Egy Léda Története [ ouat Pán ff]

A leleplezés--búcsúzás

Másnap reggel Pán karjai közt keltem. A fiú átkarolva aludt mellettem békésen. Felé fordultam és hallgattam a halk szuszogását. Egyenletesen vette a levegőt, az arca kifejezéstelen volt. Néhányszor nyöszörgött de miután simogatni kezdtem megnyugodott.
A mellkasához bújtam. Meleg volt, és jó illata. Azon gondolkodtam hogy mi történhetett az után hogy ráfeküdtem. Semmire sem emlékszem. Mindketten úgy voltunk ahogy utoljára emlékszem. A felsőnk mellettünk feküdt a fűben a két pár cipő közelében.
-Jó reggelt!- hallottam az álmos hangját.
-Jó reggelt! Ugye nem ébresztettelek fel?-
-A legjobb ébresztés volt.- simogatta meg az arcom. Átkarolt, jobban magához húzott és becsukta a szemét.
-Egész nap így maradnék.-
-De vissza kéne mennünk a fiúkhoz. Mi van ha rájönnek mi van közöttünk?-
-Úgy is elmondtam volna nekik, de Felix vigyáz rájuk. És most már az unalmas társaság is eltűnt a szigetről szóval nem hinném hogy bármi bajuk lenne. Plusz büszke vagyok arra hogy a sajátomnak tudhatlak ennyi harc után.-
-Nem vagyok a házi állatod.- sértődtem meg egy kicsit.
-De már az enyém vagy.-
-A szívem a tiéd, maradjunk ennyiben.-
-És a lelked, a tudatod, a szemed, a bizalmad. Soroljam még?-
-Inkább ne. Még a végén a fejedbe szál a dicsőség.-
-Vigyázol rám? Cuki vagy.-
-Tudsz magadra vigyázni. Minek aggódjam miattad?-
-Azért mert már a tiéd vagyok. Lehet hogy nem fogod nekem bevallani de igen is aggódsz miattam.-
A szemem forgatva mosolyogtam a szemtelen fiúra. Felálltam volna ha nem fogja meg a karom. Visszahúzott maga mellé, bele fúrta a fejét a hajamba, és magához húzott úgy hogy a hátamon a hasát éreztem. Még egy darabig így maradtunk aztán már mindketten felkeltünk.
Felöltöztünk és visszaindultunk a táborba. Nem lehettünk nagyon messze mikor Pán összekulcsolta a kezünket. A szívem felgyorsult. Valószínűleg azért mert féltem a fiúk reakciójától. A főnök szívét elvettem, és úgy néz ki hogy az enyém marad.

Beértünk a táborba. A nyárson sült már a hús.
-Itt vannak.- kiállított fel az egyik fiatalabb.
-Pán, végre. Érezted a földrengést?- jött oda Felix.
-Milyen földrengést?-
-Tegnap olyan este felé úgy rengett a föld hogy nem tudtunk megállni a lábunkon.-
Pánnal összenéztünk és majdnem elröhögtük magunkat.
-Mi olyan vicces?-
-Az hogy a mi drága elveszett lányunk csinálta.-
-Az hogy lehet?-
-Felix, mindent elmondok de előbb együnk.-
Evés közben oda jött hozzám egy fiú. Kicsi volt, 10 éves forma.
-Szia.- köszönt félénken.
-Szia. Találkoztunk már?-
-Nem hiszem.- ült le mellém. -Szóval te elveszett lány vagy?- lóbálta a kis lábait
-Igen. Úgy néz ki.-
-Mi lett azokkal az emberekkel?-
-Kikkel?-
-Pán mondta nekünk mielőtt felszívódtatok, hogy nem várt vendégek vannak a szigeten.-
-Ja hogy ők.....-
-Kate jössz?- suttogta a fülembe Pán. A hátam mögött volt, a karomat simogatta és a nyakam puszilgatta.
-Pán szállj le rólam.-
-Mondtam neked hogy itt én vagyok mindenki főnöke.-
-Én meg azt mondtam hogy....-
A mondatom nem tudtam befejezni mert a fiú pofátlanul a számba mászott a nyelvével.

-Mit mondtál te?-
-Semmit.-
-Most már jössz? Bejelentjük a nagy hírt?-
-Rendben.- öleltem meg Pánt
-Én sosem veszítek.- vigyorgott.
-Pán mi a nagy hír?- kérdezett a kis fiú. Nem is vettem észre hogy még mindig ott van.
-Gyere és hallgasd meg.- borzolta össze Pán a fiú haját.
-Gyertek fiúk! Pánnak bejelenteni valója van.- kiállított a kis fiú.
-Hagyjad Dom. Majd én.- fogta meg a vállát Pán. Kézen fogott, és egy magasabb kőre felállt.
-Elveszett fiúk! Gyertek. Mesélni valóm van.- az összes fiú köré sereglett. -Szóval a vendégek el mentek, nem tetszett nekik a fogadtatás. A földrengés amit itt is éreztettek azt Kate hozta létre, ugyanis ő egy léda.-
Többen is félve összesúgtak, de Pánt nem zavarta. -Ha valaki esetleg nem tudná a léda olyan emberi lény akinek hatalmas az ereje. Senkinek nem kell tőle tartania, talán egy kicsit nekem.
-Miért? Te Pán Péter vagy. Nagy erő kell ahhoz hogy téged meglehessen ijeszteni.- okoskodott a tömegből valaki.
-Azért ezt nem mondanám, ugyanis nem megijeszt. Elveszi az eszem. A mi első elveszett lányunk elvette a szívem, és az eszem.- fogta meg a kezem és felhúzott maga mellé. Felcsúsztatta a kezét a nyakamhoz, én is ezt tettem. Bele túrtam a puha hajába, és a fiú magához húzott és megcsókolt úgy mint még soha. Büszke volt magára, védelmezett és a legfontosabb, szeretett. A fiúk ujjongtak és tapsolni kezdek.
A Pán kedve ellenére de abba hagyta egy idő után.
-És hol voltatok tegnap?- kérdezte szemre hányva Felix.
-Ez miért fontos?- kérdeztem.
-Igaza van Felix. Most viszont ünnepeljük. Arra hogy új tag érkezett hozzánk, arra hogy elmentek a nem várt vendégek, és arra hogy örökké fiatalok maradunk.- vigyorgott Pán.
Én leültem. Az állkapcsom kicsit elfáradt a nagy indulattól amivel Pán csókolt.
-Szóval te meg Pán szerelmesek vagytok?- jött mögém Felix. A hangját szánalom itatta át.
-Minek kérdezett meg azt ami nyilvánvaló?-
-Csak mert Pán nem az a fajta aki, csak olyan könnyen odaadja a szívét egy lánynak. Mit lát benned?-
-Nem tudom.-
-Látom benne, hogy milyen nagy ereje, tehetsége, tett vágya, és még sorolhatnám milyen sok tulajdonsága van ami megfogott benne.- jött oda kicsit fenyegető hanggal.
-Rendben, bocs Pán.- ment el Felix.
Pán bólintott és leült mellém.
-Minden oké?- kérdezte aggódva.
-Igen, csak az állkapcsom enyhén eldeformálodott a csókodtól.-
Felnevetett, megpaskolta a combját azzal az indokkal hogy feküdjek rá.
Nem ellenkeztem. A hajamat birizgálta miközben a fiúkat néztük. Boldogok voltak, semmi sem hiányzott nekik az eredeti otthonukról. Határtalan boldogság és örök élet kínálkozott tálcán.
-Sziasztok.- jött oda mosolyogva Dom.
-Szia.- köszöntem neki.
-Akkor leszel az anyukánk?-
-Mi?- néztem kérdően Domra aztán Pánra.
-Hát ha úgy vesszük Pán az apukánk és ha ti így együtt vagytok akkor te meg az anyukánk vagy, nem?-
-Öhm de igen, gondolom.-
-De jó. Amúgy nagyon aranyosak vagytok. Még egymás szájában is.- futott el.
-Ez bók volt?- kérdeztem Pánt.
-Számít?-
-Nem.-
-Kate?-
-Igen?-
-Szeretlek, az életemet áldoznám a boldogságodért.-
-Inkább ne. Pont attól nem leszek boldog hogy nem vagy mellettem.
Úgyhogy ne áldozd fel magad értem.-
-De akkor te se értem. Kinek fogom majd minden reggel megsértem a magán szféráját ha te nem vagy itt?-
-Ahj Pán. Mindennél jobban vágyom rád.-
-Már a tiéd vagyok.-
-Tudom. És Pán- ültem fel a combjára. -én is szeretlek.- csókoltam meg.

Mindent összevetve ahhoz képest, hogy harcoltam, elfogtak, letagadtak, becsaptak, szerelmet vallottak, majdnem meghaltam, és még sorolhatnám az eseményeket, egy ajándék itt Sohaország-ban élni. A harc és az életveszély közepén lenni, valakivel akit szeretek egy olyan dolog amit nem adnék oda semmiért. A nagy Pán Péter szíve az enyém és másra nincs is szükségem. Van egy hatalmas családom, és barátaim. Senki sem zavar be a édenkertben zajló életem. Szeretlek Sohaország!

Hello.
Nem szokásom storyk alá írni, de úgy éreztem hogy ezt meg kell tennem. Köszönöm a több mint 500 megtekintést. 🥺🥰 Nagyon örülök, hogy ennyi embert érdekel az én kis ,,mesém". Imádlak titeket és nagyon köszi. ❤️❤️
Esetleg ha valaki folytatást/második részt szeretne az nyugodtan írjon kommentbe. Puszi ❤️