𝐌𝐈𝐍𝐄 | anime oneshots

rémálmok (Katsuki)

AU: nem_vagyok_alacsony A rémálmos

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐚𝐜𝐭𝐞𝐫: Katsuki Bakugo

𝐆𝐞𝐧𝐫𝐞: Angst

𝐓𝐖: nightmares, sleep paralysis, panic attack

𝐔𝐬𝐞𝐝 𝐩𝐫𝐨𝐧𝐨𝐮𝐧𝐬: She / Her

-Mi a fasz?!-ugrott fel, kicsit sem leplezve ijedtségét és kétsébeesettségét.
-Jól vagyok?-kérdezte inkább mintsem feleltem volna. Meg kellett támasztanom magát az asztalnál, mert szörnyen szédültem. Katsuki szinte rikító szőke tincsei most inkább szürkének hatottak a félhomálytól.
-Ki csinálta ezt veled?-emelte meg a hangját, és most az egyszer nem törődött vele, hogy hirtelen mozgásával leverte a könyveket az éjjeliszekrényről.
-Dabi meg Gonoszok Ligája...-voltak ezek az utolsó szavaim mielőtt végleg elsötétült minden körülöttem.

Mintha csak egy szemvillanásnyi idő telt volna el, mikor a szeme sarkából mozgást látott. A tekintetét az ágy végére fordította. Ott ült ő. Ahogy kalapálni kezdett a szíve a rémülettől, minden porcikáját megfigyelte és az emlékezetébe véste. Fiatal férfi volt, bőre varrásokkal telített, rendellenes színű. Tömény cigarettafüst szagát árasztotta a dzsekije. A haja is barnás, már inkább fekete, a fülére lógott. Őt bámulta, de ő nem nézett rá a lányra. Négykézlábra emelkedett, és egyik kezét a másik után rakva átlépegetett a lába felett. Előre nyúlt, mintha az ágy melletti polcról akart volna elvenni valamit. Minden izmát megfeszítette, nem volt más vágya, csak elrohanni, messzire a gonosztevőtől, de mindeközben érezte, hogy hiába akarja dobálni a testét, csak egy helyben, mozdulatlanul feküdt tovább az ágyban. Meg fogja látni, hogy ébren vagyok, és bántani fog- ezek voltak az egyedüli gondolatai. Menekülnie kell. Ekkor a szemeibe nézett, és vérfagyasztóan elvigyorodott. Minden erőjét összeszedte, és felült az ágyban. Zilálva körbenézett: nem volt az ágy végén senki. Erőt véve magán lepillantott az ágyról, és megkönnyebbülésére csak a békésen horkoló társát látta. Körbenézett a szobában, hirtelen remegni kezdett, a sírás fojtogatta.

-Katsuki...ébren vagy?-bökte meg, lehajolva. Rögtön felriadt, és reflexből lerántotta magáról a takaróját, amivel mindent levert az éjjeliszekrényről. A matrac besüppedt a tenyerei alatt, ahogyan próbálta ülő helyzetbe tornázni magát, de végül feladta.
-Mi történt?-nézett körbe álmos fejjel.
-Rosszat álmodtam-lógatta le immáron a lábait, és érezte a padlóból áradó hideget.
-Csak feküdj vissza aludni.-gyűrte maga alá a párnáját, és a vastag paplant.
-Képtelen vagyok. A mai nap játszódik le újra és újra, és rettegek.-vallotta be.
-És akkor most mi legyen?-túrta fel magát, és rá nézett.
-Nem tudom.-bújtatta vissza lábait a takaró alá. Pár percig csendben voltak, a lány pedig kihűlt karjait dörzsölte, hátha sikerül felmelegítenie magát. Hiába kaphatta meg az ágyat, igazságos alapon a melegebb takaró nem neki jutott. Nem is akarta, önként utasította vissza. Viszont ezeken a téli éjszakákon -amikor még a fűtés sem igazán tudja felmelegíteni a házat- igen is szüksége lett volna egy vastagabb paplanra, de sohasem jutott el addig, hogy vegyen is egyet.
-Izé, arra gondoltam, feljöhetnél mellém.
-Biztos, hogy jó ötlet?-vágta rá rögtön, még mindig meg támasztva magát a matracon.
-Nem tudom baszki, nem tudom!-kiáltott fel, és fejét a térdeire hajtva próbálta megnyugtatni magát. Kócos tincsei az arcába hullottak, és még a középhosszú haja is annyira de annyira forrónak tűnt, szinte csak perzselte a nyakát. A levegőt egyre szaggatottabban vette, és teljesen eluralkodott rajta a félelemérzet.
-Nyugodj le, le fog esni a kötésed!-kelt fel mostmár társa is, véglegesen otthagyva a matracot, de nem merte elkapni a csuklóját, vagy megérinteni, bizonytalan volt abban, hogy hogyan reagálna. Tudta jól, hogy az ilyen helyzetekben az lenne a legrosszabb, ha erőszakkal próbálná megnyugtatni.
-Gyere, és beszélgessünk. Vagy szeretnél egy teát?-ült fel az ágyra, vele szemben, de megtartotta a tisztes távolságot. Bólintott, és lehunyta a szemeit, majd elsöpörte az égető tincseket a nyakától. Pár percig még ott ült vele, és ezzel minimálisan sikerült megnyugtatnia, majd felkelt, és felkapcsolta a konyhában a lámpát, mire az egész szobát elöntötte a gyermeteg fény.
Mielőtt megismertelek, nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy egy másik embernek teljesen a hatása alá kerülsz. Nem tudtam, hogy lehetséges, hogy ennyire tele lehessen a szívem valakivel. Nem tudtam, hogy elég, hogy csak megfogd a kezem. Mielőtt megismertelek, nem tudtam, milyen az, ha vigyáznak rám, ha biztonságban vagyok. Ha száz százalékig biztos, hogy bármi is történjen velem, te ott leszel. Előtted nem tudtam, hogy ilyen mélyen lehet érezni valaki iránt. Úgy jöttél az életembe, hogy teljesen elvarázsoltál. Mindent, tényleg mindent szerettem benned, kivétel nélkül. Olyan oldalamat mutattam meg neked, amit soha nem mutattam még meg senkinek.
-Milyet szeretnél? Van kamilla, menta, és tudom, hogy nem a kedvenced te van eper is.
-Menta tökéletes lesz. Köszönöm.-válaszolta neki, térdeit még mindig magához ölelve. Ismét elkapta a remegés, szertefoszlott a biztonságot nyújtó kellemesség, és előtört az a bizonyos nyomasztó érzés, ami összepréseli a mellkast, mintha valaki szorítaná. Próbált mély lélegzeteket venni, de most ez sem segíthetett, egyszerűen a fáradtság és a nyomás átvette az uralmat felette.
-Basszus, tényleg minden rendben?-érkezett vissza Katsuki, és a két bögre forró teát az éjjeliszekrényre rakta, majd ismét leült vele szembe, mostmár valamennyivel közelebb mint legutóbb.
-Nincs semmi sem rendben.
-Elmeséled mit álmodtál, vagy inkább hagyjalak?
-Dabiról valamit. Hogy itt volt a szobában, és ott ült.-mutatott az ágy végére. Követte ijedt tekintetét a mutatott helyre, majd a szemeibe nézett. Éjszaka, amikor minden elcsendesül, szinte rettegek a fejemben lévő, őrjöngő hangoktól.
-Figyelj, ameddig itt vagyok, nem történhet ilyesmi, rendben?-nyúlt a kezéért, de végül inkább felé tartotta a sajátját, amelyet szívesen fogadott el.
-Itt maradsz?
-Itt maradok.