Egy Léda Története [ ouat Pán ff]

A harc

-Zörgő!- bújtam ki Pán karjai alól. -Tudod, el kéne menetek. Henry már nincs életben. Te meg nem tudtad megölni a nagy Pánt szóval mehettek.-
-Én nem megyek sehova. Megígértem magamnak anno hogy ha Pán megint keresztbe tesz nekem akkor megölöm. Még akkor is ha te meghalsz miatta
-Hajrá, bár én másképp döntöttem volna.-  tártam szét a kezem.

-Mi is csatlakozhatunk?- hallottam mögülünk.
-Emma, gyere csak. Úgy nem izgalmas a játék ha ketten egy ellen megyünk. Legyen 6, 2 ellen.- gúnyolódott Pán. -Előjöhettek.- kiáltott fel. A fák mögül előjött a többi is.
-Csak szerintem kezd ez izgalmas lenni?- ropogtattam az ujjaim.
-Meg látjuk mennyit vagy képes kihozni az erődből.- vigyorgott rám. Kinyitotta a kezét, amiben megjelent két kard. -Csak utánad.-
-Maradj a szemtelen énednél. Ez túl lovagias.- vettem ki a kezéből az egyik fegyvert.
-Ezer örömmel.- markolta meg a kardot.
-Bosszút fogok állni a fiam haláláért.- mondta Regina a haragtól elvakulva.
És elkezdődött a harc.
Ők bosszúból és önös érdekből, mi meg élvezettől hajtva harcoltunk. Először Hook és David támadt rám.
-Egyedül nem birtok el velem?- löktem vissza Hook felém száguldó éles kardját.
-Élvezettel foglak meg ölni téged.-
-Már nagyon várom.-
Mindkét férfi kardjának a támadását kivédtem, de azzal nem számoltam hogy egy fának neki megyek.

-Kate!- kiáltott Pán. A fejem felett megjelent még egy kard. Szerencsémre elkaptam.
Emelkedj el a földtől. Nem lesz fáklyás menet, koncentráltam Pánra, miközben a támadásokat védtem ki. A fiú kisvártatva felemelkedett a földről.
A két kardot beledöftem a puha  talajba, becsuktam a szemem és erősen koncentráltam. Veszíteni fognak. Magamba gyűlölet és kárörvendés fogott el. Éreztem hogy szét áramlik a testemben az érzés. A két földbe szúrt kard vibrálni kezdett, a benne távozó érzelmek erőssége miatt. Beáramlott a földbe és megremegtette a szigetet olyan erősen hogy aki rajta állt az hátra esett. Arra viszont nem gondoltam hogy velem mit művel az erő. Pán már visszaereszkedett a földre mikor, kardokkal a kezemben hozzá csapódtam egy mögöttem lévő fának. Bár mindenki a földön feküdt, nem voltam túl boldog. Hasogatott a fejem, de legyűrtem a fájdalmam. Feltápászkodtam a földről és oda mentem Emmához és a torkához szegeztem a kard hegyét.
-Feladjátok?- kérdeztem.
-Soha sem fogjuk feladni.- szorított valaki egy kést a nyakamhoz. Regina volt. Pán odaakart jönni hozzám de Regina megfenyegette.
-Ha közelebb jössz elvágom a torkát a kis barátnődnek.- ordított a fülem mellett. Épphogy nem süketültem meg.
Pán megtorpant és gúnyosan felnevetett. -Én a helyedben nem tenném.- nézett gúnyos szemekkel. Kötél.
Még meg volt annak a napnak az emléke amikor Regina elfogott és kikötözött. A kötél amiből kivált a kezem jutott eszembe és minden bizonnyal Pánnak is. Meglátjuk működik e az egész testemen is. Arra az érzésre gondoltam amikor először megöleltem a rakoncátlan fiút, ugyanis akkor is boldogság töltötte meg a lelkemet. A testemen olyan érzés futott végig mit amikor kiráz a hideg. Pán egyet előre lépett, Regina a nyakamba tolta a kést ami nem sebzett meg. Kiváltam a nő kezei közül aki ledermedve nézett végig a szellemként távolodó testemen. A Zordon még a földön feküdt amikor magamban egy mondatot hajtogattam. Tűnjetek el a szigetről. A hangomat mindenki hallotta. Mindenki összeroskadtan zuhant a földre. Sajnos még Pán is.

-Ezt hogy csinálod?- kérdezte Zörgő a földön fekve.
-Te magad mondtad, nagy a hatalmam. Én csak kipróbáltam hogy hogyan működik.-
-De ezt most csináltad először. Honnan tudtad mit kell tenned?-
-Nem tudom. Minden magától megtörtént.-
-Hogy szeretheted ezt a szörnyet?-
-Miről beszél Zörgő?- kérdezett vissza Emma nagy nehezen.
-Ti nem is tudtátok? Ezek szerelmesek.-
-Fogd be a szád vagy én fogom be.- guggoltam le a férfi mellé.
-Hogyan vállhatattál ilyenné? Mi lett a kislánnyal aki két éve a boltomban ébredt?-
-Most bezzeg nem tagadsz le. De tudod, továbbra is miattad vagyok ilyen. Ha nem mesélsz annyit, nem lennél megalázva, és nem tudnám hogy sokkal nagyobb a hatalmam mint azt először mondtad.-
-Na gyerünk emberek felállni, ez túl könnyű volt.- járkált a testek körül Pán. Nagy nehezen sikerült felállniuk de azért látszott rajtuk hogy mindjárt összeesnek.
Pán tényleg megakarod ölni őket? futott végig az agyamon a gondolat amit láthatóan ő is halott.
Csak azt akit szükséges. Nem szándékozom vérfürdőt rendezni.
Azért ettől egy kicsit megnyugodtam. Szerencsére már elmúlt a fej fájásom, és folytatódott a harc. Megint ketten jöttek rám, de most Emma és Hófehérke volt a soros. Velük még elbírtam de aztán Regina is nekem jött. Egy kard, egy íj és egy nagy erős mágia. Nem sokon múlott hogy valamelyik varázslat eltaláljon, de a szellemes trükkel sikerült (átment rajtam) megúszni a dolgot. Nem sokat láttam Pánból de azt még igen milyen jól el van velem ellentétben. Emma támadott, kivédtem. Hófehérke az íjával felém lőtt. Bár nem ejtett nagy sebet, eltalált. Regina tűz golyói repültek felém. Nem talált el egyik sem. És ezt felváltva csinálták. Én meg konkrétan semmit nem kellett volna csinálnom csak azt az erőt használnom ami lehetővé teszi hogy én érzékeljek másokat de ők engem nem tudnak, de abba mi lett volna a jó. Az igazságos nyerés ami élvezettel töltött el. Úgy tíz perccel ez után mindenki a földön volt. Még Pán és én is. Nagyon elfáradtunk.
-Mi lenne ha kiegyeznék egy döntetlenben. Haza mehettek azzal a feltétellel hogy soha többet nem jöttök vissza. Én elfogadnám.- ajánlottam fel a kimerült társaságnak, és kinyújtottam a kezem Emmának.
-Legyen. De azért haza vihetjük a fiam testét?- fogott velem kezet.
-Persze, és most már a hajón van, a raktérben.- mondta Pán, miután valamit varázsolt.
-Még találkozunk, Pán.- mondta Hook fenyegető hangon.
-Most félnem kéne?- kérdezett vissza gúnyosan. A kapitány csak a szemét forgatva tovább ment.
-Nekem nem elég ennyi. Megfoglak ölni Pán Péter.- futott Zörgő a fiú felé. Megtámadta, a varázslatok csak úgy záporoztak. A Storybrooke-i csapatnak még volt annyi esze hogy nem maradtak ott hanem elindultak a hajó felé.
Becsuktam a szemem, elképzeltem ahogy elmegy mindegyik a szigetről aztán kimondtam magamban, Zörgőre fókuszálva, békén hagyod Pánt és elmész a többiekkel. Engem és Pánt elfelejted.
Abban a pillanatban Zörgő az akarata ellenére abba hagyta a harcot, és elindult a többi után. Pán és én ott maradtunk és halál nyugodtan néztünk egymásra.