Fire and Ice •2018/19• || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || (Befejezett)

1. Az erő hatalmában.

Gemma Stark. Ki is az a Gemma Stark? Az elveszett kislány, akit 3 évesen örökbe fogadtak. A kislány, akit maga Tony Stark fogadott örökbe. A lány, akinek családja a Bosszúállók, akik oly nagy szeretettel, féltik és védik. Az ereje az ami miatt nem átlagos. A tűz mely, mindent elporlaszt és a jég mely mindent megfagyaszt. Ő a Tűz és a Jég gyermeke. Szóval, ki is az a Gemma Stark?

Clint a válla felett át dobva vágott le a földre erősen. Nyekkenve érkeztem le a kemény szőnyegre. Mintha megroppant volna valami, nem?    Vagy csak én hallottam, én éreztem? Tuti eltört valamelyik csontom. Sajgó oldalamhoz kaptam, a szabad kezemmel, amibe a fájdalom folyamatosan bele nyíllal. 

–Figyelhetnél jobban is. – morogta miközben feszesen tartotta az egyik karom. Még egyet húzott rajta, amin felnyögtem kellemetlenül majd elengedte. Nem volt erőm felkelni csak ott feküdtem a szőnyegen és végig néztem ahogy Clint iszik egy üveg vízből. Végül összeszedte a cuccát és lassan elhagyta a termet. Nagyot sóhajtottam miközben a plafont figyeltem. Úgy érzem bármit is csinálok soha nem fejlődöm, soha. Hasznavehetetlennek érzem magam.

–Jól elintéztek, ugye nem fogsz sírni? – hallottam meg Tony lépteit és hangját, ahogy közeledett felém. Megjegyzésére elhúztam a szám és csak hümmögtem nem tetszően. 

–Nagyon vicces. – morogtam. – Azt hiszem eltört valamim. – ültem fel nagy nehezen. Feszülten fújtam ki a levegőt, ahogyan éreztem az égető és a nyilalló fájdalmat.
 – Jól vagy picur? – kérdezte közelebb sétálva. Halványan elmosolyodtam a becenevemen. Kicsi korom óta, így hív. 

–Fogjuk rá. – mondom és vissza fekszem a talajra. 

– Fury összehívott minket. Egy óra múlva gyűlést tart, úgyhogy kapard össze magad. – nézett rá az órájára. Elhúztam a szám a mondataira. Fury mostanában elég sokszor hív össze minket, még egy hét sem telt el a legutóbbi gyűlés óta. 

–Már megint? – sóhajtok és kezeimmel megdörzsölöm az arcom. 

–Igen. 

–Akkor már tudom, hogy mi legközelebbi úti célom. – gondolkodtam el. Az egyik kávézóba fogok menni, ahol vagy olvasom vagy a kedvenc sorozatom fogom nézni. 

–Nem. Nem és nem! Ott kell lenned, nincs több lógás! – szidott le. Megforgattam a szemeim és morogtam egyet. Igen, egy párszor ellógtam, de hát na. Nem sok mindenben veszik hasznom, akkor miért kell végig hallgatnom az igazgató unalmas beszédét? – Ígérd meg, hogy ott leszel. – nézet le rám kérlelően. Sóhajtva megráztam a fejem.

–Rendben. 

–Köszönöm, picur. Gyere, menjünk fel a többiekhez. – indult el. Aha, jó ötlet lenne ha felbírnék kelni. Inkább feküdtem tovább, mikor Tony vissza fordult és rám nézett. – Miért nem jössz? Barton hozzá ragasztott a padlóhoz? – kérdi cinikusan, mire erőltetetten rá mosolyogtam. 

–Meglehet. Szerintem én itt fogok délutánozni. – vezetem vissza tekintettem a plafonra. Tony oda sétált és óvatosan felsegített a földről. A hasító fájdalomra felszisszentem és mint egy idős nő, úgy álltam meg egy helyben. 

–Menjünk. – indult el a lépcső felé, amit kérdő pillantással néztem. 

–Miért a lépcsőn, mész? Fogyókúrázol? – nevettem el magam. Tony felháborodottan fordult vissza felém még én lassan sétáltam hozzá. 

–Mire akarsz célozni? – kérdezte. Elnevettem magam látva az arcát. 

–Én ugyan semmire. – emeltem fel védekezően a kezem. Elsétáltam mellette a lépcső irányába.
  –Elromlott a lift, de egy óra és kész lesz. – sietett el mellettem meg sem várva engem. Lehet megsértettem? Mielőtt teljesen eltűnt volna a szemem elől még vissza kiabált. – Tökéletes a testalkatom, a legszexisebb férfi test a világon! – mondta és eltűnt a lépcsőházban. Elnevettem magam a kijelentésén. Szeretem Tonyt, egyszerűen belegondolni sem tudok, hogy mi történhetett volna, ha ő nincs. Talán az árvaházban maradtam volna a beért koromig aztán kidobtak volna az utcára, vagy valami ilyesmi. Nagyon sok mindent köszönhetek Tonynak. Azt hogy befogadott, hogy a saját gyermekeként tekint rám, hogy mindent megtesz értem, de legjobban azt, hogy szeretettet add nekem, még ha nem is látszik vagy egyszerűen nem érezhető külső szemmel. 

Keservesen nyögve érek fel a nappaliba. Megcéloztam a kanapét, ahol senki nem volt, azonnal felé bicegtem és mikor oda értem levágtam magam rá. Kissé fájdalmasan érkeztem, amire összeszorítottam a fogaim. Ahogy szétnéztem láttam, hogy Tony éppen kávét csinál magának, vele egy légtérben tartózkodott még Pietro is. Egy szürke szűk póló takarta el felső testét, melyen át látszódtak az izmai. Csak élveztem a látványt melyet most arany tálcán kínáltak nekem.
Elég régóta érzem, hogy Maximoff nekem nem közömbös, de sosem mertem lépni. Kedvelem és tetszik is viszont, ő mindig is majdnem olyan szemmel tekintett rám, mint Wandára. A fogadott húgaként szeret engem, de én nem fogadott húg akarok lenni. 

–Mi történt veled? – húz ki a bambulásból Natasha kuncogása. Elhúzom kérdésére a szám, miközben ő helyet foglalt az egyik fotelban. 

–Ki jöttem a formából csak vissza kell rázódnom. – vezettem vissza Pietrora a tekintettem, aki épp Tonyval kezdett el beszélni. 

–Mint ahogy mindig. – szólal meg Clint gúnyosan és leül a Natashával szembeni fotelba. Kijelentésére megforgattam a szemem és tekintettemmel újra Maximoffot, akartam nézni, de már nem volt a konyhába. 

–Gemma? – szólt Nat. Hümmögve néztem rá. – Hol járnak a gondolatid? 

–Csak..elgondolkodtam valakin...Akarom mondani valamin! Valamin. – vörösödött el a fejem, ahogy próbáltam menteni magam. Orrnyergemet masszírozva, köszörültem meg a torkom a kínos pillanatom miatt. 

–Valakin? – kérdezte hatalmas mosollyal Wanda, ahogy megérkezett köreikben. Egyszer véletlen kikotyogtam neki Pietrot azóta tudja, hogy több, mint barátként nézek a fiúra. 

–Istenem. – vettem el a fejem alatt lévő párnát és bele temettem az arcom, hogy elbújjak a külvilágtól és eltakarjam a már paradicsom színben tündöklő orcáim.

A beszélgetés után elmentem a szobámba és lezuhanyoztam. Kilépve a zuhany alól az egész alakos tükör elé sétáltam. Az oldalamon, melyet úgy fájlaltam, kékes-lilás-zöld színt vett fel és ott virított rám. Sóhajtva koncentrálni kezdtem és egyik kezemet rá raktam. Hűsítő hideg érte a fájdalmas pontot, ami már nem is fájt annyira és a hideg kellemesen nyomta el továbbra is az érzést.
Amint végeztem a borogatással felöltöztem és a konyhába siettem. Ettem pár falatott és miközben fogyasztottam az ételem, furcsának tartottam, hogy senki nincs itt rajtam kívül. A válasz, hogy miért nincsenek itt, villámként csapott belém. A mosogatóba raktam a tányérom és azonnal a nagyterem felé kezdtem szaladni. Az oldalamban már nem volt nagy fájdalom, sőt alig éreztem.
A terem elé érve szinte berontottam, amire mindenki felkapta a tekintetét. Becsuktam az ajtót és próbáltam észrevétlenül le ülni, ami nem igen sikerült. 

–Miss.Stark. Örülök, hogy ide talált. – mondta gúnyosan Fury még helyett foglaltam. Vissza akartam szólni, de semmi értelmét nem láttam, így inkább csendben ültem és nem szép pillantásokkal méregettem a Fekete kalózt. Thort és Víziót nem lehetett látni köreinkben. Thor már egy ideje vissza ment Asgardba és azóta nem nagyon hallottunk felőle. Vízió, pedig általában nem szokott kis gyűléseken részt venni, ő inkább akkor tart velünk mikor nagy a baj.

–A HYDRA civileket ejtett fogságba. Kevesen élték túl és szöktek meg. Azt kérném önöktől, hogy az egyik bázist, amit megtaláltak az ügynökeim, semmisítsék meg. – tette hátra a kezeit. Ujabb HYDRA bázis, persze, mi másra számítottam?

–Ez semmiség. Hamar kész leszünk. – dőlt hátra a székében Tony. 

–De nem csak ez a küldetésük. – kezdett újra bele a komor szónoklatába Fury. –Egy éve a HYDRA elfogott egy lányt, akinek még valamilyen formában ismeretlen a képessége. Hozzák el onnan. 

–Értettük. – mondta Steve komoly hangon. Ő tudja mi a feladat és teljes egészében ennek szenteli figyelmét. Engem kevésbé köt le. Viszont ki nem hagynám. 

–Akkor.. – szólalt meg a Kalóz. Mindenki rá nézett, mire összecsapta a kezeit. – Mire várnak?! – szólt ránk kissé erélyesebben. Mindenki elindult kifelé. Felszaladtam a szobámba átöltözni majd vissza szaladtam a nappaliba ahol mindenki pakolta a dolgait. Tony rám nézett és mellém sétált. 

–Nem tudlak lebeszélni igaz? – kérdezi a bevetésre célozva. Mindig megszokta próbálni, sosem díjazta, ha velük mentem.

–Te akartad, hogy a gyűlésen is részt vegyek. És nem, nem tudsz, mint ahogy eddig egyszer sem. – mosolyogtam rá. A kanapén elterülő sport táskát felkaptam a vállamra és elindultam a lift be, ami már tökéletesen működött. Felszálltam a Quinjetre és helyet foglaltam. Idő közben megkaptuk Furytól a koordinátákat és elindultunk.