Fire and Ice •2018/19• || 𝚂𝚝𝚎𝚟𝚎 𝚁𝚘𝚐𝚎𝚛𝚜 || (Befejezett)

11.

- Gyakoroljunk.-mondta Buck miközben állt fel az ágyról.

-Már is?-löktem arrébb Stevevet, hogy én is fel álljak.

-Az idő szorít minket.-vett elő egy kólát. Letette az asztalra én pedig elé álltam. El kezdtem koncentrálni és minden csak fájdalommal jár és sikertelenséggel. Abba hagytam egy pillanatra és nagyot szippantottam a levegőből. Bent tartva egy kis ideig ki fújtam lassan felemelve a jobb kezem a kóla irányába tartva. Becsuktam a szemem és elképzeltem az erőm. Elképzeltem, hogy milyen színű és hogyan tölti meg az egész testem. Éreztem ahogyan végig marja minden egyes izmom.

-Gemma elég!-kiáltott Steve. Szemeimet nem tudtam kinyitni, mintha öröké, így maradnának csukva. Nagyon sok erő gyülemlett fel bennem amit most kiszabadítottam és nem tudom leállítani. -Gemma!

Hallom továbbra is a kétségbeesett kiáltást, de nem tudok leállni még azt nem éreztem, hogy a lábamból a testemből az erő a kezembe megy és ott elhagy. Térdre esve kapkodom a levegőt ami nem jut el a tüdőmig. Kinyitom a szemem és már nem látom a kis ház falait sem a tetejét. Csak a lehulló, égő törmelékeket. Nem látom Stevevet sem Buckyt. Egy szörnyeteg vagyok. Még most jöttem rá milyen is az erőm valójában és, hogy mit csinál belőlem, ha kiszabadítom.

-Steve!-kiabáltam. Az adrenalin a félelem és kétségbeesés segített a lábamra állni.-Steve!-mentem végig az égő romok között. Ha tűz ért a bőrömhöz nem fájt inkább kellemes, édes simogatásnak érzett. -Steve!-kiabáltam tovább, kilépve a leomlott egykori ház falon. A kis (volt) ház körül egy erdő áll amit elkezdtem romba dönteni. Égtek a fák hangos ropogás kíséretében. Nem hagyhattam, hogy leégjen az egész mégsem tehetem semmit. Most még a jég képességemet sem merem használni. -Steve!-meg állíthatatlanul kezdtek el folyni a könnyeim amint a földre roskadtam. -Nem!-kiáltottam el magam bár tudtam, hogy senki nem fogja hallani. Senki nem fog segíteni! -Nem! Nem! Nem!-ütögettem a talajt mintha ő tehetne az egészről. Pedig nem. Én tettem! A vasember páncélját hallottam ahogyan le száll a megégett fű szálakra. A szerkezet hangos csavarok morajába kezd majd abba hagyja és helyette fel váltja egy lassú és óvatos léptek amik felém tartanak.

-Picur én..-guggolt le mellém, de nem engedtem, hogy befejezze a mondandóját.

-Megöltem őket!-karoltam bele a nyakába. Fejemet a mellkasába fúrtam, öltönyét ezzel eláztatva.

-Kiket?-kérdezett kicsit nyugtalanul.

-S..Stevet és Buckyt!-sírtam tovább. Felnéztem Tonyra aki csak előre bámult és kapkodót a levegő után.

-Gyere. Menjünk.-állt fel mellőlem kissé ridegebben bánva velem és a szavaival.

-Én nem mehetek.-mondtam rekedtes hangon miközben fel álltam.

-Miért nem.-pillantott rám megfordulva.

-Nézd mit tettem.-mutattam az égő házra és fákra.-Elég bajt okoztam. -néztem rá aztán elindultam az erdő felé.

-Gemma!-jött utánam Tony. Ahogy megfordultam egy kisebb jég falat csináltam kettőnk közé, hogy ne tudjon utánam jönni. Meg sem szólalva indultam tovább. Alig léptem pár lépést Natasha ugrott elém.

-Gem most vissza jössz velünk.-mondta komoly hangon.

-Nem.

-Ahogy akarod.

Pár lépést szaladt majd csúszva a földön kirúgta alólam a lábam. Gyorsan álltam fel felé fordulva. Megint nekem jött és meg rúgta az oldalam majd beakart húzni, de mire sikerülhetett volna neki arrébb löktem a kezét, így az ütés más irányba ment. Megint megakart ütni csak a másik kezével én pedig hátrébb lépve védtem ki ütését. Amikorra feleszméltem bele rugót a hasamba és neki estem a mögöttem lévő fának. Natasha az alkarjával szorította oda a torkom. Megfogtam a karját és elkezdtem használni az erőm. Óvatosan mégis fájdalmasan fagyasztottam egy kicsit a kezén. Elengedett és a kezét fogva tántorodot el tőlem. Megint meg akadályozták, hogy lelépjek mert Tashának hátat fordítva Pietro és Wanda állta el az utam.