Fire and Ice •2018/19• || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || (Befejezett)

~7.~

Viszont nem kellett sokáig foglalkoznom a kúsza erzéseimmel, mert egy toma, morajló hangot hallottunk meg. Kinézve az üveg falon egyből tudtuk, hogy mi okozta ezt.
A többiek is beszaladtak a nappaliba és meglepődve figyelték a nagy tömegű fekete füstött.

– Menjünk. – néztem rá Stevere, aki egyet értően bólintott velem és azonnal elindultunk felvenni a felszereléseinket. Tony nem nézte jó szemmel, hogy én is megyek, jobban szerette volna ha itt maradok Arabellával, de nem is akartam hallani arról. Azonnal felszerekeztem a többiekkel és elindultunk.

***

Mikor a robbanás helyszínére értünk borzalmas látvány fogadott. Egy csomó halott és sebesült. Segítettünk az embereknek. Minél gyorsabban próbáltuk azt a helyett kiüríteni hisz az épület csak félig sérült meg és bármikor össze dőlhetett.

-Mindenkit sikerült biztonságba helyezni?-kérdezte az adóvevőbe szólva Benner. Ő nem jött velünk. Végül is megértem és talán jobb is így.

-Igen. Szóval menjünk mi is biztonságos helyre.-szólt a kis készülékbe Wanda.

Ekkor egy gyerek sírásra lettem figyelmes. Az épülettől pár méterre állhattam és egy kis híja volt, hogy agyon nyomjon egy beton darab. Még mindig hallottam a gyerek sírást. Aztán észre vettem honnan jön. Az épület egyik végében hozzám közel a törmelékek közt volt egy kislány. Elindultam felé és újra törmelékek estek le.

-Gemma, mit csinálsz? -hallottam meg Starkot majd megpillantottam a levegőben.

-Életet mentek.-válaszoltam és gyorsabb tempóra váltva igyekeztem a kislányhoz. Amint oda értem meg láttam a rémült arcát ami sós könny cseppekkel volt be terítve. Arrébb meg pillantottam még valakit aki mozdulatlanul feküdt a földön. Jobban szemügyre vettem és egy nő volt. Élettelen teste csak úgy feküdt a porba és a törmelékek közt. Vissza néztem a kislányra és közelebb mentem hozzá mire ő összerezzent.

-Szia.-köszöntem neki majd újra megingott az épület. Próbáltam nem kimutatni, hogy megrémültem ezért folytattam.-Hogy hívnak?-vett pár mély levegőt majd meg szólalt.

-Emily.-válaszolta rekedt magas hangján.

-Emily, ki viszlek innen rendben?-guggoltam le hozzá bólintott egyet majd újra megszólalt.

-Be..beszorult a lábam.-mondta szipogva. Az épület megint megremegett, de hosszabb ideig tartott. Szóval ha nem siettek ránk dől egy egész épület.

-Gemma azonnal tűnj el onnan!-szólt bele apa az adóvevőbe, de én nem foglalkoztam vele.

-Figyelj Emily! Kiszedem a lábad meg ígérem nem fog nagyon fájni addig beszélgessünk. Rendben?-bólintott és meg próbáltam ki szedni a lábát.

-Hogy hívnak?-kérdezte remegő hangon. Én pedig dobáltam le a nagyobb törmelékeket róla.

-Gemma.-mosolyogtam egyet. -Hány éves vagy?

-Hét.-szipogott.

-Ez most egy picit fájni fog.-mondtam meg vártam még jelez valamit. Amint bólintott kihúztam a meg maradt törmelék alól a lábát.-Látod milyen erős vagy.-mosolyogtam egy picit. Az épület megint el kezdett remegni a törmelékek halom számban hullottak le róla.-Gyere, fel veszlek és el megyünk innen.-álltam fel mellőle.

-Az anyukámmal mi lesz.-mutatott az ott fekvő nőre a földön. A szívem össze szorult. Most mit csináljak?! Be pánikoltam.

-Emily én..én úgy sajnálom, de az anyukád..-ennyit bírtam ki mondani ezt is dadogva. A kislány arcán egy könnycsepp gördült le.-Figyelj itt volt veletek az apukád?-guggoltam le mellé. Pár percünk volt, hogy a fejünkre dőljön az egész épület. Az adóvevőben folyton a nevemet mondogatták a többiek meg, hogy hagyjam el a helyet. Nem foglalkoztatott most egyik se próbáltam figyelni a kislányra.

-Pár utcányira dolgozik, anyával onnan jöttünk el.

-Apukád majd el mondja mi történt anyukáddal, de nekünk most mennünk kell.-álltam fel.-Tudsz járni? -kérdeztem mire ő bólintott.-Akkor indulás.-mosolyogtam és elindultunk. Iszonyatosan siettünk közben a leeső romokat kerülgettük. Le esett elénk egy nagy beton darab és már az épület is dőlt el fele. Meg láttam apát a levegőbe és egyből az adóvevőbe szóltam.

-Apa segíts! Vidd innen a kislányt!-kiáltottam mire ő megtalált oda jött fel kapta Emilyt.

-Kicsim gyere!-kiáltott nekem.

-Ő fontosabb! Menj!

-De..

-Menj innen apa!-kiáltottam rá mire ő nagy nehezen elment Emilyvel a karjaiban. Az épület már dőlt is. Megijedtem. Magam köré csináltam egy hatalmas, vastag jég kupolát. Össze kuporodtam és vártam. Meg remegett a föld ahogy az épület össze dőlt. Kicsit be repesztette a jeget körülöttem, de nem törtbe. Kapkodtam a levőt majd csend keletkezet. Az épület össze dőlt én pedig élek. Vagy is ezt gondoltam. Még ott ültem egy darabig mikor meg mozdult az összes betondarab és egy vas cső fúrta át a jegedt és a lábamat. Felordítottam a hirtelen fájdalomtól majd még gyorsabban vettem a levegőt. Recsegve hallottam az adóvevőt. Rá jöttem, hogy ezzel nem érek el semmit viszont van rajta egy gomb, ami meg nyomásával nyomkövetővé is változik egybe. Ki vettem a kis készüléket és megnyomtam a gombot. Vártam hátha történik valami. Egyre jobban fáztam a lábam pedig nagyon vérzett. Éreztem ahogy álmos leszek és próbáltam nem el aludni. Mikor már ott jártam, hogy én most elalszok fényt pillantottam meg a jégen keresztül besütve. Szóval meghalok remek. Még több fény vette át a sötét és poros területet. Ekkor széttört felettem a jég és rám meg mellém esett darabokba. Viszont ezzel meg mozdult a cső amely benne volt a lábamba és felordítottam fájdalmamba. Steve ijedt arcot vágva ugrott mellém.

-Ezt ki kell vennem.-mutatott a csőre mire ijedten néztem rá.

-Mi!..-és már ki is szedte a lábamból kiálló tárgyat. Újra fel ordítottam a lábamat fogva. A levegő vétel is nehezemre esett. Steve fel vett a karjaiba és elvitt a többiekhez. Eléggé sokat sétáltunk mire oda értünk. Ott állt egy csomó ember akik mind minket néztek. Steve letett a mi kis csapatunkhoz mire én bele markoltam a vállába és fél lábon álltam a földön.

-Még is, mit képzeltél?-förmedt rám Nat. A többiek is vágtak egy haragos arcot, de inkább megkönnyebbültséget olvastam le róluk. A körünkbe csatlakozott apám is akinek az arcát takaró páncél rész fel nyitódott.

-Komolyan mondom Gemma, hogy..-kezdet el kiabálni, de én félbe szakítottam.

-Jól van a kislány?

-Igen.-mondta kisebb hangerővel.-De te nem!-emelte újra fel a hangját. Én nem foglalkoztam vele. Keresgélni kezdtem Emilyt a szememmel mikor megpillantottam egy férfi kezében. Ő is észre vett és leszállt a férfi kezéből és felém kezdett el szaladni.

-Köszönöm!-ért oda hozzánk és ölelt meg óvatosan. Én rá mosolyogtam aztán a férfi is oda ért.

-Emily beszélhetek apudal?-kérdeztem a kislányt mire bólintott és el ment. A férfi csak furcsán nézett. -Sajnálom a feleségét Mr...

-Ohrel.

-Mr.Ohrel. Későn értem oda.-hajtottam le a fejem.

-Időben ért oda. Különben Emily már nem élne. Nagyon köszönöm. -mondta én pedig bólintottam. Oda sétált Mr.Ohrel a kislányához megfogta a kezét majd elindultak. Emily még hátra nézett és mosolygott egyet mire én is mosolyogtam.

-Menjünk. Kemény napunk volt.-mondta Kapitány én pedig rá kaptam a tekintettem.

-Segítesz?-kuncogtam fel. Ő mosolygot egy nagyot és fel vett mennyasszonyi pózba. A fájdalom bele nyílalt a lábomba közben amire felsziszentem.

-Bocsánat.-mondta Steve és nyomott egy puszit az arcomra. Nem is kétség, hogy mennyire bele pirultam.