Fire and Ice •2018/19• || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || (Befejezett)

10.

Reggel zombiként mentem le a konyhába. Semmit nem aludtam az éjjel. Akárhányszor vissza elaludtam rémálomból keltem fel. Mindenki aludt még a toronyban vagy is azt hittem. Kezeket érzetem meg a derekamon mikor töltöttem ki a kávét.

-Kérsz kávét?-kérdeztem mosolyogva.

-Igen.-hallottam meg Pietro hangját mire egyből megfordultam.

-Jézusom, Pietro!-löktem le magamról a karjait.

-Nem rám számítottál, igaz?-kérdezte csalódottan. Szólásra nyitottam a számat, de késő volt mert már el is ment. Sóhajtottam egy nagyot majd vissza fordultam a kávéhoz. Mikor megcsináltam nagyokat kortyoltam belőle. Megint karokat éreztem a derekamon mire mérges lettem.

-Hagyj békén!-fordultam meg kiabálva és löktem le a kezeit magamról. A tekintettem találkozott Steve tekintetével ami kérdően nézet rám. -Bocsi.-öleltem meg.

-Valami baj van?-kérdezte miközben el távolodtunk egymástól.

-Nem.

-Nem aludtál jól az éjszaka?-kérdezte miközben levet egy bögrét és csinálni kezdte a kávéját.

-Rémálmok.-kezdtem el nézni a földet. Steve oda jött fel emelte a fejemet és megcsókolt. Annyira jól csókol.

-Ezigen Gemma.-hallottam meg Natashát és egyből el löktem a kapitányt.

-Ez most komoly?-kérdezte Steve majd vissza fel sétált az emeletre.

-Ahj, istenem.-támasztottam meg magam a konyhapulton.

-Mióta vagytok együtt.-sétált mellém Nat.

-Miért? Együtt vagyunk?-néztem Natashára komoran.-Még úgy nem is volt róla szó, hogy együtt együtt csak csókok voltak.

-Miért nem deríted ki?-kérdezte mosolyogva. Tudtam mire céloz, így elindultam az emeletre Steve szobájához. Kopogjak, ne kopogjak? Végül nem kopogtam csak halkan besétáltam a szobájába. Hason feküdt, kávéja az éjjeli szekrényen pihent. Halkan be mentem és becsuktam az ajtót. Láttam, hogy nem alszik ezért rá ültem a hátára.

-Haragszol?-kérdeztem mire kinyitotta a szemét.

-A többiek mért nem láthatják, hogy együtt vagyunk?-kérdezett vissza.

-Mert együtt vagyunk?-kérdeztem én is. Steve a hátára fordult én pedig próbáltam nem leesni róla.

-Gemmi szerinted? Naná, hogy együtt vagyunk!

Lefeküdtem a mellkasára.

-Bocsi.

Simogatni kezdte a hajam, pár puszit is adott a fejemre. Ez így ment még el nem aludtam.

-Ébredj!-keltett fel Steve. Zihálva és remegve szálltam le a mellkasáról. Az ágyon ülve az arcomat kezeimbe temettem. Pár sós könnycsepp végig szaladt az arcomon. -Semmi baj.-ölelt meg Steve. Letöröltem a könnyeimet és elindultam a kapitány fürdőjébe. Ahogy bele néztem a tükörbe megijedtem saját magamtól. Hajam kócos, szemeim karikásak és pirosak, torkom kék, zöld és lila színben pompázott. Néhány vágás is volt az arcomon, de az nem feltűnő, inkább a testemen. A kapitány be jött utánam és megölelt hátulról.

-Borzalmasan nézzek ki! Mégis, hogy szerethetsz engem?-kérdeztem Stevet.

-Gyönyörű vagy.-mondta és megpuszilt. Elkezdtem tapogatni a nyakam. Néha fel szisszentem ahol érzékenyebb volt.-Sajnálom.