Inkább csókolj meg! /YoonMin+18/

1. Van valami terved mára?

Sziasztok!

Ezt a sztorit a 2017-es MAMA díjátaszó ihlette, ahol Yoonmin shipperek szerint, Jimin és Suga megcsókolták egymást a díjátadó előtti percekben. Erről videót is találtok.

Figyelem! A történet 18+-os. A sztori pusztán fikció és spekuláció.
A tagok nemi identitása és orientációja szintén.
Remélem tetszeni fog nektek! :)
(A gondolatokat dőlt betűvel fogom jelölni)

Suga:
– Megyünk haza, végeztünk! – A merengésemből Jungkook térített magamhoz.
Bólintottam. Felhúzott a földről, megveregette a hátam majd faképnél hagyott. Lekaptam a fejemről a fekete baseball sapkát és hátratúrtam csatakos, frissen szőkített hajamat a szememből. A szájmaszkom az államon pihent, de így is alig kaptam levegőt. Mikor a zene végre-valahára elhalkult, mindenki a földön fetrengett a fáradságtól. A tükrök párásak voltak és rettenetes szag terjengett a levegőben, hiszen két tucat pasi izzadt alig tizenöt négyzetméteren. Az én agyam is kikapcsolt, a maknae térített magamhoz miközben a fal mellett ültem a földön és próbáltam életben maradni.
Ahogy a látásom kitisztult és levegőt is kaptam, a szemem megállapodott az előttem álló Jiminen, amint a pólója aljával törli le a homlokáról a verejtéket. Évekkel ezelőtt kerek képű fiú volt és szemtelenül fiatal. Ez a kerekség az idő múltával eltűnt. A helyén ívek maradtak, szálkás izmok, nyúlánk végtagok. Jimin testét bárki megirigyelhette volna, én mégsem tettem. Én szeretni akartam azt a testet.
Elfordítottam róla a tekintettem, nem akartam látni a hasán futó izmokat, a bordáit borító barázdákat, a kerek fenék csábító ívét. Remekül látszott minden a tükörből. Premier plánból láthattam azt, mire mindennél jobban vágytam.
Kerültem mindenki tekintettét, ahogy kioldalogtam közülük a cuccaim felé. Szerencsére annyira kivoltak, hogy elkerülte figyelmüket a nyomorom, a menekülés önmagam elől.

Jimin:
 A levegő csigalassúsággal áramlott le a tüdőmbe, annyira fájt a testem.
A kisbuszban zsúfolódtunk össze és csak a halk szuszogásunk töltötte meg a kocsi belsejét. Csend volt, félig mindenki aludt pedig alig múlt el dél. Reggel hajnalban keltünk, hogy ötre beérjük a próbaterembe és végezzünk tizenegyre. Holnap délután indulunk Hong Kongba. Másnap reggel színpadbejárás, aztán ha minden igaz, elmehetünk városnézésre, másnap pedig MAMA. Reményeink között szerepelt, hogy elhozzunk egy díjat vagy kettőt. Jó lett volna nem üres kézzel hazajönni. Erre készülünk már hónapok óta. A táncunk tökéletes, a koreo hibátlan, az interjúinkat leszervezték, a forgatókönyveinket akkor is felmondanánk, ha a legmélyebb álmainkból ébresztenének fel minket. Szóval minden úgy ment ahogy szokott, tökéletesen és óramű pontossággal.
Kinéztem a sötétített ablakon, ismerős volt a környék, nemsokára hazaérünk.
– Megállna a boltnál? – kiáltott Suga a sofőrnek. Csodálkozva fordultam felé a kocsi hátuljába. A fekete kapucnis pulcsit a fejébe húzta, fekete arcmaszk volt rajta. Amikor megkordult a gyomrom, rájöttem, nekem is jól jönne valami kaja. Nem tudom Jinnek lesz-e ereje a konyhában varázsolni. Ránéztem, a szakácsunk az igazak álmát aludta. Az arca nem látszott ki a rá húzott sapka alól. Nyitott szájjal, keresztbe font karokkal szuszogott.
Ebből se lesz kaja.
– Veled mehetek? – kérdeztem. Suga egy pillanatra meglepetten nézett rám, majd megvonta a vállát, mintha mindegy lenne. Pedig egyáltalán nem volt mindegy. Kettőnk között semmi nem volt mindegy már évek óta. De úgy erről ne beszélünk, se nyíltan, se titokban.
Amikor kiszálltunk éles szél kapott a ruhámba, összehúztam magamon a dzsekit. Hideg volt, pedig csak október közepén jártunk. Az utca fáin már sárgultak a levelek, a levegő lehűlt és csak most vettem észre, mennyire szürke az ég. Hirtelen kapott el az érzés, mintha le lennék maradva két hónappal. Nem emlékeztem mikor köszöntött be az ősz, mikor lettem egy évvel idősebb, és mikor lettem ennyire idegen Yoongi számára. Alig emlékeztem valamire.
Csak a meetingek maradtak meg, a tánc és a rengeteg munka. Arra se emlékszem, aludtam-e egyáltalán.
Szótlanul lépkedtünk egymás mellett a bolt felé. A szemem sarkából néztem Sugát, nem mintha olyan sokat láttam volna belőle. Vastag, fekete pulóvere teljesen eltakarta a felsőtestét. Térdeinél szaggatott fekete farmer, és egy fekete Converset viselt. Egy bőr kézitáska himbálózott a kezében, a zsebéből piros headset zsinórja kúszott fel a fülébe.
– Van valami terved mára? – kérdeztem tőle, amikor belépünk a boltba. Magamhoz vettem egy kosara és megindultam a rágcsák felé. Suga követett, de nem válaszolt egyből.
– Nem, miért kérded? – Megállt mellettem és végignézte a kínálatot. Fél szemmel ránéztem, a szeme a sorok között járt. Mintha rágózott volna, a maszk rángatózott az állkapcsán. A szexi, sima csont rugózott a feszes bőr alatt, nekem pedig minden vágyam volt végigcsókolni az állkapcsa vonalát egészen a hegyes álláig, onnan pedig tovább a másik oldalra.
Megborzongtam, megráztam a fejem és próbáltam figyelmen kívül hagyni a vérem lefelé áramlását, ami igen nehezen ment. Inkább megköszörültem a torkom, és megpróbáltam semlegesen válaszolni. Mostanában nem tudtam parancsolni se a gondolataimnak, se a testemnek.
– Hobi este a nővérével vacsorázik, Tae és Jungkookie együtt töltik az estét, bezárkózva – mondtam. Suga elfintorodhatott, mert a szemöldöke összeszaladt. Ezen elmosolyodtam. Ő aztán semmi kifogásolnivalón nem talál kettőjük kapcsolatában, csak játssza az eszét. Ő volt, aki a legjobban támogatta őket énutánam. – Jin és Nam színházba mennek. Nem akarok a szobámban kuksolni egyedül. Megnézhetnénk valami filmet.
Tényleg remegett a hangom?
Hatalmasat nyeltem és vártam. Suga szemöldökéről semmi nem jött le. A keze kinyúlt és egy zacskó sós chipset ejtett a kosárba, majd tovább ment a következő sorba.
Felsóhajtottam, nem tudom mit vártam. Igazából semmit. Valami nagyon elcsesződött köztünk, alig beszél velem mostanában. Szinte úgy érzem, szándékosan kerül. Pedig én nem tettem semmi félreérthetőt. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne gázoljak bele Suga lelkébe valami olyannal, amitől végleg megutálna, vagy a legrosszabb, megszakítaná velem a barátságát. A feszkó nem múlt el köztünk, tudtuk hogy ott van már egy ideje. De jól kezeltük, eddig. Most valami elromlott...
Szükségem volt rá, jobban mint máskor. Annyira egyedül éreztem magam. Jungkook és Tae minden szabad percüket együtt töltik, amit nem is sajnálok tőlük, de hiányoznak. Nam az új albumon dolgozik, Jin tanul, Hobi pedig állandóan a próbateremben van, és új az koreográfián dolgozik a táncosokkal.
Nem akartam egyedül lenni, nem akartam mást Sugától. Akármennyire is szerettem volna.
Levettem egy ugyanolyan zacskót  és követtem.
Amikor mellé értem két bivalyerős tésztát rakott a kosárba. Yoongi szereti az erőset, de annyira nem, hogy megegye azt a fajtát, amit én nagyon is szeretek. Amikor az ő kedvence is a kosárban landolt, rájöttem, hogy a másik kettőt nekem szánja. Éreztem, ahogy elmosolyodok. Szóval tényleg filmezni fogunk!
– Mit akarsz nézni? – kérdezte, miközben tovább sétáltunk a boltban. A fagyis hűtőnél megtorpantunk.
– Nem tudom, majd választunk valamit. Csak... nem akarok egyedül lenni, most nem – suttogtam. Nem tudom miért bukott ki belőlem és miért egy sarki bolt közepén.
Pedig annyira igyekeztem.
Mindenesetre Suga rám nézett. A szemei mintha a lelkembe láttak volna. Úgy éreztem, nem kapok levegőt és a szívem gyorsabban ver, mint egy nagykoncert alatt. Elsüllyedtem a fekete íriszek tükre alatt. Suga felemelte a kezét és megragadt a vállam. Barátian magához ölel és meglapogatta a hátam.
Nem tudta, nem is sejthette, mit csinál velem. A vér az arcomba szökött és megszédültem a parfümje illatától. Amikor elengedett, a szeme mosolygott. Kivett a hűtőből két nagy doboz, tízes kiszerelésű pálcikás csoki fagyit.
– Kell még valami? – kérdezte. Mint egy idióta ráztam a fejemet, annyira zavarban voltam tőle. A testközelétől, a tekintettétől, minden egyes mondatától. Reménytelen voltam, elvesztem, de ezt már két éve is tudtam.
Ez a megnyilvánulása reményt keltett benne, hogy talán még sincs minden veszve.

Mire a lakóparkon keresztülsétáltunk, és felvonszoltuk magunkat az új lakásba, azt hittem kétszer meghalok, olyan fáradt voltam. Suga azon morgolódott, hogy elolvad a fagyi mire hazaérünk. Igazából, minden lépésnél segélykiáltott a testem, de nem érdekelt. Amíg Yoongi mellettem van – még ha morog is – semmi nem érdekel. Nem hagyott fizetni a boltban, amiért még kellemetlenebbül éreztem magamat, és csak tovább tetőzte az eddig is hegyként tornyosuló kétségeimet.
Szerencsére a fagyi nem olvadt el és én sem ájultam el, pedig már erősen szédültem, hiszen nem reggeliztem annyira elaludtam reggel.
– Ennem kell, vagy összeesek! – nyögtem megállva az ajtó előtt.
– Nem ettél ma? – kérdezte Suga vádlón. Begépelte a zárba a kódot és kilökte szabad kezével a vastag, dizájnos, biztonsági ajtót. Előre engedett.
– Nem, elaludtam reggel. Jungkook borított ki az ágyból.
Suga dühösen felszusszant. Lerúgtuk a cipőnket, de valami fura volt, megtorpantunk a nagy csendre. Nem szólt a TV, senki nem sürgölődött a konyhában, Yeontan se hangoskodott.
– Biztos mindenki alszik – suttogtam. Lábujjhegyen araszoltunk be a konyhába. A nappalit üresen találtuk, a lakás hangulata egy ravatalozóra emlékeztetett, nem egy olyan helyre, mint amiben hét pasi lakik együtt, akik hangosak és fárasztóak.
A csend olyan volt, mint valami baljós előjel egy katasztrófa előtt.
Ledobáltam a földre a táskám, kabátom és a pulcsim a konyhapult végébe. Suga követett, megszabadult a vastag pulcsitól, a sapkától, a maszkot a kukába dobta.
Basszus, bár visszaöltözne!
A nyál összefutott a számba.
A hófehér, finoman izmos karok könnyedén emelték fel a szatyrokat az asztalra. A mély kivágású fekete póló tökéletes kilátást engedett a domború mellkasra és nagyon jól látszott, hogy Yoongi nálam szélesebb háttal és vállal rendelkezi.
Gyönyörű volt. Olyan gyönyörűség, ami soha nem lehet az enyém.
A csalódottság szikeként vágott a szívembe és összegörnyedtem a fájdalomtól. Hogy leplezzem a szenvedésem, felkúsztam az egyik bárszékre, és csak bámultam a fehér márványpultot. Már eszemben sem volt enni, mintha elment volna az étvágyam, de nem csak a kajától, hanem a világtól is undorodtam.
Suga a szatyorból kivett két rament és vízforralóba vizet töltött. Kivette a szekrényből a kenyeret, két szeletet a pirítóba lökött, majd jött a tej és a nutella. Szerettem nézni milyen otthonosan mozog a konyhában, a főztjét még jobban szerettem.
A kócos haja a homlokába hullott, a profilja olyan volt, mint egy tündérnek. A kicsi orr szép íve, az ajkai teltsége, az állkapcsa vonala maga volt a csábítás. Alig bírtam visszafogni a kezem, ki akartam nyúli és végigsimítani az állkapcsán egészen a füléig, hogy onnan beletúrhassak a hamvas tincsekbe. Megráztam magam, és inkább a kezére koncentráltam az arca helyett, de az sem segített. Suga kezén csak úgy domborodtak az erek egészen fel az alkarjáig. Hosszú, zongorista ujjai ügyesen dolgoztak az étel felett. Irigy voltam a csuklójára simuló számtalan vékony karkötőre, mert azok körbeölelhetik a puha bőrt, még én csak vágyakozhatok utána.
Amikor elkezdte megkenni a kenyereket, meglepetten néztem rá. Ő nem nagyon volt édesszájú. Amikor felforrt a víz, már tudtam, hogy minden nekem készül. Két megkent, forró csokis pirítós tejjel, és a kedvenc, bélbolyhokat elpusztító ramenem landolt előttem.
Szóhoz sem jutottam, annyira meghatott. Csak néztem rá, de ő kerülte a szemkontaktust. Inkább elrakta a fagyit a mélyhűtőbe és a saját ebédjéhez látott.
– Köszönöm – suttogtam elszorult torokkal.
Ismét megvonta a vállát. De sokkal többet árult el az a hanyag mozdulat, mint hitte. Tae és Jungkook után, Suga törődött velem legtöbbet az elmúlt években. Sőt, szerintem jobban aggódott értem, mint az első kettő együttvéve. Mindig volt hozzám egy-két jó szava, dicsérete. Mindig odafigyelt rám.
A többiek is megtettét ugyanezt, és én is feléjük, de Suga szeretetében mindig többet éreztem. És szégyenszemre, többre is becsültem, mert tudtam, hogy valamiért mást jelent. Igaz, sokszor volt ingerlékeny és flegma. A szarkazmusa nagyon tudott fájni, de tudtuk, hogy ez vagy a fáradság, vagy védekező mechanizmus valami olyan miatt, amiről nem akar beszélni. Persze ebben sokat nyom a latba régi depressziója, de annak már évekkel ezelőtt búcsút intett. A lelkén megmaradt sebek ott voltak, azok miatt voltak kapcsolatépítési és szociális gondjai, de mi tisztában voltunk vele és ő is a mi dilijeinkkel.
Ezért vagyunk együtt olyan jók! Elfogadtuk egymást olyannak, amienek vagyunk. Sokat változtunk és fejlődtünk mindannyian, de vannak dolgok, amiket nem tudunk levetkőzni, és evvel néha őrületbe kergetjük a másikat.
Görcsben állt a gyomrom, de enni kezdtem, mert Yoongi úgy nézett rám, hogy a szar is vigyázva állt bennem. Az első falat nagyon nehezen indult el, de ahogy a kenyér és a tej leért, a hasam hálásan morgott egyet, mintha megköszönné a gondoskodást. Suga is meghallottam, mert elmosolyodott a kajája felett.
Az hittem leájulok a székről, olyan aranyos volt.
Kis gödröcskék jelentek meg az arcán és fél szemmel nézett rám. Az egész lénye rám mosolygott, én pedig még rágni is elfelejtettem.
Lesütötte a szemét, megköszörülte a torkát mintha zavarban lenne.
– Egyél! – szólt rám rekedten két falat között. Én pedig, mintha csak neki lenne hatalma a testem felett, teljesítettem az utasítást. Gépiesen pakoltam a számba a falatokat, de a szememet nem vettem le az alakjáról.
Lassan evett, és minden falatot megrágott, azt hiszem kétszer is. Közben hol a földet, hol a fehér márványpultot nézte, bármit, csak nem engem.
Rettenetesen zavart, hogy kerülni akarja a tekintettem. Dühített, és hálás voltam érte egyszerre.
– Alszok egyet – szólalt meg hirtelen. A szemétbe dobta a papírdobozt. Kivett a hűtőből egy üveg vizet és megfogta a cuccát. Amikor megkerülte a pultot és lehajolt, tökéletesen beláttam a pólója alá.
A pulzusom meglódult, a domború mellkas és a finom ívű izmok látványa beleégett az agyamba. Elrántottam a fejemet és hirtelen nagyon nagy érdeklődést kezdtem mutatni Tae egyik pulton hagyott divat magazinja felé. Kinyitottam az újságot, és idegemben majdnem eltéptem a vékony lapokat.
– Ha mindenki elhúzott átmegyek, addig te is próbálj meg aludni.
Teli szájjal bólogattam, miközben pózoló modelleket bámultam a papíron teljes érdektelenséggel, a Gucci legújabb kollekciójában.
Suga elsétált mellettem, otthagyva maga után azt az agybomlasztó illatot, ami csakis rá volt jellemző. Friss tengerillat tekeredett a nyakam köré és kezdett fojtogatni.
Megkönnyebbülve rogytam össze. A tányért eltoltam magam elől, a hideg márványra támasztottam a homlokom, hogy lehűtsem égő arcomat és megvárjam, még megnyugszik a szívem és elmúlik a merevedésem. Elég szűk volt a nadrágom, és ha álló farokkal sétálok be a szobába, és Hobi ne adj isten fent van, nem teszem zsebre a mondandóját, az biztos.

Ui: Igyekszem minden héten frissíteni, de nem ígérek semmit. Sok a munkám sajnos :(