My Beautiful Hard Life with Him. {Befejezett}

Hat.

Hétfő este van, a gépem pedig hamarosan fel száll Dubai-ba, onnan repülök tovább Budapestre, ahol édesapám fog várni a reptéren. Max ölelésében burkolózva állok épp Melbourne repterén. Ők holnap indulnak Kínába.

- Szeretlek. –csókolom meg.

- Én is, hiányozni fogsz. –csókolja ajkaimat.

- Majd nézlek a tévébe és ott a facetime is. –emlékeztettem, hiszen eddig is így tettünk, ha nem találkoztunk- Aztán egész nyáron a tied vagyok. –súgom ajkaira.

- Már alig várom. –súgja vissza és megcsókol –Menj, mielőtt még el sem engedlek. –mosolyodik el bánatosan. Egy utolsó csókkal válunk el egymástól, majd elengedi kezemet.

- Szeretlek! –emlékeztettem és a beszálló kapuhoz lépve a hölgy ellenőrzi a jegyemet és ott hagyom Maxet. Fáj, a szívem szakad meg.

A repülőn elhelyezkedek kényelmesen, hisz tudom hosszú út vár rám. Melbourne- Budapest út hossza 22 óra és 15 perc. Ennyi időn át kell haza utaznom, majdnem egy teljes napig.

Mikor a pilóta beköszön és a stewardessek is bejelentik a felszállást gondolataimba merülök. Tegnap este ilyenkor Maxel és a családjával vacsoráztam, jókat nevettünk, beszélgettünk és ettünk. Aztán a két Verstappen-el karöltve megindultunk Melbourne egyik klubjába, ahol egy fergetegeset partiztunk. Mindenki Max-et ünnepelte, még Charles is eljött.
Rengeteget nevettünk, legurítottunk pár piát. És végig táncoltam az estét, hajnalban még a cipőmet is elhajítottam. Max mellett Charles is megtáncoltatott egyszer –kétszer, illetve a szerelő srácok is.

Most pedig itt ülök egy repülőn és haza felé repülök, a hét közepétől vár rám az iskola. Vissza térek a szürke hétköznapokba. De már semmi sem lesz olyan, mint volt, mert mindenki tudni fogja, hogy Max a barátom. Max Verstappen a Forma 1-es pilóta, akinek milliók csücsülnek a számláján. Aki híres és bárkit megkaphatna. Ő mégis velem van..

A mellettem ülő kedves idős hölgy kocogtatja meg a vállamat, miszerint leszállunk és jó lenne, ha becsatolnám az övemet, ha egyben szeretnék maradni. Mosolyogva köszönöm meg neki és ásítok fel. Hát elaludtam, bár nem csodálom, az út tizennégy óra volt, én pedig alig aludtam valamit, mert minél több időt együtt akartunk még tölteni Max-el.
Az ülésem nagyon kényelmes volt, majdnem annyira, mint ide fele jövet a magángépé. Max-nek elmondtam, hogy nem fogok az első osztályon utazni jó nekem a turista is. Be is tartotta, amit kértem, csak annyival vétózta meg döntésem, hogy a prémium turista osztályon ültem. Dubai-ból pedig nem a wizzair-el, hanem egy Emirates járaton fogok ülni.

A leszállás után Dubai repterén elámulok, de időm sincsen, mert mennem kell tovább a következő terminálba, amit meg is kell találnom. Reggel fél hétkor szállt le a gépem, most pedig már hét óra mire kikeveredtünk, a csatlakozásom pedig fél kilenckor indul Budapestre.
Egy gyors reggelit csak bedobtam, míg volt rá időm, egy szendvics és narancslé lecsúszott. Akartam venni a repülő útra is vizet, de a jegyet tanulmányozva szembesültem a ténnyel. Max megint csak meglepett. Esze ágában sem volt a jegyemet a turista osztályra venni, sokkal inkább az üzletire vette.
Újabb hat és fél órás út után érkeztem meg Budapestre. Szerencsére gyorsan kikeveredtem a Liszt Ferencről, aminek a termináljában már édesapám várt. Mosolyogva gyorsítottam meg a lépteimet a magam után húzott bőröndökkel és ugrottam a nyakába.

- Add azt csak oda. –veszi el tőlem a nagyobbik bőröndöt-, Na, milyen volt mesélj. –faggat egyből.

- Eszméletlen. –felelem- Sokat vártál rám? –érdeklődöm.