltámogattam állásba és óvatosan kimostam a sebet. Pár éles kavics is  beleállt.
- De tényleg...- kezdett volna megint bele, de befogtam a száját.
- Csak maradj nyugton... Ez most egy picit fájni fog.- kihúztam az első kavicsot. Éreztem ahogy egy kicsit megfeszül az izma aminek hatására újra vérezni kezdett. Gyorsan kiszedtem a másik hármat is majd újra lemostam. Előszedtem a táskámból a machetémet és egy darabot készültem levágni a trikómból.
- Eszedbe se jusson!- szólt rám.- Ki tudja kapunk-e még ilyen női.. Dolgot.
- Ha nem kötöm be, sok vért veszíthetsz! Úgyhogy fogd be és hagyd, hogy csináljam.

Megint vérzett. A maradék vizemmel leöblítettem, és mivel nem volt más ötletem, levettem a felsőm és azt kötöztem rá, vigyázva arra, hogy ne szorítsam el túlságosan.
- Így jó?- kérdeztem.
- És így hogy akarsz visszamenni a tisztásra?!- fújtatott mérgesen.
- Nem ez volt a kérdés.- néztem kitartóan a szemébe.
- Jó.- morgott.- De most indulunk így is túl sok időt vesztettünk.

A következő órábkan még legalább 6 csapat szörnyet ráztunk le. Már mindketten tele voltunk karcolásokkal, kisebb horzsolásokkal és jópár lila folttal. A tisztás pedig már csak pár folyosónyira volt.
- Egyben vagy?- nézett felém a futár.
- Remélem.- válaszoltam a levegőt kapkodva.
Újra lemostam Minho sebét és át akartam kötni a ruhámmal, de a fiú csak a kezembe nyomta:
- Nem akarunk több félreértést.- be kellett vallanom, hogy egyetértek vele így visszahúztam a felsőmet.
Miután befejeztem a műveletet megint lehajolt a bokájához "megvakarni".
- Mikor akarod bevallani, hogy fáj?
- Hogy mi?- kérdezett vissza élesen.
- Nem vagyok hülye, látszik.- Meg Newt is említette. De ezt inkább kihagytam.
- Ha ezt bárkinek is elmondod...- ugrott hirtelen felém. A hevességétől elveszítettem az egyensúlyomat és a földre vágódtam, a fejem és a lapockáim a falon koppantak.