Fire and Ice •2018/19• || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || (Befejezett)

8.

Vissza értünk a toronyba. Bruce el látta a sebem és tudatta velem, hogy az érzéstelenítő miatt nem fogom érezni egy -két óráig a fájdalmat. A buli el maradt én pedig a kanapén ültem, apa közben elszaladt megnézni, hogy mi van Arabellával. Kicsit bánt, hogy vele többet foglalkozik mint velem, de hát na ez van. Szomorúan bámultam magam mellé. Eszembe jutott a kislány aki látta az anyukája élettelen testét, én pedig semmit nem tudtam ellene tenni. Vajon, hogyan néztek ki az igazi szüleim? És miért dobtak el? Hideg levegőt éreztem és megpillantottam Pietrot a másik kanapén.

-Baj van?-kérdezte Pietro én pedig nem tudtam a szemébe nézni ezért a földet néztem.

-Nem.-mondtam unottan. Pietro nagyon megbántott már azzal, hogy ilyen sokáig szerelmes voltam belé és még az is vagyok és nem vette észre. De ha már Arabellát szereti nem tartom vissza.

 -Haragszol rám?-kérdezett tovább. 

-Nem.-válaszoltam ugyan olyan hangnemben mint az elébb.

 -Akkor mért vagy ilyen?-kérdezett tovább. Nem válaszoltam neki ő pedig folytatta. -Nem tudom mivel bántottalak meg, de sajnálom.-megint csend.-Gemma legalább szeretném tudni mit csináltam.-mondta Pietro tovább. 

-Hagyd már békén. Nehéz napja volt.-hallottam meg Steve hangját és lépteit. Mellém sétált és leült a kanapéra. 

-Érdekes kapitány, te mostanában mindenbe bele szólsz.-mondta Pietro mire fel néztem rá és az ideges tekintetével találtam szembe magam. -Hagynál beszélni Gemmával?

 -Gemma el menjek?-nézett rám Steve. Most komolyan én csináltam ezt a kis felhajtást? Mint az oviban esküszöm. 

-Steve mostanában mindig Gemmi nyakán lógsz igazán békén hagyhatnád.-szólalt meg újra Pietro. 

-Figyelj kölyök. Ne te mond meg mit csináljak.-dőlt előre a kapitány. 

-Mert akkor mi történik? Fel veszed a pizsama szerkód és a pajzsocskádat és adod a menőt?-gúnyolódót higanyszál. Steve rá csapott az asztalra és fel állt. Pietro követte a mozdulatát.

 -Ebből elég!-kiáltottam rájuk.-Pietro, igen haragszom rád! Steve veled különösebben nincs bajom, de hagyjatok most békén! 

-De Gemma...-szólt újra a Maximoff fiú, de félbe szakítottam. 

-Nincs semmi de! Tényleg elég volt a mai nap ti pedig még fesztivált is csináltok!.. 

-Gemma..-szólt Steve, de őt is félbe szakítottam. Hatalmas erő és feszültség tombolt bennem. 

-Nem! Én ezt nem bírom elegem van! Elegem van, hogy én itt már egy senki vagyok! Elegem van, hogy semmibe vesztek! Nem én..én nem bírom ezt!-kiabáltam.

A fejemet is kezdtem el veszíteni hisz már azt se tudtam miről beszélünk. Valaki megfogta a vállam, de egyből elengedte. 

-Nagyon forró vagy!-mondta Nat. Megfordultam és láttam ahogy megégettem a kezét ő pedig szorongatja a fájdalom miatt. Aggódó arccal néztem rá. Bruce termett mellette és megnézte a kezét. Furcsa pillantást vetett rám. 

-Borzasztóan sajnálom! Én nem akartam!-szólaltam meg elcsukló hangon majd felszaladtam a szobámba. Mit műveltem?! Leültem a üvegfalhoz és csak néztem ki az ablakon. Mért szúrok el mindent? Kopogás hallatszódott az ajtón. Nem akartam senkivel sem beszélni ezért nem szólaltam meg. Újabb kopogás amihez hang is társult.

 -Picúr! Most sem szólaltam meg. Hiába, Tony be nyitott és mellém sétált. Leült hozzám és néztük a várost. Nem szólalt meg egyikünk sem csak egy pár perc múlva. -Hallottam, hogy kiborultál.-mondta Tony, de nem néztem rá.-Miért?-kérdezte. Továbbra sem méltattam választ adni neki. -Szóval nem vagy hajlandó velem beszélni. Értettem.-állt volna fel mikor még is megszólaltam.