𝐌𝐈𝐍𝐄 | anime oneshots

camp runaway (Iwaizumi)

AU: Eredetileg egy egész könyvnek indult, de végül nem tudtam volna folytatni, ezért oneshot-ra kerekítettem.

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐚𝐜𝐭𝐞𝐫: Iwaizumi Hajime 

𝐆𝐞𝐧𝐫𝐞: idunno 

𝐓𝐖: - 

 𝐔𝐬𝐞𝐝 𝐩𝐫𝐨𝐧𝐨𝐮𝐧𝐬: She / Her 

Egész este nem aludt. Azon idegeskedett hogy minden rendben lesz-e.-suttogta Oikawa Hajime felé pillantgatva. Viszont akármennyire is mondta ezt halkan a fiú meghallotta, és idegesen kapta a fejét Oikawa felé.
-Oi, Shittykawa nem vagyok fáradt és süket sem. A helyedben a saját testi épségemet félteném. [Név] ne aggódj, teljesen kipihent vagyok. -engedett el felém egy halvány mosolyt. A busz lassan döcögött az úton Japán fővárosa felé ahol megtartják az idei edzőtábort. Az Aoba Johsai csapata izgatottan várta az elkövetkező egy hetet, fejlődés reményében. A csapat menedzsere, valamint Oikawa és Iwaizumi legjobb barátjaként mindenben támogatom és segítem őket. Együtt nőttünk fel, és mindhárman egy iskolába kezdtünk járni, míg végül Oikawa folyamatos unszolására jelentkeztem a röplabda csapat menedzserének. Igaz először kissé félénk, valamint visszahúzódó voltam, ugyan is úgy gondoltam, hogy ez a pozíció nem nekem való. Viszont az egész csapattól rengeteg támogatást és dicséretet kaptam, így már egészen belejöttem a rám kiszabott feladatokra. 
-Látom hogy fáradt vagy.-nyúltam a kezéért, amit csak ciccegve elrántott.
-Tökéletesen vagyok.-morogta kedvetlenül, és inkább az ablak felé fordult. A másik fiú a hátunk mögötti ülésen csak megforgatta a szemeit, majd újból a telefonjának szentelte a figyelmét. Vigyorogva válaszolgatott  az üzeneteire, majd posztolt egy újabb képet Instagramra. Én is az ablakon kezdtem nézelődni, és kémleltem az épületeket amelyek mellett elhaladtunk. Minden ember a hétköznapi dolgait csinálja míg én egy buszon ülök, és hamarosan megkezdődik az az egy hét amelyben csakis fiúkkal leszek összezárva.  Abban reménykedtem, hogy rajtam kívül más nőnemű menedzser is lesz a tábor területén. Akkor talán nem érezném magam ennyire elveszettnek egy halom fiú társaságában. Egy idő után viszont láttam, hogy a mellettem ülő megunta az ablakon kifelé való leskelődést, és felém fordult. A csapatkapitány csak egy mindent tudó mosolyt küldött felém a mellettünk lévő ülésről. Hajime a fejét a vállamra hajtotta, majd lehunyta a szemeit. Halványan elmosolyodtam. A szívem ismét felvette azt a jól ismert gyors tempót amikor a közelében tartózkodtam. Hezitáltam, hogy most mit csináljak. Az volt az igazság, hogy olyan szívesen vezettem volna bele ujjaimat sötétbarna tincseibe, és birizgáltam volna őket addig ameddig el nem alszik, és kipiheni magát rendesen. Én is nyugtalan voltam az éjszaka, mivel tudtam hogy nem múlhat el az a kiruccanás sem minimum egy balhé nélkül. Valamennyivel kevesebb mint egy hét...szerdától hétfőig. Inkább csak mozdulatlanul ültem, és folytattam az előbbi tevékenységemet, miszerint bámulok kifelé az ablakon.
-Ha kényelmetlen akkor szólj.-morogta bele a nyakamba.
-Csak nyugodtan.-mondtam egy apró mosoly kíséretében. Ekkor viszont Oikawa szólított meg, és innen már tudtam hogy az útból hátramaradt fél órában engem fog szórakoztatni az újabb ufós teóriáival. Szóljatok rám ha tévedek, de szerintem már kinőtte az ilyen meséket különböző misztikus lényekről. Őszintén egy szavat sem jegyeztem meg az egész beszédjéből, mivel végig csak Iwaizumi nyugodt arcát néztem, és mosolyogtam, amit a kapitány is hamar észrevett, ezért csak elmosolyodott, és kérdezett.
-Szereted, ugye?
Szereted....ugye?

A busz kisvártatva lelassult, majd végül befordult egy hatalmas épület parkolójába. A csapat tagjai izgatottan, a nyakukat nyújtogatva próbáltak minél több mindent látni az ablakon keresztül. A terület, ahol az edzőtábort tartották eléggé nagy, és felszerelt volt így első pillantásra is. Hatalmas parkoló állt a buszok rendelkezésére. Az egyik sportcsarnokkal szemben egy medence helyezkedett el pár napozóággyal. Ahogyan ezt megláttam már kezdtem szövögetni a tervemet, hogy hogyan szökjek meg attól, hogy beledobjanak a feltételezhetően jéghideg vízbe. Az egyik nagyobbik épület az étkező és a társalgó volt. Volt egy emeletes épület is, véleményem szerint itt a szobák találhatóak. A szervezők akik fogadták minket röpke tíz perc alatt elmodták az alapvető tudnivalókat, majd megadták az engedélyt a buszról való leszálláshoz.
-Felébreszted?-kérdezte Tooru.
-Szerintem még egy kicsit maradok vele, hadd pihenjen. Ti menjetek nyugodtan a megnyitóra.-adtam át neki a táskáját amely eddig a lábaimnál hevert. A táskában lévő kulacsok kissé összekoccantak ahogyan a fiú a vállára dobta.
-Oké. Majd mondom hogy mi volt.-intett egyet, majd utolsónak szállt le a buszról. Az idő elteltével kezdett eléggé melegem lenni, viszont ezt a tényt ignorálva figyeltem a másik iskolákból való diákokat. Ahány csapat, annyi különböző színű melegítőfelsőt és pólót láttam, a csapatok nevével és címerével. A szememmel követtem őket egészen addig a hatalmas csarnokig ahol a megnyitót tartják. Bentről már hallatszott hogy megkezdték az üdvözlő beszédet, amelyet taps fogadott. Közben észre sem vettem, hogy a mellettem lévő fiú mocorogni kezdett, majd végül ásított egyet, és felnyitotta a szemeit.
-Mennyi ideje alszok? Lemaradtam valamiről?-kérdezte a szemeit dörzsölgetve, majd homályos tekintettel körbe nézett.
-Nyugi, nem maradtál le semmiről.-kezdtem összeszedni a cuccaimat, amelyeket az utazás alatt széthagytam, vagy éppen egész végig rugdostam. Eközben Hajime kiszedte a csomagtartóból a táskáit, és szétnézett a buszon hogy nem-e hagytunk fent semmit, mivel ilyen rendetlen társaságnál elképzelhető hogy széthagyjuk a dolgainkat.
-Most van a megnyitó. Bemegyünk megnézni vagy lefoglaljuk a szállásokat?-kérdeztem halkan. Annyira féltem, hogy idegesítőnek találja a kérdéseimet. Már szinte gondolatban elástam magam, hogy ugyan miért kellett kinyitom a számat. Ő viszont folyamatosan mosolyogva válaszolt.
-Szerintem nézzük meg a szobákat. Úgyis nálad vannak a kulcsok, nem? Segítsek a csomagjaiddal?-kérdezett vissza.
-Köszi, elbírom.-karoltam fel a sporttáskámat és a hátizsákomat, majd cipelni kezdtem magam után fel a hosszú lépcsősoron amely a szobákhoz vezetett.
-Ugyanmár.-fújtatott, majd kérdés nélkül vette ki a kezemből a súlyosabbik táskámat. Erre teljesen leblokkoltam.
-Neked mi bajod? Talán valami olyat rejtegetsz amit nem kellene látnom?-viccelődött, majd megindult a nekünk előkészített szobák felé. Megfáztam a fejemet mintha ezzel ki tudnám űzni az összes gondolatokat majd megindultak utána.  Lepakoltunk a számunkra kijelölt szobák előtt az első emeleten, majd előkerestem a papírjaimat a hátizsákomból.
-Tessék itt vannak a szoba beosztások. Én majd oda csatlakozok ahol lesz hely. Nem akarok egyedül lenni.-nyújtottam felé a papírokat, amelyeket el is vett tőlem, és szigorú arccal olvasta végig, és lassan lapozott egyet.
-Hozzám jössz?-kérdezte.
-Hogy...tessék?-kérdeztem vissza vörös arccal. Amikor felfogta hogy ez eléggé félreérthető volt, gyerekesen mentegetőzni kezdett, a papírokkal hadonászva, akik susogásukkal jelezték hogy még ők is nevetnek a kialakult helyzetben.
-Ne...nem úgy gondoltam. Mármint...szobába, tudod Oikawa, Te meg én. Úr Isten de hülye vagyok.-csapott a homlokára, mire elnevettem magam.
-Semmi baj. Köszönöm, szívesen jövök.-hajoltam meg kissé előtte.
-Mondtam hogy ezt hanyagold, és egyenesedj ki.-mormogta. Eleget téve a parancsának kiegyenesedtem, viszont arra nem számítottam, hogy a tervezettnél közelebb lesz az arcunk egymáséhoz, így rögtön hátraléptem. Nem is én lennék, ha nem buktam volna fel majdnem a csomagjainkban. A fiú persze jót nevetett rajtam, és míg én a sarokba fordulva magamat szidtam ő előkotorta a táskámból a kulcsokat, és kinyitotta a számára szimpatikus szoba ajtaját.
-Na gyere pakoljunk be.-sóhajtott, majd felnyalábolta a rengeteg holmit.
-Csak utánad Hime-sama.-vigyorodott el
-Nee Hajime-senpai.-mordultam rá, elpirulva a megszólítástól. Ő is eléggé meglepődött a "senpai" jelzőn, de végül mindketten nevetésben törtünk ki.

Pár éve egészen máshogy képzeltem el a szerelmet, mondhatni könnyű délutánnak egy kávéscsészében. Most meg csak sóder és méz...