Éjszakai fény Párizsban

6. Fejezet

A nyár hamar véget ért. A szeptember borús, esős nappal köszöntötte a diákokat. Mindenki a szokásos helyére ült le. Az osztályfőnök is belépett a terembe, és kedvesen köszöntött mindenkit, aztán el kezdte felvázolni röviden a tantervet. A szünetben Marinette épp Adrient csodálta amikor, egy nem az osztályhoz tartozó fiú, lépett oda hozzá.
- Szia, Marinette!
- Ó! Szia Luka! Végül a mis iskolánkat választottad? Tetszik az osztályod?
- Igen, nagyon jó. Mindenki nagyon kedves.
- Ennek örülök, és milyen a kollégium?
- Nem a kollégiumban lakok, az anyám vett egy hajót és felköltözött velem. Nem akart egyedül elengedni. Meg persze a húgom is itt tanul, így mindenképp jött, miatta is.
- Igen, így tényleg egyszerűbb és gondolom te is jobban érzed magad, hogy nem idegen diákokkal laksz. A párhuzamos osztályba jársz?
- Nem. Két évvel feletted járok. - megszólalt a csengő. - Még beszélünk.
Ezután Luka megfordult, és egy kedves mosoly kíséretében elment. Marinette sokáig nézett a fiú után aztán Alyára pillantott, akinek arcán egy gyanús mosoly terült el.
- Miért mosolyogsz ilyen furán?
- Neked piros az arcod mint a pipacs, és én vagyok a fura, mert mosolygok?
- Hogy!? Piros vagyok?
- Bizony kislány.
Marinette zavartan elfordította a fejét, és megpróbálta elterelni a gondolatait. Ami nem teljesen sikerült. Tekintete az ablakra irányult, ami gyönyörű kilátást nyújtott Párizsra. Egyből más járt már a fejében.
Iskola után, a parkba ment. Szeretett ott lenni, mivel rengeteg inspirációt kap. Épp egy ruhán dolgozott, amikor meglátott két férfit vitázni. Az egyik mellett megjelent egy lila lepke, és Marinette tudta, hogy ez semmi jót nem jelent. A férfi megnőtt, fekete ruhája lett, és vörös szemei. A lány elszaladt és átváltozott, aztán üldözőbe vette a férfit.
- Szervusz Bogaram! Mi jót csinálsz?
- Amint látod, megmentem a várost.
- Segítsek? - kérdezte nyájasan Macska.
- Jó lenne.
Ketten üldözték tovább a férfit, aki egyenesen a városháza felé ment. Katica a férfi hátára ugrott, és megpróbálta kitalálni, hol van az akuma. Aztán meglátta a gyűrűjét.
- Macska! A gyűrűje!
Macska felugrott Katica mellé, aztán széttörte a gyűrűt. Katica elkapta a pillangót, majd mindent helyre hozott. Felsegítette a férfit a földről, és visszaadta a gyűrűt. Amikor elakart menni, macska megfogta a kezét és szégyenlősen lesütötte a szemét.
- Katica, tudnánk ma este találkozni?
- Minden rendben?
- Persze, csak szeretnék beszélni veled.
- Tudunk. Hol találkozzunk?
- Az Eiffel toronynál, este 11-kor. - válaszolta, majd elfutott. Katica furcsállta barátja viselkedését, de nem gondolkozott túl sokáig a dolgon, mivel fülbevalója jelezte, hogy hamarosan lemerül. Így elindult haza. A délutánt naplója felett töltötte, miközben Tikkivel beszélgetett, és Adrienről ábrándozott. Nem is gondolná az ember, hogy mialatt a fehér lapok megtelnek fekete betűkkel és szavakkal, milyen gyorsan telik el az idő. Hiába, néha egy könyv az ember legjobb társa. Hisz, az nem tudja elmondani a titkaidat, nem tud visszavágni és nem szakít félbe. Egy jó könyv, képes teljesen megszüntetni az időt.
- Marinette! - szólt Tikki. - Mindjárt 11 óra!
- Jézusom! Igazad van! Ilyenkor örülök csak igazán, hogy itt vagy és segítesz. - mosolygott a lány. Átváltozott és elindult az Eiffel toronyhoz. Az este gyönyörű volt, őszhöz képest kellemes idő és tiszta, csillagokkal tarkított égbolt. Macska már ott volt és várt.
- Sokat vártál?
- Nem. Én is csak nemrég érkeztem.
- Nos, mi a kérdésed? - mosolygott biztatóan a lány.
- Figyelj, Katica. Az első bevetésünk óta, én úgy érzem, közelebb kerültünk egymáshoz. Ez már több mint barátság. Számomra te már több vagy mint barát. Szeretlek.