Egy Léda Története [ ouat Pán ff]

Pán és én

Nem sokáig repültünk. Lerakott egy kristálytiszta vízű folyó mellett
(nem az a víz volt ami begyógyít minden sebet).
-Mindjárt feljön a Hold.- nézett kiszámíthatatlanul.
Igaza lett. A hold sugarait visszaverte a folyó vize.
-Úszunk egyet.-vette le a felsőjét és a csizmáját majd belesétált a vízbe.
Gyere ha van merszed, hallottam a fiú hangját. Egy kis belső vívódás után engedtem a kísértésnek. Levettem a pólóm és a cipőm. Mielőtt még bele mehettem volna, megcsúsztam a szélén és beleestem Pán vizes karjaiba.
-Vigyázhatnál. Nem egy fáklyás menet.-
-Neked meg nem kéne állandóan megmentened.-
-Értékes vagy ahhoz hogy ne vigyázzak rád.-
-Aha persze.-

Nagy nehezen kimásztam Pán karjaiból, de elmerültem. A víz túl mély volt hozzám képest. A folyó széle mentén találtam egy követ amire ráálltam. A Hold rávilágított a folyó vízére ahonnan elmosódva visszatükröződött. Olyan volt mint egy festmény. Gyönyörű volt.
-Na tetszik?- kérdezte, egy kis kíváncsisággal a hangjában, de amúgy a szokásos szemtelen fejét vágta hozzá. 
-Nem.- hazudtam.
-Ahj. Mikor látod már be hogy fölösleges hazudnod. Úgy is rájövök.-

Közeledni kezdett, megzavarva a művészi látképet. Most nem tud hova menni. Vagy elsüllyed vagy ott maradt egyhelyben. Az előbbit választottam. Leléptem a kőről és ahogy várható volt el is süllyedtem. Két kezet éreztem a magamon ami kiemelt a mély vízből.
-Ne most akarj önfeláldozósdit játszani!- húzta össze a szemét egy önelégült mosoly kíséretében és kirakott a vízpartra.
-Nem nagyon volt más választásom. Egyik opció sem volt éppen a legkedvezőbb.-
-Bele néztél a fejembe?- vigyorodott el.
-Lehet hogy így volt.- néztem magam elé.
A fiú magában felnevetett. Furdalt a kíváncsiság, hogy mit tett volna ha a helyemen maradok. Mind két helyzetben ő jól került volna ki.
-Látszik rajtad hogy sokszor gondolkodsz hogy jól döntöttél-e. Ez tetszik. Utólag gondolod át a dolgokat. És egyszer ez lesz a veszted velem szemben.-

Az utolsó mondata meglepett. Hogy miért és mi lesz a vesztem. Ezekre a kérdésekre előbb vagy utóbb megfogom kapni a választ, anélkül, hogy belenéznék a fejébe.
Az arcomat vizslatta.
-Hallottad amit gondoltam?- kérdezte gúnyosan.
Megráztam a fejem. Nem szólt semmit de az önelégült vigyorából mindent ki lehetett venni. Tudta hogy hazudok.

Leült mellém. A szeme a tekintetemet kereste. Láttam hogy rám néz, de nem néztem vissza. Miért nem néz ide? Mi az amit a lelke mélyén ilyenkor érez? Vajon megengedi hogy hozzá érjek?
Az államhoz nyúlt, maga felé fordította a fejem majd a kezemet érintette meg. Végig simította a karom és lepihentette a derekamon a kezét. A szívem majd kiugrott a helyéről. Szó nélkül tűrtem, hogy egy olyan fiú akit alig ismerek és bármikor megtehetné hogy megöl, belemászott a fejembe. Mind végig a kezét nézte. Vigyorogva figyelte a reakcióm. Nem mertem megtenni de már úgy éreztem nem lesz rá több alkalmam. Felcsúsztattam a kezem a nyakához, és megöleltem a szemtelen, kiszámíthatatlan fiút. Nem ellenkezett. Éreztem hogy meglepődött, de csak viszonozta a cselekvést.
Miután elengedtem visszacsúszott a vízbe.

-Gyere!- nyújtotta ki a karját. A kezét bár segítségre nyújtotta, az arca az ellenkezőjét mutatta. A zöld szemébe néztem, ugyan olyan rejtélyes volt mit eddig.
Valamiért nem tudtam ellenállni neki. Lassan bele csúsztam a karjaiba. Nem fogott meg rögtön ami azt eredményezte hogy reflexszerűen megkapaszkodtam a nyakában. A keze a hátamon volt, nem tartott meg de ennek ellenére sem süllyedtem el. Megbűvölt hogy ne süllyedjek el.
-Ezt előbb nem tudtad volna megtenni?- engedtem el a fiút.
-Abba mi lett volna az izgalom.- húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Nem tudom mit vársz tőlem. Talán összezavartalak?- távolodtam el tőle, de megragadta a csuklóm és visszahúzott.
-Nem tudsz úgy összezavarni ahogy az te gondolod. Ha megszerzem a szívet akkor hagyom magam összezavarni de előtte nem.- mondta. 

Fenyegető volt a hangja, annak ellenére hogy nem bántott volna.
-Ez fenyegetés?- kérdeztem, a szemébe nézve.
-Figyelmeztetés.- húzta a száját undok vigyorra.
Engedd el a csuklóm, gondolatomat Pánnak címezve.
Meglepetten engedte el a csuklóm.
-Ezt hogy?- vonta össze a szemöldökét idegesen.
-Még nem tudom.-

Mindketten kicsit le voltunk döbbenve.
-Kérhetek valamit?- közeledtem hozzá, kicsit félve.
-Az attól függ mi az.-
-Szerezd meg a szívet minél előbb.- mondtam határozottan. A hideg szemét néztem
Most láttam benne először hogy kezd le omlani a hideg burok. Mindennél jobban akarom az a szívet. Nem csak magam miatt. Miatta is.

Ezek után nem maradtunk sokáig mivel mindketten éhesek voltunk. Visszamentünk az elveszett fiúkhoz. Szerencsére nem sokan vették észre hogy együtt jöttünk.
Aznap már nem beszéltünk egymással de nem is kellett. Úgy tűnt, hogy Pán is a történteket dolgozza fel. Sokkal gyengébb volt mint eddig. Az arcából még mindig nem lehetett kivenni semmit.

Másnap reggel úgy keltem hogy Zörgő mellettem volt. Nem az elveszett fiúk táborában voltam.
-Nyugalom nem foglak bántani. Csak beszélni akartam veled.- fogta meg a felé lendülő kezem
-Letagadtál két év után. Nincs mit megbeszélnem veled.- álltam fel.
-Akkor mi van Pánnal?-
-Mi lenne? Az elveszett fiúkkal élek. Amúgy meg miért is raboltál el? Úgy tűnt hogy félsz tőlem.-
-Persze hogy fél. Túl nagy a hatalmad ilyen fiatalon.- hallottam a gúnyos hangot. -Engem is megpróbált megölni. Nem kis pályás a lány.-
Éreztem ahogy elpirulok. Elfordultam hogy se Zörgő se Pán ne lássa a reakcióm.
-Mi van Zörgő félsz két tinédzsertől?-  vigyorgott el kárörvendve Pán.
-Attól félek hogy rossz kezekbe kerül Kate képessége.-
-Azta, Zörgő nem tudtam hogy csak a képességem érdekel téged. Akkor ezért tanítottál? Hogy egy nap majd elvedd. Ezért tagadtál le. Csak az erőm kell neked?-
Nem kapod meg, tomboltam magamban. Pán összeroskadt de nem úgy ahogy Zörgő. A férfi térdre esett. A fülére tapasztva a kezét.
-Megmondod a barátaidnak hogy elhagyjátok a szigetet. Henry nélkül kell visszatérnetek Storybrooke-ba.- mosolyogtam a megszégyenített Zordon arcába.

A férfi nagy nehezen feltápászkodott, és elindult az erdőben.
-Csak szerintem fogjuk még látni őt?- kérdeztem a fiútól aki ledöbbenve állt mellettem.
-Nem ez elég valószínű. De miért nem befolyásoltad a gondolatait?-
-Ugyan Pán. Csak játszunk. Mi lenne benne az izgalom ha nem önszántukból mennének el. Látni akarom az arcukon a csalódottságot  .- kárörvendtem.
-Mit tettem én veled?- vigyorgott önelégülten
-Felnyitottad a szemem. Most már tisztába vagyok azzal, hogy ki az akiért érdemes harcolni.-
-És ki az?-
-Ezt te is jól tudod. Nem fogom kimondani. Hagyom hadd rágódj rajta ha nem tudod.-
-Szeretem a kitalálósdit.- mondta gúnyosan.