My Beautiful Hard Life with Him. {Befejezett}

Tizennégy.

Évekkel később.

-Maddy gyere ide! -fogom meg a lányom kezét, aki alig töltötte be a hatot. A jövő tanévvel kezdi az első osztályt. Max biztos nagyon büszke lenne az ő nagy és okos lányára.

-Szia api -rakja le a sírkőre az eddig a kezében szorongatott fehér rózsát.

Madelaine és az apja kapcsolata mindig is különleges volt. Max választotta a lánya nevét is. Majd kicsattant az örömtől mikor megtudta, hogy terhes vagyok. Amikor pedig kiderült, hogy kislányt hordok a szívem alatt madarat lehetett volna vele fogatni. Eltervezte, hogyan kényezteti el, milyen lányos szobája lesz.
Valóban így volt, Max nem hazudott. Mindent megadott a lányának amit csak lehetett, amit Maddie kért.

-Szia Max - ülünk le a fűbe, Maddiet az ölembe húzom, aki egy pitypangot tép le a fűből- Híreket hoztunk- simogatom meg Maddie vállát, aki bőszen bólogat.

-Így van- suttogja a lányom.

-Elköltözünk Max -sóhajtok fel- Úgy döntöttünk Maddie-vel, hogy itt hagyjuk Monacot és Magyarországra költözünk. Már ki is néztem egy házat közel a szüleimhez. Christian pedig megengedte, hogy otthonról dolgozzak, elég ha negyedévente megyek be, vagy ha nagy a vész. -mosolyodok el magam előtt.

-Api hiányzol! - szólal meg hirtelen Madeline- Anyu azt mondta, hogy majd egyre inkább nem fogsz, de én azt akarom, hogy hiányozz! Emlékezni akarok rád! -durcáskodik a lányom..

***

-Hello Anna! -integet nekem a német.

-Seba- indulok meg felé- Jaj, de jó látni! -ölelem magamhoz. Ausztriában vagyunk, ígéretem szerint a közel eső versenyekre eljövök. Így egyeztünk meg Christiannal.

-Hogy vagy? -kérdez rá. Hisz vele is rég beszéltem, csak Hannah-val és Minttu-val váltottam pár szót, de főképp velük se.

-Jobban. -sóhajtok fel, hisz már majdnem egy éve, hogy itt hagyott az én Hollandom.

-Miért nem kerestél minket? -szíd le- Mindenki aggódott érted! Christiant zaklattam hátha ő tud valamit.

-Te nyomoztál utánam? -lepődök meg.

-Anna! Húgom helyett húgom vagy! Persze, hogy érdekel mi van veled. Azután ami Max-el történt.. -emlékeztet életem legnagyobb tragédiájára.

-Meg voltam Seb és meg vagyok. Maddie-nek nehezebb, ő még kicsi és nem érti mi történik, de én és Max tudtuk, hogy a betegségét nem fogja tudni legyőzni. Minden perc áldás volt. -emlékszek vissza az utolsó együtt töltött napokra- Aztán egy szép napsütötte Novemberi napon elment.. -folyik végig egy könnycsepp az arcomon- Tudod mi nyugtat meg? Hogy nem szenvedett sokat. -vallom be.

-Shh..-ölel át Vettel- Semmi baj, gyere..

***

-Emeljük poharunkat Max-re aki ma lenne harminc éves! -szólal fel Kimi.

Svájcban vagyunk. Kimi és Sebastian egy kerti partit szerveztek Max emlékére akinek ma lenne a Születésnapja. Nem élhette meg a harmincadik születésnapját sem..

-Max-re! -emelem fel én is a poharamat- Aki csodás apa -pillanatok le Madelinera,- és csodás férj volt! -kémlelem a gyűrűmet amit még ma is viselek.
-Apira- suttogja Maddie, én pedig magamhoz ölelem lányom vékonyka testét..

Nos Kedves Olvasó!
Szerettem volna, ha a történet kap egy lezárást, így most ezeket a sorokat olvashattad.
Jelenleg gondolkodom 1-2 felmerült ötleten, de semmi sem vonz igazán.. De hátha..
Csodás Napot! 💕