Little Bird

Első

„Kis madár száll a kék égen

A tenger vízében vissza tükröződik az ég kékje.."

Sose tudtam mi történik a világban, hisz egész életemben mióta csak vissza tudok emlékezni itt vagyok. Egy hó födte völgynek a kis bunkerében. Orlov a bunkerben található egyetlen világ térképen meg mutatta hol vagyunk. Általa és a kis földrajz leckéi által tudom, hogy nem csak hó létezik és jobb esetben a vakító napfény, (rosszabban pedig a hóvihar). Egy másik férfi is volt ki fel nevelt engem, Alekszejevics, vagy ahogy én hívtam amikor beszélni tanultam és ezáltal ragadt is rá, Ale.

Az első emlékeim között szerepel egy koponya polip csápokkal, mint később meg tudtam a HYDRA jelképe. Amit el mondtak nekem az lényegében csak annyi volt, hogy vigyázniuk kell rám, ezt a parancsot kapták. Vigyázni és nevelni. Ha egy elvetemült mód gonosz, és vakon parancs követő embert akartak a két férfival kineveltetni, hát...rosszabb embereket nem is válogathattak erre a szerepre. A jó kedélyű, kissé hóbortos, nagy pocakos és még nagyobb szakállas Ale, és a visszafogottabb, mindig kedves, türelmes, szuper okos kákabél Orlov, aki írni, olvasni tanított engem és persze az Orosz, az Angol és a Japán nyelv magas szintű ismeretére.

Az igazi szüleimről ha kérdeztem őket, csak zavartan hebegtek habogtak és másik irányba néztek, mint hogy a szemembe kelljen nézniük. Egyetlen gyermekkori tárgyam ami annyira kedves a szívemnek is egy gyerek könyv, egy kis madárról a sok színű égen. Akárhányszor nyaggattam őket az okról amiért itt kell élnünk, mindig csak annyit válaszoltak, „mert különleges vagyok". Tény tudok egy két dolgot amit egy átlag ember nem tudna meg tenni. Mondhatjátok, hogy nagyképű vagyok, hogy el hiszem nekik azt, hogy különleges vagyok, de.. hány ember tudna fél kézzel fel emelni egy hómobilt vagy aranyló indákat növesztve a kezére gyógyítani két pillanat alatt? Orlov-on és Ale-n kívül sose ismertem más embert, de ezt sejtettem magamról, hogy csak én lehetek erre képes.

Azt mondták mutáns nem vagyok, hisz kísérletet és beavatkozást egész biztos nem végeztek rajtam. Én egyszerűen így születtem...

Havonta egy helikopter az éjszaka folyamán, le se szállva tett le a bunker elé egy hatalmas fa ládát benne mindennel amivel jövő hónapig ki húzzuk, de ezen kívül nem törődött velünk a kutya sem. Élelmiszer, tisztálkodási eszközök és ruhák. Jó meleg ruhák. Ha kitettem a lábam – és az elég sokszor volt – Ale mindig három réteg ruhába bugyolált, ami egy alsó benti meleg ruhából, egy hosszú pehely toll kabátból és a tetejére egy még hosszabb vakítóan fehér szőrme kabát a hozzá való sapkával. „Mint a hó királynő!" kaptam meg minden alkalommal Ale-tól.

Újabban spanyolt tanultunk Orlovval, egy ilyen óra szünetében álltam kint élvezve a nap „meleg" sugarait, igazából csak a D-vitamin miatt volt muszáj ki állnom legalább fél órát napoznom. Ale mindig azt mondta, hogy „Azért, hogy ne legyek angol kóros!" jelentsen ez akármit is. Hiába tanított Orlov mindent meg amit csak tudott, a biológiát bizonyos okokból mindig kerülte, mint ördög a tömjént. A havonta jelentkező vérzésemről is csak annyit mondott pirulva, hogy „Ez van! El kell viselnem, ne ijedjek meg!". De mindegy is... Na szóval épp napoztam, amikor finom, halk zúgásra lettem figyelmes a felénk tornyosuló hegyek felett. Hunyorogva igyekeztem ki venni, hogy mi az Isten nyila repül ott. A HYDRA biztos nem lehetett, hisz ehhez túl modernek tűnt és óvatosan repült.

Amikor már lejjebb ereszkedett a völgyben, sokkal erőteljesebb lett a hangja is. Már nem csak finom zúgás volt akár egy hűtő, hanem...hanem...hát egy helikopternél halkabb egy kicsit talán.

- Lui! – jelent meg mellettem egy komor, le döbbent Ale. – Irány befele! – sápadt le egyre inkább ahogy a közeledő gépet nézte.