Egy Léda Története [ ouat Pán ff]

Az igazság I.

Vissza találtunk az elveszett fiúkhoz.
-Ti meg hol voltatok?- vont kérdőre minket Felix.
-Kate összefutott a Zordonval. Játszottunk vele egy kicsit.- válaszolta Pán miután leültünk.
Henry a tábor másik végén üldögélt. Felálltam és odamentem hozzá.
-Szia.- köszöntem oda.
-Te még a szigeten vagy?-
-Igen. Pán nem engedne el.-
-És mióta is vagy itt?-
-3-4 napja.-
-Ahhoz képest hogy nem vagy itt olyan régen nagyon jól kijössz vele.-
-Nem tudom nekem még nem tűnt fel hogy olyan különösen kedvelne.-
-Kate menj innen. Beszélnem kell Henryvel.- zavart el Pán.

Kedvetlenül föl álltam. Pán szándékosan nekem jött. Ránéztem kérdően, mire ő szemembe nézve, lefordította a tekintetét, majd megint rám szegezte a szemeit és felrántotta a szemöldökét.

Tovább mentem.

Nem értettem mit akart. Visszanéztem rá. Henryvel beszélt. Kinyújtotta a kezét, Henry elindult arra amerre a fiú keze mutatott.
Rám nézett még mielőtt Henry után ment. A zsebed. Bele nyúltam a zsebembe.
Egy üvegcse volt benne amin lógott egy apró tekercs. Pánra néztem. Csak egy szemtelen mosolyt kaptam válasznak és elindult Henry után.

Kibontottam.

,,Varázspor
repülj
higgy
Koponya-sziget."

Azonnal tudtam mit adott. Az üvegcsében varázspor volt amivel repülni lehet, ha hisznek benne. Koponya-szigeten van. Megszerzi a szívet.

Eltávolodtam a tábortól. Arra a tisztásra értem ahol anno Pánnal beszéltem. Magamra szórtam a port. Hiszem hogy repülök, hiszem hogy repülök, mondtam magamban sokszor. Egyszer csak azt éreztem hogy eltűnik a lábam alól a föld. A magasba emelkedtem. Az elején néhányszor át fordultam de aztán sikerült egyenesbe jönnöm. Sokkal jobb volt így repülni mint Pánba kapaszkodni. Mivel sejtésem sem volt arról hogy hol a Koponya-sziget feljebb repültem.
Megláttam egy sziklás szigetet, aminek a falán két kör alakú lyuk tátongott. Mint ha szemek lennének.
Afelé szálltam. A szigeten mozgást láttam. A Storybrooke-i csapat futott a sziklás sziget felé. Előbb kellett odaérnem. Szerencsére sikerült.

-Pán!- kiállítottam oda neki a szemekből. Henry élettelen teste Pántól nem messze hevert
-Kate.-
-El kell menned! Nem tűntek el a szigetről.-
-Persze hogy nem mentünk. Mit gondoltál? Itt hagyunk a fiamat.- közeledett Emma, a kezében egy pisztolyt tartva. -Végre itt vagy te irritáló kisgyerek.-
Meghúzta a ravaszt a fegyveren.
Megöleltem a fiút, és a testembe hatolt a golyó. Éreztem ahogy a fiú ölébe hullok. Megmozdulni már képtelen voltam. Az ölébe vett és ellökte magát a talajtól.

Gyorsan vissza vitt a szigetre. Amennyit láttam belőle oda vitt ahol az a víz volt ami minden sebet begyógyít.
-Ki kell tartanod.- mondta. -De ha iszol a vízből akkor itt kell maradnod.
-Nem ér....de.....kel.- halkult el a hangom. Hangtalanul felordítottam. Szeretlek Pán Péter.

A fiú elhomályosodott előttem. Semmit nem láttam. Egy üres térben tértem magamhoz ami tiszta fekete volt. Sehol semmi és senki. Elindultam, mikor megszólalt valaki.
-Mit tettél? Miért vagy itt?-
-Csak meghaltam. Semmi sem történt.-
-A világ legveszélyesebb emberének bevallottad hogy szereted. Szerinted mit tehet ez vele?-
-Miről beszélsz?-
-Meg fog gyengülni miattad. Ezt akartad? Olyan szánalmas vagy mint a Zordon emberként. Vagy szánalmasabb. És ha vissza mész akkor ott kell maradnod. De azt tudnod kell hogy ő soha sem szeretett téged. Csak játszott veled ahogy mindig is gondoltad és tudtad.-

Megint elsötétült minden összeszorítottam a szemem. Azon tűnődtem hogy mi történt. A lelkiismeretem beszélt, vagy valaki más. Mindegy is volt mert csak Pán mellett akartam lenni.

Kis idő után magamhoz tértem, valószínűleg az oldalamra voltam fordítva mert mindent oldalról láttam. Pán mellettem ült, felhúzott térde eltakarta az arcát. Még nehezen tudtam mozogni, de fokozatosan visszatért a testembe az élet. Felé nyújtottam a kezem. Finoman megböktem, mire felkapta a fejét.
A szemében könnyek voltak.

-Úristen Kate. Sikerült.- törölte meg a szemét. Pán lefeküdt mellém és a hajamat kezdte el simogatni.
-Meghaltam?-
-Számít? Most itt vagy.- vigyorgott.
-Olyan fura vagy. Minden rendben?-
-Azt leszámítva hogy az egyetlen ember akiért mindent feláldoznék a kezemben halt meg, igen minden rendben.- hajolt fölém. Felemelte a felső testem és szorosan magához ölelt. -Mondtam neked hogy ne játssz feláldozósdit!- szemtelenkedett.
-Én meg azt mondtam hogy ne ments meg minden egyes alkalommal.- túrtam a kócos hajába.
-A mindent gyógyító vízzel mentettél meg?-
-Azzal, de sajnos itt kell maradnod, vagy véglegesen meghalsz.- hajtotta le a fejét. Engedett a szorításán, majd elengedett.
-És ez miért baj?- emeltem meg a fejét.

-Nem akarom hogy itt ragadj. De nagyon is akarom. Maradj velem.
-Te süket vagy? Vagy túl nagy az egod ahhoz hogy elérzékenyülj?-
-Mit akartál ezzel elérni?-
-Nem hallottad mit mondtam? Mielőtt meghaltam.-
-Persze hogy hallottam. Az egész sziget beleremegett.-
-Pán, tudod mit mondtam? Tudod mit jelent?- fogtam meg a fiú kezét.
Igen, hallottam a fiút.
-Igen, tudom mit jelent.- nyögte ki végül.
-Akarod hogy itt maradjak? És ne hazudj. Úgy is megtudom ha igen.-
-Persze hogy akarom. Mit gondoltál miért mentem annyiszor utánad?-
-Pán Péter szerelmes.- hallatszott egy gúnyos kárörvendő hang. Bárhol felismerem ezt a hangot.

Zörgőfürge.

A férfi az egyik kősziklához dőlve figyelte az eseményeket.
-Te meg mit keresel itt?- kérdeztem, miután sikerült felállni.
-Te tényleg azt hitted hogy elmegyek a szigetről? Én nem a fiúért jöttem. Én Pánt akarom megölni.-
-Ne próbálkozz, úgy sem sikerül.- mondta Pán a régi, gúnyos vigyorával. Ezt az énjét jobban kedvelem. -Jól emlékszem, hogy néhány órával ezelőtt még halálra voltál rémülve tőlünk? Te hogy emlékszel Kate?- fordult felém vigyorogva.
-Én is így emlékszem. A nagy Zordon fél két gyerektől. Ez milyen fényt vetne rád Zörgő?- indultunk el körbe a férfi körül.
-Nem lettél bátrabb Zordonként. Ugyan az a gyáva ember vagy mit előtte. Csak a nagy erővel próbálod leplezni.- gúnyolódott Pán.

-Nem zavar téged hogy ilyen vagy? Ha Pántól félsz azt még csak megértem de hogy tőlem, olyantól aki mindent tőled tanult. És amúgy igaza volt Pánnak, akkor amikor Regina elfogott. Te tettél ilyenné és hálával tartozom azért hogy Pánról ennyit meséltél, mert ha nem így lett volna most nem itt lennék, hanem abba a poros boltban olvasnék valami unalmas könyvet.-

-Nem félek tőletek, a mágiátok az ami megrémít. Kate fogalmad sincs hogy mekkora hatalmad van. Az érzelmeid kihatnak az egész szigetre. A föld remegett mikor te kimondták azt amit már én régen tudtam.-
-Mi az hogy tudtad?-
-A évek során rájöttem hogy csak akkor nem hallgatsz rám ha a szíved után mentél. Az érzelmeid miatt. Tudtam miután megtaláltalak. Nem kívülről figyelted volna a történéseket ha nem lennél szerelmes.-
-Te tényleg azt hiszed hogy ezt be is veszi, Kate te ennél okosabb vagy.- fordult felém ingerülten Pán. Megfogta a vállam és a szemembe nézett.
-Pán ebbe van igazság de nem bántam meg semmit amit tettem.- mondtam neki.
-Nem csak téged vezettek az érzelmeid.- vigyorgott. -Most életemben először nem az agyam vezetett, hanem a szívem.-