Egy Léda Története [ ouat Pán ff]

Az igazság II.

Mindkettőnk testén voltak sebek, de nem sérültünk meg különösebben. A fiúra mosolyogtam, aki a szokásos vigyorát mutatta.
-Van kedved repülni egyet?-
-Kapok port?-
-Nem.-
-Akkor inkább kihagyom.-
-Ugyan gyere.- nyújtotta a kezét. -Kivételesen vigyázni fogok.- hazudott.
-Ahj, Pán nincs eleged az állandó nyerésből.- kulcsoltam össze a kezem az övével.
-Nem nagyon.- emelkedett el a földről.

Erősen megkapaszkodtam a karjába összeszorított szemekkel, mint legutóbb.
Kis idő múlva megint éreztem a talajt a lábam alatt. Kinyitottam a szemem, ami ismerős tájon nézett körbe.
A kristály vízű folyó mellett voltunk.
-Na jössz.- kérdezte Pán. A szemtelen fiú már a vízben állt. Levettem a pólóm és a csizmám, és bele csússzantam a vízbe. És ahogy eddig is elsüllyedtem. Kezek ragadtak meg és kiemeltek a vízből. Pán undok vigyorra húzta a száját. Megfogott hogy ne süllyedjek el megint. A nyakába kapaszkodtam meg.
-Emlékszel mit mondtam neked amikor először itt voltunk?-
-Igen. Minden szóra.-
-Akkor mit mondtam neked arra kérdésre hogy összezavartál e?-
-Azt hogy csak akkor hagyod magad összezavarni ha meg lesz a szív.-
-És most már meg van.- vigyorgott. Elpirultam.
Ez a fiú aki akarom ellenére bele mászott a fejembe, védelmezett, családi veszekedés közepére sodort most azt akarja hogy zavarjam össze azt a gonosz fejét.
-Csak nem zavarba jöttél?-
-Minek hazudjak ha úgy is tudod, hogy az ellenkezője igaz.-
-Szóval igen.- vigyorgott rám.
-Még mindig akarod hogy összezavarjalak?- néztem a hideg szemét.
-De még mennyire.- hozta közelebb az arcát az enyémhez.
Pontosan olyan szikrákat szórt a szeme mint amikor először találkoztunk, és amikor pataknál voltunk.

Kérdés nélkül az arcomhoz toltam a fejét és megcsókoltam. Biztos nem az első esete volt, mert nagyon jól uralta a helyzetet. A nyelve határokat nem ismerve tört utat a számba. Néhányszor megharapta az ajkam aztán kiszállt belőle.
-Összezavartalak?- kérdeztem miközben az arcom a kulcscsontján pihent.
-Jobban mint azt gondolnád.- puszilt bele a hajamba. -Amúgy én még nem mondtam ki azt amit te már igen.- vigyorgott rám és ugyan oda kirakott mit első alkalommal.
-Nem fogom elvárni tőled. Még a végén elérzékenyülsz.- néztem a szemébe. Még mindig hideg volt de már bele láttam. Már bízott bennem
-Na mit látsz?- húzta fel a szemöldökét.
-Már bízol bennem.-
-Így van.-
-Te mit látsz az enyémben?-
-Megint azon töprengsz hogy jól döntöttél e. Most már engeded hogy belássak a lelkedbe. Belátod, hogy nekem nem tudsz hazudni, és bízol bennem. Ez tetszik.- húzta vigyorra a száját.
-Kíváncsi vagyok mennyire.-
-Mit mennyire?- értetlenkedtem.
-Mennyire bízol bennem.-
-Mit akarsz mit tegyek. Pán mit csinálsz? Hova mész?-
A fiú kiszállt a vízből, és a folyó mentén elindult. Utána mentem.

Egy vízeséshez értünk.
-Gyere nyugodtan.- mondta kiszámíthatatlan tekintettel. A vízesés nagyon meredek volt. Visszanéztem Pánra aki lekötött. A föld rohamosan közeledett hozzám. Azon tűnődtem miért csinálta ezt de bíztam abban hogy nyomós oka volt rá. Nem sokáig zuhantam mert két kar fonódott a derekam köré, és lassan megállt
-Na bíztál bennem?- mosolygott kárörvendően.
-Ha ki teszel a partra megtudod mennyire.- mondtam. Biztos megölöm
Visszavitt a folyóhoz és neki mentem, de ő csak lefogta a kezem és a szemembe nézett.
-Tudjuk hogy nem tudnánk egymásnak ártani.-
-Ahhoz képest habozás nélkül lelöktél.-
-De csak azért mert tudtam hogy elkaplak.-
Felemelt a földről, a folyó felé vitt és ledobott. Hangos csobbanással értem földet (vizet). Nagy nehezen feljöttem a felszínre a hol Pán gúnyos vigyora, és szét tartott karjai vártak. Bele kapaszkodtam a fiúban.
-Pán ha ezt még egyszer megcsinálod...-
Nem is hagyta hogy befejeztem a mondatot, mert megint a számban volt.
-Túl sokat beszélsz. És ne legyél kiakadva egyik miatt sem Tudtad hogy elkaplak és hogy nem fogsz megsérülni. Még nem válaszoltál a kérdésemre. Mennyire bízol bennem?-
-Eléggé ahhoz hogy ennyiben maradjunk.- túrtam bele a hajába.
-Most te jössz.-
-Nekem miért kéne bizonyítanom? Már számtalan alkalommal mentettelek meg. Szerintem ennyi elég.- vigyorgott.
Végül is igaza volt. Tényleg sokszor mentett meg. Miért nem tűnt fel előbb? Olyan hülye vagyok.
-Éhes vagy?- kérdezte.
-Igen, egy kicsit.-
Vigyorgott egy sort aztán a part közelébe úszott. Végig simította a füvet ahol egymás után tűntek elő az ételek. Teljes svédasztal. Felém fordult, szemtelenül felhúzta a szemöldökét várva a reakcióm.

Odamentem, hozzá simultam és átöleltem a vizes testét. Szeretem benne hogy bármit csinálok nem ellenkezik. A szája hozzáért a homlokomhoz, és viszonozta az ölelést. Közben a nedves fejemet simogatta, majd felemelt. Meglepetésként ért a fiú cselekedete, de eszem ágában sem volt ellenállni neki. Már nem.  A svédasztal mellé kirakott, és leült velem szemben.
-Csak utánad?- mutatott végig az ételeken. Minden is volt ott. Hús gyümölcsök, zöldségek, kenyér ismeretlen eredetű édességek.  Olyan is volt amiről azt sem tudtam mi.
Enni kezdtünk. A fiút többször is azon kaptam hogy bámul. Hol az arcomat, hol a felső testem. Amikor az utóbbit csinálta kicsit feszült lettem. Látszani nem, látszott de érezhető volt. Ilyenkor csak egy gúnyos vigyorral nézett tovább. Nem lettem nyugodtabb.

Végig gondoltam az összes alkalmat amikor beszéltünk. Azt vettem észre hogy a levegő ilyenkor más volt. Feszültséget éreztem mindig. Nem is csoda hiszen ha nem vagyok teljesen vak akkor észre vehetem volna, hogy a fiú szeret. Vajon ő észre vette?
-Mondtam már neked hogy milyen aranyos vagy amikor gondolkodsz?-
Elpirultam. És megint mit csinált? Elkezdte halál cukin a fogát birizgálva mosolyogni.
-Ezt hagyd abba.-
-Mit? Nem csináltam semmit.-
-De igen.-
-Akkor mit csináltam.- teleportált mellém ijesztően közel.
-Igazad volt. Tényleg a meggondolatlanságom lesz a vesztem.- mondtam majd a földre döntöttem. Megcsókolt, olyan szenvedéllyel hogy elfáradt a szám. Ráfeküdtem a mellkasára. Hallottam a szívverését. A legjobban hívő szívet.
-Hallod?-
-Mit?-
-A szívet? Mert ez az örök élet és a fiatalság hangja.-
-Az örök hosszú idő. Nem tudom hogy foglak elviselni.-
A fűbe lökött és rám fordult.
-Ez nem volt szép.-
-Tudom azért csináltam.-
-Ahj te. Hogy tudtad elcsavarni ilyen gyorsan a fejem.- csókolt meg. A nyelve körbe mozgott a számban. A mellkasomra tette a kezét, feltolta a kulcscsontomhoz és össze kulcsolta a tarkómon. A nyelve továbbra is a számban volt.
-Most vesztes vagyok veled szemben?- kérdeztem miután visszafeküdtem a fiúra.
-Nagyon úgy tűnik.-
-Akkor a legtöbbet nyerő vesztes vagyok a világon.-
-Efelől nincs kétségem.-
-És az egod az erőddel vetekszik.-
-Te magad mondtad hogy ezt az énem jobban tetszik.-
-Ahj, Pán. Az agyamra mész.-
-Az a célom.-
Csak a szememet forgattam, miközben a karomat és a fejemet simogatta.