Éjszakai fény Párizsban

8. Fejezet

Marinette a délutánt otthon töltötte. Valahogy semmihez sem volt kedve, így az asztalánál üldögélt, és zenehallgatás közben a rajzfüzetébe firkálgatott. Újabb és újabb ruhaötletek jutottak eszébe. A ceruza halkan siklott végig a papíron, egymás után többször is jól megvastagítva a vonalakat. Aztán a szürke vonalak közé, színes árnyalatokat vegyített. Egyszer csak kopogást hallott a csapóajtaján. Oda sietett és kinyitotta. Édesanyja volt.
- Hogy van a kezed kincsem?
- Jobban. De még fáj egy kicsit, azt mondta az orvos hogy egy hét alatt, vagy kevesebb, rendbe jön.
- Ennek örülök. Neked viszont látogatód van. - Sabine közelebb hajolt és suttogni kezdett- Ráadásul egy elég helyes, látogatód.
Ezután Mrs. Dupain-Cheng lement a lépcsőn és helyét Luka váltotta fel. A fiú kedves mosollyal az arcán lépett be a szobába és vitte körbe a tekintetét a bútorokkal tömött, ám mégis tág szobán.
- Nagyon szép a szobád Marinette. Téged tükröz.
- Köszönöm. Tervezem egy kicsit átrendezni. Kicsit unalmas már ez a rózsaszín, meg kislányos. Nem mintha én nem lennék az. - nevetett a lány.
- Szerintem nem vagy gyerekes. Inkább aranyos. - Marinette fülig pirult ennek hallatára, Luka azonban még csak zavarba sem jött. - Milyen színre gondolta átfesteni?
- Valami türkizkékre vagy lilára. Azok szépek lennének együtt. Mondjuk egy fal kék és a többi három lila.
- Nem hangzik rosszul. - gondolkozott el a fiú. - Sőt, kifejezetten jól nézne ki. Segítek ha szeretnéd, főleg ha ezt most tervezed, nem kéne így a festékes dobozokat emelgetned.
- Tényleg segítenél? - a lány még pirosabb lett. - Nagyon köszönöm!
Csend lett. Luka leült Marinette székére és onnan nézegette tovább a szobát. Aztán szeme a lány füzetére tévedt. 
- Megnézhetem? - kérdezte kedvesen.
- Csak nyugodtan.
Luka érdeklődve nézte a rajzokat. Lassan lapozott ami Marinetteben olyan érzést keltett mintha egy állásinterjún lenne. Elég furán érezte magát, és fel is merült benne a kérdés. Miért álldogál úgy a saját szobájában, mintha ő lenne a vendég? Hülyén érezte magát, és hogy oldja a benne keletkezett feszültséget, leült a heverőjére.
- Gyönyörűen rajzolsz! - tette le Luka a füzetet. - Biztosra veszem, hogy nagyon sikeres divattervező leszel.
- Köszönöm. - mosolygott a lány. - Hogy sikeres leszek-e, az már nem teljesen tőlem függ.
Sokat beszéltek. Minden szóba került, Marinette pedig egyre kényelmesebben érezte magát a fiú társaságában. Amikor már kezdett sötétedni, Luka elköszönt Marinettől és elindult hazafelé. A lány nem bírta kiverni a fiút a fejéből, olyan kedves és segítőkész. Nagyon várta a szobafestést.
Dobozok sokasága sorakozott a nappaliban. Minden fénykép, könyv és apróság dobozba került és a nappaliba lett átszállítva. A nagyobb bútorok a szoba közepére lettek kitolva, hogy a végén csak a csupasz, rózsaszín falak legyenek láthatóak. Két hatalmas ecset hevert a földön, a falak melletti padlórészeket pedig újságpapírok fedték. Micsoda felfordulás! És emellett még négy hatalmas bödönnyi festék is érkezett, Lukával együtt. Luka egy fehér pólóban volt, fekete nadrágban és kék zokniban. Marinette pedig egy régi kantáros farmerben, alatta egy rózsaszín pólóban és fehér zokniban. Haja lófarokba volt összefogva, ami meglepte Lukát, mivel soha nem látta még így a lány haját.
Az utolsó dolog amit le kellett hozni az a Marinette ágyát képező, hatalmas matrac volt, amit egyedül nem bírt el, Luka is mondta neki, hogy ne próbálja meg egyedül lehozni. Ugyanis a lány szülei nem voltak otthon. A lány felment és arról az oldalról ahol a feje van, megemelte a matracot, míg Luka a másik felét és átemelte a korláton. Ezután letette a lépcsőre és mialatt lépegetett lefelé, lassan engedte lejjebb a matracot is.
Miután ezzel is végeztek megálltak az egyik fal előtt, aztán Luka nyújtózkodott egyet, felvette az egyik ecsetet és Marinette felé fordult.
- Kezdhetjük?
A lány felkapta a másik ecsetet és magabiztosan válaszolt.
- Kezdhetjük!