Éjszakai fény Párizsban

18. Fejezet

Marinette boldogan szállt le a gépről és nézett végig Peking zsúfolt repülőterén. Nagybátyja rögtön mögötte állt, és kedvesen mosolygott. Két nappal ezelőtt ment Párizsba és Marinettéknél töltött két napot aztán a lánnyal tért vissza.
Taxit hívtak és a séf lakásába tértek haza. Nagyon szép volt, a legragyogóbb ékköve a konyha volt és ez látszott is. Bementek a vendégszobába, ami 1 hétre fog otthont nyújtani a lánynak. Tágas, letisztult fehér szoba volt hatalmas ablakokkal. A kilátás Peking utcáira és a kék égre hosszú kilométerekig nyúlt.
- Hagylak berendezkedni. Ha bármire szükséged van, csak szólj nyugodtan. - mondta kedvesen és elhagyta a szobát.
Tikki izgatottan repülte körbe a szobát és csodált meg mindent. A legjobban az ablak nyújtotta kilátás fogta meg, amin keresztül a várost és a felette elterülő, szürkés szmog szőtte felhő réteget lehetett látni. Szép is volt, meg unalmas is.
Marinette hip-hop kipakolt a bőröndjéből. Ruhái szépen, rendezetten sorakoztak a szekrényében.
Délután bevásároltak nagybátyjával a vacsorához. Wang bácsi egy tradicionális kínai ételt akart megmutatni Marinettenek, aki izgatottan és buzgón segített neki. Mindent megtett, hogy lenyűgözze nagybátyját, aki később meg is jegyezte, hogy nem is érti miért nem szakácsnak tanul tovább? A lányt büszkeség töltötte el, általában elég ügyetlen ha a konyhában csinál valamit. 
A vacsora után, Wang bácsi a lemez lejátszóhoz lépett, és feltett egy bakelitet. Ezután Marinettehez fordult és fennhangon így szólt:
- Most pedig megmutatok egy egyszerű kínai táncot. 
Marinette szája tátva maradt. Soha nem látta bácsikája ezen oldalát. Azt hitte, hogy Wang bácsi, egy komoly, kimért ember aki nem szeret viccelődni. Ám ezen az estén megmutatkozott a vicces, élettel teli és néhol gyerekes oldala, ami nagyon tetszett neki és jobban is érezte magát. Nem feszengett, nem akart komoly lenni.  
Nagyon elfáradt. Éjfél is lehetett mire az ágyában volt. De, legalább megtanult egy táncot ami többé-kevésbé megy is neki.  
Másnap, bácsikája korán kezdett és mire a lány ébren volt, ő már elment. A lány egy levelet talált az ágya mellett. A kínai talizmánok őrzője hagyta ott. Azt kérte, reggelizzenek egy közeli kávézóban, ahol, elmondása szerint, Hon-Kong legfinomabb süteményei vannak.
Marinette leült, és kért egy teát. Fogalma sem volt, kit keressen és emiatt mindenkit nagyon megfigyelt aki csak belépett.
Annyira belemerült a keresésbe, hogy észre se vette a mellette álldogáló fiút.
- Elnézést hölgyem, szabad ez a hely?
Marinette meglepetten tekintett fel a kifejezetten magas idegenre. Hezitált egy pár másodpercig, majd bólintott.
- Köszönöm. Helyes kis kávézó, nem igaz? Régóta járok ide.
Az idegen rendelt egy kávét és néhány süteményt, majd amint azt kihozták, a tárgyra tért.
- A nevem Syaoran Ou-Jang. Ha nem szeretné megosztani az önét akkor nem kell.
- Oh, ha nem baj hogy tudja, akkor én szívesen elmondom. Sokkal jobban zavar ha titkolóznom kell. A nevem Marinette Dupain-Cheng.
- Örülök hogy megismerhetem Marinette.
- Kérem ne magázzon, nyugodtan tegezzen, végülis, én sokkal fiatalabb vagyok.
- Rendben, ha ez így jobb neked, de én is ezt kérem. Tudom, idősebbnek nézek ki, de szerintem 27 év, az nem öreg még. - mosolygott Syaoran.
Marinette szája tátva maradt. Ő pont hogy fiatalabbnak nézte, nem idősebbnek. Talán a feketén csillogó szemei miatt, amik kicsit gyerekessé varázsolták az arcát. Syaoran szemiből hirtelen eltűnt a gyerekes csillogás, és teljesen elsötétült. A hangja komoly és ijesztő lett, a levegő pedig szó szerint megfagyott.
- Marinette, egy nagyon komoly veszély fenyeget minket, amiről mindenképp tudnod kell. Az életed már nem lesz a régi. Tudom hogy ilyen fiatalon nagyon nehéz, de a jövőben lehet hogy mások élete felett kell döntened.