𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓬𝓱𝓪𝓷𝓰𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓛𝓮𝓰𝓲𝓵𝓲𝓶𝓮𝓷𝓼!

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

Felmentem a hálókörletbe, először a fiúkéba, de sehol nem találtam senkit, majd a lányokéba érve sem jártam sikerrel. Mivel a cuccaik és a pizsamájuk rendszertelenül hevert az ágyukon, ezért arra gondoltam, hogy mindenki ugyanolyan rohanással sietett el. Felkaptam magamra a taláromat, és elindultam a nagyterem felé. Nem szenteltem nagy figyelmet annak, hogy mindenki nélkülem tűnt el, mivel Cassy érkezése előtt néhány órát a prefektusi mosdóban töltöttem egyedül.

Befordultam az utolsó sarkon, mígnem megláttam az összes diákot a nagyteremben sorakozni. Megálltam a fal mellett, mert nem akartam feltűnést kelteni a késésemmel.

Piton állt a dobogón, és lassan elindult a diákokból álló két oszlop között. Tettem hátra egy lépést, hogy biztosan ne vegyen észre senki, azonban így én se láttam őket.

A terem teljes feketeségbe burkolózott, csak Piton halvány alakját lehetett érzékelni. A diákokon látszott, mennyire meg voltak félemlítve, még a köhögésüket és a sóhajaikat is visszatartották, nehogy ezzel bármelyik vezetőt megzavarják. Ez a sötétség csak még jobban rányomta a bélyeget az egyébként sem boldog diákok hangulatára.

- Talán nem is sejtitek, miért hívattalak ide titeket... - szólalt meg az igazgató, hangja az egész helyiséget betöltötte. - De tudnotok kell, hogy Harry Potter és a sárvérű barátnője a Roxfortban vannak.

Olyan mélyen vájtam a fogamat az alsó ajkamba a párosítás és a szitokszó hallatán, hogy kiserkent belőle a vér. A diákok egymáshoz fordultak, és sugdolózni kezdtek, többjük szemében azonban felcsillant a remény.

- Csendet! - utasította rendre őket. - Sokan, úgy látom, elfelejtették, hol is vannak. Körözött bűnözőket nem vagyok hajlandó egy iskolában bújtatni!

Egy kicsit kihajtottam a fejemet, hogy lássak is végre, és a szemem ösztönösen felfedezte Cassy szőke haját. Potterhez meglehetősen közel állt a griffendéles diákok tömegében.

- Ha bárki tudja, mit tervez ma Harry Potter, az most szóljon, különben... - magyarázta. A fenyegető hangnem hirtelen elcsitult, amikor megpillantotta az említettet Cassyvel kézen fogva kisétálni az egyik sorból.

A lány úgy húzódott el tőle, mint aki hozzá sem akarna nyúlni. A fiú erről már tudomást sem vett, mert a düh már forrongott benne. Ő nem tudott mindent Pitonról, sőt, semmit nem tudott róla, ennek ellenére mégis hősködni próbált.

- ...Hogy mer ott állni, ahol ő állt? - kiabált rá Potter, Cassy pedig csillogó szemekkel nézte. Nem szerelmes pillantások voltak ezek, sokkal inkább csodálattal bámulta a kiválasztottat. Természetesnek találtam a reakcióját, hiszen úgy tudtak csak leszámolni a közös ellenségükkel, ha összefognak, és nem a megromlott viszonyukon aggodalmaskodnak. - Mondja el, mit tett aznap este! Hogy odalépett ahhoz az emberhez, aki bízott magában, és megölte! Mondja el..!

Piton pálcát emelt rá, de nem merte volna használni. Cassy leblokkolt, arra gondoltam, neki is az az este jutott eszébe, amikor látnia kellett Dumbledore-t meghalni. Életem legszörnyűbb estélye volt az, és nemcsak Potter tört össze, hanem Cassy is.

McGalagony eléjük lépett, és a pálcáját Pitonra szegezte. Egy fénycsóva irányult az igazgató felé, de ő kivédte  azt, és mielőtt Piton válaszolhatott volna a támadásra, Cassy éles sikolyára egy pillanatra kővé dermedt. Potter a lányt ellökte maga mellől, egyenesen Weasley karjaiba, miközben a két tanár átkokat szórt egymásra. Mikor már nem tudott hátrább lépni, Piton eltűnt az ablakon kívülre, melyet a teremben felszabadult éljenzések erősítettek meg.

Nem bírtam tovább tartóztatni magam, oda kellett rohannom Cassyhez, és mivel mindenki az elmenekült Pitonnak örült, néhány griffendélesen kívül másnak nem tűnt fel a jelenlétem. A kezénél fogva magammal szembefordítottam. - Jól vagy? Nem sérültél meg?

- Igen... és nem - hadarta el, majd egy elnézést kérő pillantás után a McGalagonnyal beszélgető Potterhez ment.

A mögöttünk lévő ajtó kicsapódott, így időm se maradt a sértettségemmel foglalkoznom. Lupin, Weasleyék és a Főnix rendjének tagjai léptek be, olyan nyugodtan, mintha egy társasági eseményre érkeztek volna meg.

Lehajtottam a fejem, inkább azt akarta, hogy senki ne ismerjen fel, pedig a vonásaimat le sem tagadhattam volna.

Odamentek Potterhez, és Cassy láthatóan rögtön intézkedett, mivel több ember is elkezdte végrehajtani az utasításait. Mintha ő lett volna Potter agya, ha már neki nem jutott...

A fal mellé húzódtam, és bár Cassy a közelemben volt, mégis számkivetettnek éreztem magam. Zavart, hogy Potter a saját céljai elérésére használta az állítólagos szerelmét, és ezt a lány még észre sem vette.

McGalagony felállt az emelvényre, de megszólalni már nem tudott, mert egy sokkal erősebb, azonban mégis elenyésző hang beszélt helyette. Felnéztem, mert egy pillanatra azt hittem, hogy ott találom a forrását, de a fejem fölött üresség tátongott. - Adjátok ki Harry Pottert, és nem esik bántódásotok... adjátok ki Harry Pottert...

A hang csak néhány másodpercig szólt, és mikor elhallgatott, Pansy Parkinson Potterre mutatva felsivított. - Dehát ott van! Ott van!

Cassy szó nélkül elé lépett, és megvető pillantásokat vetett régi riválisára. - Harryt senki nem fogja kiadni! - kiáltotta, majd segítségkérően rám nézett, azonban a szemével villámokat szórt rám, amiért nem beszéltem még a Mardekárral, viszont még alkalmam sem adódott rá. Talán emiatt a mulasztás miatt kerülte a társaságomat is...

- Mi van sárvérűkém, tavaly nem volt ekkora nagy a pofád..!

- Parkinson, te aztán tudod, mikor nem kéne jártatni a pofád - mordultam fel, és a fal mellől Cassy felé sétáltam.

- Akkor meséld csak el nekik, Draco, hogy év végén ezt a mocskot dugtad! - rivallt rám, miközben undorodó pillantásokat küldött felénk.

A helyiségben többen is felszisszentek, McGalagony szája egyenesen tátva maradt. A griffendélesek meg sem lepődtek, mivel közülük néhányan bizalommal kezelték a titkunkat.

- Most már ez nem mindegy? Pottert akkor sem vihetik el. Ha valaki nem tudja ezt felfogni, letakarodhat az alagsorba - vontam meg a vállamat, egy pillanatra sem emelve fel a hangomat. Senki nem jutott szóhoz, talán el sem képzelték, hogy pont én fogok mellette kiállni. Ez már nem a személyes ellentéteinkről szólt, hanem a közös célunkról.

- Remek ötlet, Mr Malfoy - mosolyodott el olyan lágyan McGalagony, mint még soha életében rám korábban. - Frics úr elkíséri őket oda.

A gondnok nem mert ellenkezni, és a Mardekárt néhány kivétellel levezette, csak Nott, Zambini és a Greengrass-nővérek maradtak egyértelműen a helyükön.

Parkinson foghegyről szólt hozzám, mikor elhaladt mellettem, sűrű fekete haját lóbálva. - Ne hidd, hogy ezek után egyáltalán hozzád nyúlok!

- Nekem teszel ezzel szívességet - nevettem fel rá, ami rögtön a mellettem álló Cassyre is átragadt.

Olyan büszke volt rám, hogy vissza kellett fognia magát, hogy ne csókoljon meg mindenki előtt. - Amikor arra gondoltam, hogy beszélj velük, nem így gondoltam, de ez is megteszi.

Amíg mindenki a mardekárosokkal foglalkozott, Potter elégedetten kisurrant, és pontosan tudtam, hogy a horcrux után ment. Ott hagytam Cassyt, mielőtt észre vette volna, és a Szükség Szobájába indultam.