¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Gyere már, elkaplak!-ordította, a szél elnyomta a hangját, így egészen tompává vált. -De félek, tudod jól, tériszonyom van bazdmeg!-morzsolgattam az ujjaimat. -Nem bízol bennem?-kérdezte. -De, bízok benned, de nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. Tudod, nehéz vagyok, nem biztos, hogy elbírsz. Meg amúgy is- -Ugyan már! Gyere! Minden repülés zuhanással kezdődik.-jött közelebb az épület széléhez, majd végül a szélén landolt, karját felém nyújtva. Félve tenyeremet az övébe csúsztattam. -Másikat is.-fogta meg az alkaromat, majd hirtelen hátra vetette magát. Éreztem, hogy zuhanunk, és konkrétan öt szívrohamot kaptam egymás után. Szinte az egész életem lepörgött lehunyt szemeim előtt, miközben még erősebben szorítottam a kezét. Rettentő gyorsan bontott szárnyat, alig pár méterrel a földtől. -TE IDIÓTA, UTÁLLAK ESKÜSZÖM!-ordítottam rá. -Akkor engedjelek el?-vigyorgott, és pár ujjával elengedte az alkaromat. -Ne merd, mert akkor még ki is nyírlak. -Szép a kilátás.-mutatott körbe. -Egy tériszonyos nem éppen a kilátást nézi. -Csak ne nézz le.-engedett el egy mosolyt, majd újból végig nézett a városon. Az előbbi figyelmeztetése ellenére érdekelt, vajon milyen magasan lehetünk. De ha százszor elmondod magadnak, hogy tudsz repülni, még ugyanúgy lezuhansz, ha leugrasz a tetőről. -Mondom ne nézz le!-emelte meg az államat, majd maga felé fordította az arcomat. Olyan mélyen merültünk el egymás tekintetében, hogy észre kellet venned. Látnod kellett. Akartam, hogy lásd mit jelentesz számomra. Hiszen elmondani lehetetlen. Lehet nem szabadna, hogy ilyen módon szeresselek, de mégsem tudok másra gondolni, csak rád. Elgondolkodtam, hogy akárhányszor a szemembe néztél, láttad-e, hogy mennyire oda vagyok érted.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
