Éjszakai fény Párizsban

7. Fejezet

Katica nem tudta, hogy reagáljon erre a kijelentésre. Tudta, hogy egyszer eljön ez a nap is. A nap, amikor át kell esnie ezen a beszélgetésen. Tartott ettől és nem akart rajta át esni. Végül nagy levegőt vett, és a fiú felé fordult.
- Nagyon sajnálom, de nekem más tetszik. - a lánynak apró könnycseppek jelentek meg a szemében. - Tényleg, te egy fantasztikus fiú vagy, és nem is kívánhatnék nálad remekebb társat, de nem tudom viszonozni az érzéseidet.
- Valahogy éreztem. - fordította el a fejét a fiú. - Ha megtudnád ki is vagyok valójában, akkor adnál egy esélyt?
- Nem tudom. Te, nekem biztosan adnál, de én ezt nem tudom megígérni.
- Ez így van. Én téged mindig szeretni foglak, akárki legyél. - válaszolta a fiú, majd elment.
Marintette is haza ment, de nem bírt aludni. Állandóan macska szavai jártak a fejében. "Bárki is legyél."
Másnap, fáradtan indult iskolába. Amint beért a terembe, lehuppant a padba és azonnal az asztalra hajtotta a fejét. Már majdnem sikerült elaludnia, amikor az irodalom tanárnő kedves hangja ütötte meg a fülét. Gyorsan felkelt és meglepődve vette észre, hogy Alya nem ül mellette. Mint Ninotól megtudta, barátnője lebetegedett és holnap se jön. Fáradtan és csendesen ülte végig az irodalmat, aztán a csengő után, szép lassan elindult az öltözők felé, hogy felvegye a torna ruháit tesire. Gyorsan átöltöztek, és bementek a tornaterembe. Mint ott kiderült, összevont órájuk lesz egy másik osztállyal, mivel történt egy kis kavarodás az órarendben. Talajtornát vettek, és mivel választani lehetett ki mit szeretne gyakorolni, így ő a bukfencet választotta. Jól ment neki, megcsinált egy újabbat, aztán hirtelen felszisszent és bal kezével odakapott a jobb csuklójához. A testnevelés tanár oda futott és megnézte mi történt.
- Marinette, jól vagy? Te jó ég, ez nem néz ki jól. Valaki kísérje el Marinettet az iskola orvoshoz!
- Én szívesen elmegyek vele! - tette fel a kezét Luka.
Elindultak az iskola orvos felé. Marinette lopva Lukára tekintgetett, a fiú pedig, továbbra is előre tekintve, nyugodtan megkérdezte:
- Mit figyelsz ennyire rajtam?
- Semmit. - vágta rá gyorsan.
A fiú sejtette, hogy ez nem igaz, de nem erőltette. Megérkeztek az iskola orvoshoz, aki bekötötte a lány kezét, és azt javasolta, hogy pihentesse egy darabig. Marinette bólintott és megköszönte az ellátást, majd a fiúval együtt kisétáltak az ajtón.
Az órák véget értek, így mindenki elindult hazafelé. Útközben a csuklóját nézte, amin egy fehér fásli díszelgett. Remélte hogy most nem lesz Halálfejnek, semmilyen gonosza akit ráküldhet, mert nem akarta a csuklóját megerőltetésnek kitenni.

- Adrien. - lépett be Natalie a fiú szobájába. - Megérkezett Kagami.
- Köszönöm Natalie.
Kagami méltóságteljesen belépett a szobába és az ajtótól nem messze, megállt a fiú előtt. Arca kifejezéstelen volt, mint mindig.
- Örülök, hogy újra látlak! - köszöntötte őt Adrien.
- Én is téged. - felelte a lány hidegen.
- Mi történt veled? Olyan, idegen vagy.
- Nemsokára te is megtudod miért vagyok ilyen rideg. De addig is, beszélgessünk egy kicsit. Milyen volt a múlt heti versenyed? Nyertél?
- Igen. Nyertem. Nem volt túl nehéz. - válaszolt zavartan.
- Adrien, gyertek. Az apád vár titeket.
A két fiatal elindult lefelé. A nappaliban várt rájuk Gabriel és Kagami nagymamája. Leültek velük szembe. Gabriel azonnal a tárgyra tért.
- Adrien, Miss Tsurugi már tudja azt amit most neked mondani fogok. - apja arcán semmilyen érzelem nem volt kivehető. - Én és Mrs. Tsurugi kötöttünk egy szerződést. Ami, magába foglalja a ti jövőtöket is. A két legrangosabb család sarjai vagytok, és szeretnénk ha valamilyen szinten lenne egy kötelék a két család között. A szerződés már él, nincs bele szólásotok, amibe Miss Tsurugi teljesen beleegyezett. Remélem a te oldaladról sem ütközünk ellenállásba, Adrien.
Az apa egy papírt nyújtott fia felé, aki csendesen felemelte, és olvasni kezdte azt. Szemei egyre jobban szűkültek össze, minél többet olvasott belőle. A végére teljesen eluralkodott rajta a düh.
- Micsoda?! Ebbe nem megyek bele! - kiabálta a fiú és az apja felé hajította a lapot. - Mi az hogy nincs beleszólásom?! Ez az én életem, és én döntöm el mit és hogyan csinálok!
Adrien felállt a székéből és elrohant, ki a kapun, valahova, Párizsba.