Inkább csókolj meg! /YoonMin+18/

5. Te is elmész?

Jimin visszaemlékezése:
Egy falatot se bírtam lenyelni. Tae és JK bezzeg mindent felfaltak amit Jin eléjük tett. Mintha hetek óta nem láttak volna kaját.
Jinnen látszott, hogy még mindig furcsálja a hirtelen kialakult helyzetet. Le se vette a szemét a két gerlicéről.
Hobi, Suga, Nam és Jin tudták, hogy én és Jungkook melegek vagyunk. Tae biszexualitásáról is tudtak, hiszen alap dolog volt, hogy tisztában legyenek velünk.
Együtt élünk már évek óta, és ilyesmit nem könnyű eltitkolni a lakótársaid elől. Én már alapból úgy léptem be a bandába, hogy elmondtam mi az ábra velem. Elfogadták, kérdeztek párat, és megeskettek, hogy nem viszem haza a numeráim. És a legfontosabb, viselkedjek a kamerák előtt.
Az első kikötésük az alap volt, hiszen egy szobában aludtunk mind a heten, és máig se viszek fel senkit a lakásba. A második pedig, nem vagyok hülye! Szeretem a karrierem. Nem hiányzott volna egy botrány a debütálásunk kezdetén.
Én és JK sosem csókolóztunk a barátaink előtt, csak az ágyban. Sosem beszéltünk a melegségünk mivoltáról. Ha kérdeztek válaszoltunk, de nem akartunk bajt okozni és kellemetlen helyzetbe sodorni másokat. Igaz, sokat flörtöltünk, amiért néha ránk is szóltak, de mivel a rajongók imádták, megszokott és elvárt dolog lett, része lett a kötelező fanservicenak. Mi lettünk az Idol világ egyik álompárja. Ha tudták volna, mekkorát tévednek...
Lenyeltem egy kis adag vizet a poharamból, fél szemmel a barátaimat figyeltem. JK-nek fülig ért a szája, sötétbarna szemei állandóan Tae arcára vándoroltak. Tae pedig szendén sandított az őt bámulóra, és minden falat kaja után mosolygott rá.
Szeretem őket, de hányingerkeltően édesek voltak.
Irigy voltam... Nagyon.
Én is ezt akartam, csak Sugával. Szerelmesen és sejtelmesen akartam összemosolyogni vele a reggelink felett. Az asztal alatt akartam simogatni a combját, ahogy most JK teszi a barátommal.
Irigy és féltékeny voltam, és ez olyan szánalmas. Csalódtam a meggyőződésemben.
Azt hittem erős vagyok és rendíthetetlen.
Hát jó nagy barom vagyok, amiért bedőltem magamnak!
Gyenge vagyok és rettenetesen esendő, ha Sugáról van szó.

Miután visszanyeltem a hányingerem, Jin asztal bontott. Az émelygés a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiségtől támadott meg, és a kávé sem tett jót a másnapos szervezetemnek.
Lassan öltöztem, nehogy felkavarodjon a gyomrom és kidobjam a taccsot a fehér ágyneműmre. Laza melegítőalsót húztam, edzőcipőt. Vastag, puha fekete pulcsit, és egy dzsekit, amit két számmal nagyobb volt rám. Baseball sapkát tettem a fejemre, maszkot húztam. Felkaptam a hátizsákom, a többiek már az ajtóban vártak.
Jin vezetett, megkértem, hogy tegyen ki a cég utcájában lévő kávézónál, ahol elég gyakran megfordultunk. Édességgel akartam meghálálni a tegnapi bulit, meg a sok segítséget körülötte. Jinnek már hálaimát rebegtem a reggeli közben, de a neheze még csak most jön.
Amikor félreállt a kocsival, megszólaltam.
– Jön valaki segíteni? – kérdeztem.
– Majd én – ajánlkozott JK. Legnagyobb meglepetésemre Tae nem tiltakozott, Jin mögött elmélyülve nyomkodta a telefonját.
Jungkook kiszállt, én pedig követtem a kávézóba.
Elég gyakran megfordultunk itt, így nem kellet félnünk attól, hogy letámadnak a rajongók.
A kicsi, modern berendezésű helyiségben finom péksütemény illat terjengett, amitől a nyál összefutott a számban, pedig az előbb majd elhánytam magam. Beálltunk a sorba, voltak előttünk hárman. JK teljesen feketébe öltözött, ő se látszott ki a sapka-maszk párosítás alól.
– Mond – szólaltam meg. JK meglepetten kapta rám a tekintetét. A fekete maszk pereme alatt megcsillantak a szemei.
– Csak beszélni akartam veled a tegnapiról – mondta közelebb lépve hozzám, halkan.
– Jungkook, nincs miről beszélni, örülök nektek.
– Miért érzem azt, hogy ez nem igaz – közölte velem egyszerűen. Nem kérdezte, inkább kijelentette.
Már a nyelvemen volt a dühös válasz, amikor belegondoltam.
Haragudtam, de a hazugságért. És magamra voltam dühös, mert irigykedtem.
– Miért nem mondtad el, hogy beleszerettél? – kérdeztem fojtottan.
JK felemelte a kezét és megigazította a fején a sapkát, holott annak semmi baja nem volt. Kerülte a tekintettem.
Amikor láttam az igazságot megvillanni a szemébe, elsápadtam. Pusztán a nézéséből rájöttem, mit akar a tudtomra adni szavak hiányában. És mivel az utóbbi éveinket együtt töltöttük – elég szoros viszonyban – minden rezdülését észreveszem. Az összes nézésének, és pillantásának jelentését kívülről fújom
– Ugye nem? – kérdeztem kétségbeesve.
– Az elején – suttogta elhalóan. Zavarban volt és alig jött ki hang a torkán. Mintha harapófogóval húzná ki magából a szavakat.
Nem a döbbenet száguldott végig rajtam először, hanem a félelem. A feltételezés, hogy esetleg szerelmes volt belém, lesújtva érintett. Úgy éreztem, egy világ törik össze bennem.
Nem miattam, az ő érzelmei miatt aggódtam.
JK megragadta a vállam. Nyilván észrevette, hogy nem álok a helyzet magaslatán, inkább lezuhanni készülök onnan. Sosem beszéltünk szerelemről, soha. Nem volt rá szükség, de ezek szerint én egy naiv idióta vagyok, amiért azt hittem, JK maradandó nyomok nélkül megússza a kalandot. Már nem csak az italtól volt hányingerem, hanem magamtól is.
– Gyerekes fellángolás volt – mondta maga felé fordítva engem. A szemembe nézett és kényszerített, hogy megtartsam vele a szemkontaktust. – Hálás voltam neked azért, amit értem tettél. Amikor lefeküdtem veled, azt hittem ez a szerelem. Egy ideig erős volt, és komolyan gondoltam, hogy tényleg az ami, de tévedtem. Szeretlek, de nem úgy! – ismételte JK megnyomva a szavakat, hogy hitelt adjon a mondanivalójának. – Felnézek rád és tisztellek. De a szerelmem a legjobb barátodé. Akkor kezdődött, amikor még megfordultál az ágyamban. Csak... beleestem. Megfogott a kedvessége és a humora, aztán egyre több lett. A megfogyatkozott együttléteinknek nem csak te voltál az oka, én se akartam már. Örültem amikor elmondtad, hogy szerelmes vagy Yoongiba, mert így elvághattam a köztünk lévő szálat.
JK szavai lassan csapódtak le benne, és egy pillanatra megnyugtatott a komolyság a szemében.
– Akkor... Minden oké? – kérdeztem rekedten, küzdve az érzéseimmel. Semmi frappáns nem jött ki a számon, amivel tompítani tudtam volna a mellkasom fájdalmas sajgását.
A tudat, hogy JK egyszer szerelmet érzett irántam megijesztett és kiborított. Gyerek volt, és akkor sem akartam befolyásolni semmivel, és most sem akarom. Nem akartam bántani, nagyon fontos a számomra, ma már nem tudnám nélküle elképzelni az életemet.
– Persze Jimin, ezért jöttem veled! Beszélni akartam rólunk, Tae külön megkért rá.
A sor megindul előttünk, már csak egy fiatal pár várta a kávéját.
– Nem akarom, hogy bűntudatod legyen a tegnapi miatt – mondtam megfogva a kezét a vállamon. Időközben átkarolt, én pedig most kapaszkodtam belé. – Tegnap csak a saját hülyeségem borított ki, ti pedig rosszkor voltatok, rossz helyen, rossz dologban. Nagyon szeretlek titeket és boldog vagyok. És... Féltékeny. Én is ezt akarom Sugával.
Kint volt, kimondtam.
Hatalmas megkönnyebbülés öntött el, és egy kis szégyen. Jk nem fog elítélni, de saját magamat legszívesebben arcul köpném ezek miatt az érzések miatt.
Szabadon, mégis kissé nehézkesen vettem egy hatalmas levegőt.
Még az a szó, hogy „rólunk" kicsit megborított, de ezentúl már nem lesz olyan, hogy „rólunk". Mostantól csak barátok leszünk, extrák nélkül.
JK gonoszan és szemrehányóan elmosolyogott a maszk alatt, mert a bőr összegyűrődött az orrnyergén és a szemrései összeszűkültek.
– Ez a te hülyeséged! Már rég beszélned kellett volna vele.
Összepréseltem a szám és megráztam a fejem.
Szerencsére én következtem, ezért nem tudtam válaszolni... Nem is akartam.

Két tucat fánkkal és 7 kávéval sétáltunk fel a próbaterembe.
A cégnél gőzerővel folyt a munka. Mi ma nem voltunk szolgálatban.
Azaz én nem, de a srácok is csak önkéntesen sétáltak be az ajtón.
Hiphop szólt a táncteremben, Hobi pedig táncolt a megfeszített tempóra.
Amint meglátott minket, abba hagyta a mozgás. A fal mellé állított asztalhoz sétált és az ott lévő távirányítóval kikapcsolta a zenét.
A nyakában tartott törölközővel megtörölte piros arcát, majd ránk mosolygott.
– Végre, az hittem sose jöttök. Éhen halok!
Letelepedtünk a táncterem közepére, Hobi elindított valami andalító zeneválogatást a telefonjáról. Tae maga jelentkezett, hogy összecsődíti a társainkat a stúdióból.
Hobi jóízűen falatozta a cukormázas kalóriabombát, Jungkook pedig hangosan beleszürcsölt a kávéjába.
Hálásan felsóhajtott és hozzám intézte a szavait. Én a fejfájással és az émelygéssel küzdöttem. A köztünk lezajlott kávéházi beszélgetés vízhangja, csak most kezdett el lecsengeni bennem.
– Ez legalább nem édes – mondta szemrehányóan.
– Megérdemelted. Hazudtál! – mondtam levéve a sapkát a fejemről. Beleszántottam a hajamba és levettem a maszkom.
– Attól még nem kell megmérgezni. El akarsz tenni láb alól? – kérdezte felháborodva.
– Mivel, három kanál cukorral? Nehezen – sóhajtottam fáradtan.
– Attól még cukorbajban elpatkolhatok!
Tudtam mit csinál, el akarja terelni a figyelmem. Magam is rájöttem milyen csigalassúsággal vonszoltam végig magamat a cégen. Minél jobban el akartam odázni a Yoongival történő találkozást. Rettenetesen ideges voltam és ez JK nagyon jól tudta.
Felemeltem a tenyerem, jelezvén, akármennyire is a jó szándék vezérli, csak még idegesebbé tesz.
A fejem majd szétrobbant és visszakívánkozott a kávé. Ezeknél már csak a szívemet megdobogtató félelem volt rosszabb.
Hobi csak értetlenül nézett ránk, és bölcsen hallgatott, mikor meglátta az arckifejezésem.
Nem volt túl barátságos.
Ledobtam a kabátom és elfeküdtem a parkettán. A szédültem, a menyezett megfordul körülöttem és a gyomrom is bukfencet hányt.
Csak aludni akartam, nem gondolni semmire.
Lehunytam a szememet, egy pillanatig éreztem ahogy kikapcsol az agyam. Nem tartott sokáig, a szorongás nem hagyott pihenni. Újra nyitva volt a szemem, és sötétségben találtam magam. Az agyam egy pillanatra becsapott, elvileg nyitva van a szemem, mégis sötétség vesz körül.
Amikor felültem, énekelni kezdtek.
Felemelve a fejemet megláttam a barátaimat az ajtóban. Tae egy tortát tartott maga előtt a sötétben, sárga fénnyel égtek rajta a gyertyák. Suga és Nam énekkel követték, ahogy JK, Jin és Hobi is. Nagyon meglepődtem, észre se vettem, hogy hiányzik a torta a jól megszokott szülinapozásról.
Nekem nem hiányzott, elég volt a barátaim társasága, meg aztán... Nem sok időm volt ilyesmivel foglalkozni.
Tae időközben odaért hozzám és leguggolt. Letette elém a tortát, mellém ült, átkarolt a vállam.
– Kívánj valamit! – kért meg.
Megbabonázva néztem a lángokat és közben csak egy vágyam volt, miközben Suga parfümje beütött.
Leült mellém a földre, én pedig akaratlanul is ránéztem.
A fején hátrafordított baseballsapka pihent, amitől haja teljesen a sapka alá szorul, látni engedve vékony arcát, finom arcvonásait. A szemei gyémántokként csillogtak a fényben, és a tekintette mosolygott.
– Gyerünk, kívánj! – mondta megragadva a vállam.
Megborzongtam az érintésétől, de nem vette észre. Továbbra is mosolygott rám és várt.
Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy nem emlékszik semmire. Nem néz rám kétértelműen és nem került el. Ezek azonban nem bizonyítanak semmit.
Visszafordultam a tortám felé, és kívántam.
Életem legfontosabb vágyát indítottam útnak az ismeretlenbe.
Ki tudja, meghallgatja-e valaki, bárki, akárki...
Mindenesetre, és csak a rappert akartam, mindennél jobban.
Amikor elfújtam a gyertyát, megtapsoltak. Namjoon felkapcsolta a villanyt.
– Köszönöm, de nem kellett volna.
– Viccelsz, szakítsuk meg a hagyományt? Nem véletlen, hogy nem kaptál tegnap tortát, ezt csak a mi pillanatunk – mondta Suga, még jobban megszorítva a vállam. Egy pillanatra zavarba jöttem, de Tae gyorsan kihúzott belőle. Papírtányérokat és tortakést tett elém, remegő kézzel vágtam bele a habos süteménybe.
– Te nem eszel? – kérdezték. Magamnak nem vágtam, még mindig háborgott a belsőm.
– Rosszul vagyok, tudjátok, a másnap – mondtam tetettet nyugalommal.
– Ne is mond, nem emlékszem semmire – mondta Suga két falat torta között. Meghalva a szavakat, olyan megkönnyebbülés öntött el, hogy nem kaptam levegőt egy pillanatra. – Kilenckor tértem magamhoz a nappaliban. Nem tudtam visszaaludni, pedig kutyául vagyok – mondta fejrázva, mint aki maga se hiszi el, hogy annyi pia után, amennyit megivott tegnap, nem ájult vissza a jótékony álomba, miután felnyílt a szeme.
– Köszönöm, hogy kitakarítottál. Nem kellett volna. – Úgy ismételtem magam, mint valami szériahibás robot. De alig jutottam szóhoz a megkönnyebbüléstől.
Nem emlékszik, és ez így van jól.
Suga rám villantotta ritka mosolyai egyikét, az egész fogsora kint volt, meg tudtam volna számolni az össze fogát.
Elengedte a villáját és újra a vállamért nyúlt. Ezúttal nem állt meg ott, a nyakszirtemre fektette nagy tenyerét.
Hatalmas önuralomra vallott tőlem, hogy nem rázott ki a hideg, de a jó értelemben. Suga illata körülvett, és az érintésétől megugrott a pulzusom. A szememet le sem tudtam venni a nyílt, mosolygós arcról. Olyan jókedvűnek tűnt.
Az utóbbi időben sokat stresszelt az új számok miatt, és a koreo is nehéz volt. Rendületlenül bírta és tűrte az akadályokat, de Suga is elfárad egy idő után, nem csak testileg.
– Nem volt más dolgom, és szívesen tettem. Te jelenleg a szemedet se tudod nyitva tartani, nemhogy felmosni – nevetet, majd rám kacsintott.
Egyből elvörösödtem a kacérkodásán. Mosolyra húztam a számat.
A többiek tovább beszéltek körülöttem a tegnapi buli eseményeiről, de én baromira álmos voltam. Csak azt éreztem, hogy eldőlök a hátamra, rá a puha dzsekimre.
Jungkook hangja még áttört az álomvilágom peremén. Egy finom kezet éreztem meg a combomon, ami finoman simogatni kezdett a térdem felett.
Finom és gyengéd érintés...
Megnyugodtam, és mint az EKG, kisimultam.
Még hallottam Jungkook szavait, ahogy bejelenti a többieknek a közérdekű információt.
Büszke voltam rá, és ez elég bizonyítékot jelentett nekem, hogy nem érez irántam semmit barátságon kívül. Hiszen köntörfalazás nélkül bevallotta a kapcsolatukat Taeval.
– Aludj nyugodtan, majd felébresztelek – A sötétség pereméről pillantottam vissza, Suga édes hangja töltötte meg a fejemet, és az ő illatával az orromban zuhantam álomba.

Suga:
Mindenre emlékszem, a legkisebb mozdulatára is.
A tenyerem mintha megőrizte volna a dereka vonalát, azóta is bizsergett, ha csak meglátom a teste ívét egy-egy simulósabb ruhadarabban.
Tettem magamat, és játszottam az amnéziást. Bevették. Jimin megkönnyebbült, láttam rajta. Soha nem vallanám be, mennyire rosszul esett. Nagyon erősen próbált koncentrálni, hogy uralkodjon az arcizmaim de már túl jól ismerem, nem tud átvágni.
Sosem reménykedtem venne, hogy érez irántam valamit, az aznapi történésekbe se éltem bele magam. Jimin részeg volt, és az alkohol feltornázza az ember libidóját. Én voltam kéznél.
Viszont nem hagyott nyugodni egyetlen szava sem. Mai napig ott visszhangzottak a fülemben, és nem értettem a mondanivalójukat.
Tudtam, hogy Jiminnek tetszik a parfümöm, de sose említette imádattal. Aztán még ott volt az a szenvedő „Tudom!". Fájdalommal beszél hozzám, és valamiért csalódott volt. Nyilván azért mert kikosaraztam.
Akármennyire is szerettem volna őt, nem fekszem le a részeg barátommal. Soha, semmilyen körülmények között!
Jimin mocorogni kezdett, a válla hangosan roppant ahogy felkönyökölt.
Jeontan csak egy fekete gombóc volt a fehér szőnyegen a TV előtt. A kis vakarcs hangosan szuszogott.
Jimin fészkelődése kirángatott a merengésemből. Megfogtam a vádliját. Megugrott, majd rám kapta a tekintetét.
– Gyere fel, elnyomd magad – Másodpercekig csak nézett rám, de a végén megmozdult. A szeme semmit nem árult el, csak habozott.
Dühített ez az idegenkedés. Régen nem múlt el úgy nap, hogy egymáshoz ne értünk volna.
Most meg? Mintha leprás lennék!
Jimin felült mellém, a vállunk összesimult, és alig két centi volt a csípőnk között. Egymás mellett ültünk és felettébb frusztráló volt a csend. Jimin mellkasa ellőtt fonta keresztbe karját, úgy, hogy még véletlenül se érjen hozzám. A filmet nézte, de valami azt súgta, nem is érdekli igazán.
– Mi van veled mostanában? Alig beszélünk – Annyira váratlanul értek a halk szavak, hogy egy pillanatig azt hittem, képzelődöm.
Felpislantott rám, és legnagyobb meglepetésemre, elpirult.
– Rosszat mondtam? – kérdezte, amikor már egy ideje nem szólaltam meg.
– Dehogy – köszörültem meg a torkom időhúzás képen. Én is zavarba jöttem.
– Semmi, fáradt vagyok – válaszoltam.
– Én is, alig alszok mostanában – suttogta. Akkorát ásított, hogy megreccsent az álkapcsa.
– Akkor miért hívtál filmezni? – kérdezem halkan, megpróbálva nem számon kérően hangzani.
– Attól még nem tudok aludni. Mindegy, hogy veled, vagy egyedül bámulom a TV-t álmatlanul.
– Baj van? – kérdeztem. Bármi volt is az, amitől nem tud aludni, én tudni akartam. Mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy segítsek neki.
Jimin megrázta fejét. Nem volt túl meggyőző.
– Igazából semmi, én is fáradt vagyok. Megfeszítet munkatempót diktálunk, és alig van életünk.
Igaza volt, nagyon is. Ez az évük teljes káosz volt. A MIC Drop hatalmasat robbant, mi pedig most elégítjük ki a következményeket. Fellépésről fellépésre, fotózásról interjúra járunk. Dolgozunk és dolgozunk.
– Tudok segíteni? – Tudom, hogy nem tudok, de ez minden, amit tehetek érte, hogy felajánlom a segítségem, bármi legyen is a problémája.
Jimin elmosolyodott, nekem pedig megmozdult a vérem a finom mosoly és a gyönyörű profil láttám.
– Magadon sem tudsz segíteni, ahogy rajtam se. Majd elmúlik, te is tudod.
Bólintottam, de Jimin szavai enyhe keserűséggel voltak tele.
– Mondj mást. Csináltál mostanában valami érdekeset a stúdiómunkán kívül?
Nagyon örültem, amiért Jimin beszélni akar velem, rólam. Talán ő is megelégelte ezt a macska-egér játékot és végre felhagyhatunk ezzel az eszement kergetőzéssel.
Semmi nem jutott eszembe. Semmi mást nem csináltam az utóbbi hónapokban csak dalt írtam, szerkesztettem, hangot vettem fel, rappeltem és táncoltam. Az alvás és az evés csak utána jött. Egy épkézláb sort nem tudtam elolvasni azokból a könyvekből, amiket idén megvettem.
– Lakást keresek – mondtam. Más nem jutott az eszembe.
Jimin olyan gyorsan fordult felém, hogy megugrottam ijedtemben. Még a sötétben is észrevettem mennyire elsápadt. Az arcára vetülő fények pedig tökéletesen kirajzolták az arcát uraló ijedséget.
Reflexből felemeltem a kezem és átkaroltam a vállát. Hagyta.
– Te is elmész? – kérdezte olyan félelemmel a hangjában, amit még sose hallottam. Riadót fújtak az ösztöneim és még jobban magamhoz öleltem. A válla a mellkasomnak préselődött, a csípőnk összeért, a lábai az enyémekbe gabalyodtak. Tényleg megijedt, a teste remegett és libabőrös lett.
– Mi az, hogy én is? – kérdeztem a karját simogatva. Bal karommal simogattam a jobb felkarját, még jobb kezem megpihent a kemény csontos térden.
Felém döntötte a lábait, amitől azok a hasamhoz szorultak és szinte gombócként simult hozzám egész teste. Az arca majdnem a nyakhajlatomban volt, éreztem a leheletét a bőrömön.
Az emlékek tehervonatként robogtak végig rajtam.
– Jungkook is vett egy lakást. De ezt te is tudod – suttogta Jimin tompán, fájdalommal.
Igen, tudtam, de a maknae és Tae még nem költöztek oda.
– Elmentek, itt hagytok miket – Jimin hanga megremegett. Amikor könnyeket láttam a szemében, még szorosabban öleltem magamhoz. A kezemmel beletúrtam selymes szőke tincseibe, és a mellkasomra húztam a fejét.
Tiltakozás nélkül veszett el az ölelésemben. Én pedig olyan erősnek éreztem magam, mint még soha. Az egész világgal szembeszálltam volna érte ebben a pillanatban. Nem érdekel semmi, ha újra mosolyogni láthatom.
Rettenetes volt nézni a szomorúságot a szemében, hallgatni a szapora légvételeit, ahogy próbálja visszatartani a könnyeit.
– Nyugalom, csak ingatlanost keresek. Még nem megyek sehová.
– De el fogsz! – suttogta rekedten a mellkasomba. Arcát a fehér pólómra hajtotta, én pedig megéreztem a könnyeit.
Vissza akartam szívni a szavaimat, de már késő volt. Nem hittem volna, hogy ennyire kiborul majd. Lehet, csak a fáradság beszélt belőle, és sok volt az idegeinek a dolog. Jimin még érzékenyebbé tudott válni a fáradságtól, mint általában. A srác rettenetesen ragaszkodott hozzánk, ez tény, mindannyian így voltunk ezzel. De azt is be kell látnia, hogy felnőttek vagyunk, ráadásul Kook és Tae egy párt alkotnak, akiknek személyes térre van szüksége. Ezt Jiminnek is tudnia kell.
Nem változtathattam a helyzeten. Azt se mondhattam, hogy nem költözök el. El kellett mennem, nem csak azért, mert térre volt szükségem, nem azért, mert elegem lett a többiekből.
Felnőtt voltam és alapból igényeltem némi magány.
Jimin miatt döntöttem így. Talán így könnyebb lesz elviselnem a nyomorom, ha nem látom nap mint nap.
Gyenge megoldás volt és nem hittem benne. Sok választást azonban nem ajánlott fel az élet. Nekem ezt osztotta a gép.