A süket fiú [Vkook ff.] *SZÜNETELVE*

~7~

Kb. Egy hete nem láttam Jeonggukot. Azt mondta anyának, hogy valami egészségügyi problémája van, de én nem hiszem ezt el. Minden áldott reggel annyi energiával jön, hogy szinte már irigylem, hogy ennyire boldog és felhőtlennek tűnik az élete. Gondoltam megkeresem facebookon, de döbbenetemre rettentő sok Jeongguk volt.

Jungkook POV:

Egyről a kettőre megváltozott bennem minden. Mit csinálok én? Az anyja konkrétan azért fizet, hogy a barátja legyek, Jieun pedig terhesen itthon terpeszti a lábát. Hogy lett ilyen az életem? Minden reggel fogom a barátnőm haját a WC felett, közben pedig arra gondolok, hogy Taehyung mennyire hiányzik.

Idióta vagyok.

Egyébként sem tudom felfogni, hogy hogyan lehet terhes Jieun. Mióta ott hagytam az egyetemi állásomat két hónapja, azóta nem is szexeltünk és igazából én nem is akarok. Nincs meg már a hangulatom, hogy minden nap órákig az ágyban élvezzük a másik társaságát. Ami a legnagyobb problémám az az, hogy az ilyen gondolatok mindog Taehyunggal fejeződnek be, ahogy elképzelem, hogy mit tennék vele a hálóban.

Persze nem vagyok egy perverz disznó, de nekem is vannak szükségleteim és nem lehet magam mellett elhagyni azt, hogy már nem Jieun-ról, hanem a kis medve hangú fiúról gyártok igencsak furcsa hogy gondolatokat.

- Drágám, nem akarsz segíteni egy kicsit?- szólt ki a konyhából a barátnőm, aki az ebédet főzte.

- Miben segítsek?- sétáltam oda hozzá.

- Talán...- fordult felém, majd elkezdte a mellkasomat simogatni.- Felmehetnénk a szobánkba és...- puszilta meg a nyakamat.- Játszanánk kicsit.

- Mmhhh...- csuktam be a szememet, élvezve, hogy a nyakamat belepi apró puszikkal.

Tudtam, hogy igazából nem akarom azt, hogy most felkapjam az ölembe, elzárjam a tűz magunk mögött és felvigyem, egyenesen az ágyba, ahol leszedem róla az összes ruhát.

Mégis megtettem.

Taehyung POV:

Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy vajon mit csinálhat most. Bevallom, hogy kicsit azért hiányzott. Egy egészen minimális szinten megint kezdtem úgy érezni, hogy nem vagyok egyedül és még a rémálmaim is enyhültek, de így...

Valószínűleg ő is megunta a viselkedésemet és nem akar jönni többet, csak azért nem mondta még anyának ezt, mert lelkiismeretes, én pedig egy fogyatékos vagyok. Mindenki szán engem aki csak rám néz. Összekuporodva feküdtem az ágyamon, próbálva elaludni, hogy minél előbb vége legyen a napnak és ne szenvedjek tovább. Minden levegővétel fájt és a gondolataim nem tudtak másfelé irányulni csak arra, hogy ő is itthagyott, mint a többi.

Este hat lehetett mikor arra keltem, hogy valaki kopog a bejárati ajtón. Egyedül voltam itthon, mert anya dolgozott, ezért nem volt túl sok választásom. Komótosan mentem oda és nyitottam ki. A szemeim kétszeresükre tágultak, mikor megláttam a tanáromat, vörös arccal és könnyes szemekkel. Azonnal kérdezni akartam, hogy mi a baj, de úgy, hogy nem tudtam beszélni, mert nem hallottam magamat, nehéz lett volna. Sőt... Nem is tudok így beszélni. Szó nélkül vetette magát rám, egy szoros ölelésbe vonva. Nem tudtam, hogy mi a baja, sem azt, hogy miért hozzám jött, de visszaöleltem, és behúztam a házba, maga mögött belökve az ajtót a lábammal. Éreztem ahogy a könnye végigfolyik a nyakamon, és valami egészen furcsa érzés kerített a hatalmába. Egy picit eltoltam magamtól és elővettem a telefonomat, aminek a jegyzettömbjébe azonnal elkezdtem írni.

________________________________

Mi történt?
________________________________

Kissé remegő kézzel vette el tőlem a tárgyat, írva nekem a választ.

_______________________________

A barátnőm megcsalt. És tudod... Miközben... Szeretkeztünk elszólta magát, egy másik pasinak a nevét nyögte.
______________________________

A válaszát olvasva, egyre nagyobb lett a szemem és nem tudtam egyszerűen elhinni. Megcsalták? Őt?! Lehetetlen. Ez a pasi maga a tökéletesség és volt szíve annak a csajnak ezt tenni vele? Átkaroltam a vállánál fogva és betoltam a nappaliba, ahol leültettem a kanapéra. Egyszerűen annyira kétségbeesett arca volt, hogy nem tudtam nem sajnálni.

Mondani akartam neki szavakat, mint mondjuk:

" Most már nem lesz semmi baj. "

" Nagyon sajnálom, hogy ez történt. "

" Ha bármire szükséged van, csak szólj. "

De nem tudtam beszélni...

- Jeongguk...

Jungkook POV:

- Jungkook.- suttogta az előttem lévő fiú, amíg nekem a szívem ki akart robbanni a bordáim közül.

- Igen?- néztem rá.

Észre sem vettem, de szinte pár milliméterre volt már csak tőlem és az ajkaimat bámulta. Tudtam, hogy mit akar tenni, de én semmi féle képpen nem voltam se olyan hangulatban, sem állapotban és még csak nem is voltam meleg, de még biszex sem.

- Tae, ne!- toltam el magamtól, elfordítva a fejemet.

Persze nem hallgatta, hogy mit mondtam, de volt egy erzesem. Ő nagyom is jól értette a helyzetet. Egy keserédes mosollyal egyenesedett fel és ment ki a helységből. Ekkor csapott belém a villám.

Elbasztam.