𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓬𝓱𝓪𝓷𝓰𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓛𝓲𝓫𝓮𝓻𝓪𝓬𝓸𝓻𝓹𝓾𝓼!

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

- Draco! - nyújtotta a kezét felém anyám, apámhoz hasonlóan. Tudtam, hogy egyikőjük sem áll már Voldemort mellett, de rettegtek attól, mi lesz a következménye, ha nem csatlakozok hozzájuk. - Gyere!

Az udvart megtöltötte a csend. Cassy, mióta felvállalta a kapcsolatunkat, a csata egyik névleges hadvezérünké vált, ezzel együtt a szószólónkká is, de most ő is néma maradt.

Az orrom elé meredtem, mert nem tudtam a halott Potter látványát elviselni. A halála egyet jelentett a bukásunkkal, hogy vele együtt minket is a mélybe fognak taszítani. Felemeltem annyira a fejem, hogy az előttem lévő Cassyre pillanthassak. Enyhén hátrafordult, de a száját összeszorította. Csak a lelki fájdalmat érezte már, amit a háború okozott. Amikor azt hittem, soha nem szólal meg, pirosló ajkai elváltak egymástól.

- Ma... maradj...

Kifújtam a tüdőmbe szorult levegőt, és odasétáltam hozzá. Ha nem szólalt volna meg is mellette maradtam volna, soha nem fogok a halálfalók eszméi mellett újra kiállni. Felemeltem a fejem, mikor az ujjaim megtalálták az övét, és gyengéden megszorítottam a kezét.

Minden ember azt várta a halál falók közül, hogy átálljak hozzájuk, így Voldemort is elégedett vigyorral bámult rám.

- Maradok.

Legszívesebben rögtön rá küldtem volna a halálos átkot, de úgyis kivédte volna, így csak vártam a reakcióját. Végigpillantott rajtam, majd Cassyn, végül ismét rajtam. Úgy ordított, hogy hátrahajtotta a fejét, és a kezében lévő pálcáját egy pillanat alatt Cassyre szegezte, még gondolkodni sem maradt időm.

- Avada Kedavra!

A sötétzöld fénycsóva ahogy a lány szívébe hatolt, mintha az enyémet is elérte volna. Cassy keze kicsúszott az enyém közül, és mire elkaphattam volna, már a porban feküdt.

A mosoly ottragadt az arcán, és egy pillanatra azt hittem, csak álmodok, ez nem történhet meg, hisz Cassy egy erős lány, és mindjárt talpra áll...

Lerogytam mellé, ügyet sem vetve arra, hogy mintha megállt volna a levegő körülöttünk, mindenki minket bámult. Átfogtam a vállát, türelmetlenül ráztam rajta egyet, hogy éledjen fel, de az arcán továbbra sem jelent meg érzelem. - Nem... nem, nem, nem, NEEEM..!

Amikor Potter meghallotta szívszorító ordításomat, kiugrott a félóriás karjaiból, mintha csak aludt volna, de abban a pillanatban már nem érdekelt az a rohadt háború, az sem, ha elveszítjük, csak Cassyt kapnám vissza... Mit számít az, ha élek-e vagy sem, vagy győzünk-e vagy sem? Nélküle ez nem élet, ő volt az, aki segített megtalálni önmagam, mikor magam sem tudtam, ki vagyok...

- Gyere vissza, kérlek - nyögtem, ahogy Cassy mellkasára dőlve zokogtam. Az emberek figyelme rólunk átszaladt Potterre, és a szüleimen és Cassy barátain kívül más nem figyelt ránk. Ahogy egy pillanatra Potterre néztem, láttam, hogy ő is annyira összetört belül, mint én.

A dereka alá nyúltam, hogy a mellkasomnak döntsem, és kihúzzam a tűzkeresztből. Granger, Weasley és még néhány griffendéles odaálltak hozzánk, de egy méternél közelebb nem mertek jönni.

Bentről még hallottam robbanások zaját, de engem nem érdekelt, egyedül Cassyvel tudtam foglalkozni. Vacogtam, és a kezemben az ő teste is kihűlt, ahogy felerősödött a szél.

Nem tudom, hány órát ültem a földön a karjaim közt a menyasszonyommal. Körülöttem eltűntek az emberek, mind bevonultak a nagyterembe, és ők megnyugodtak, mert meghalt Voldemort. A fejemet Cassy jéghideg hajára hajtottam. Egy részem továbbra sem hitte el, hogy vége, de a lelkem mélyén tudtam, hogy Cassy élete lezárult. Nem sírtam már. Talán rosszabb volt, hogy semmit nem éreztem, csakis ürességet.

A szerelem régen a legszebb dolog volt a világon, amíg mi meg nem születtünk. A szerelem most már egy újabb ok a halálra. Hibáztattam mindenkit, anyámat, miért ő szólított, hogy álljak át, Cassy állítólagos barátait, Pottert, na meg persze saját magamat. Ha megerősítés nélkül is tudtam volna, hogy maradnom kell, ő még mindig élne...

Egy kis kéz pihent meg a vállamon, mire ösztönösen felnéztem, de addigra Granger már letérdelt velem szemben, Cassy testének túloldalára.

- Úgy sajnálom... - suttogta a szemembe nézve, mert nem tudott a lányra pillantani.

- Meghalt... megölte... - sziszegtem a fogaim között.

- Tudom - sóhajtott a lány, hangjában erős szívfájdalommal, majd felhúzott szemöldökkel ránéztem, mert nem tudtam, mit akar. Vette az utalást, és újra megszólalt. - A nyáron Cassy rengeteget sírt, és egyszer titokban elloptam egy könnycseppet, hogy meglegyenek az emlékei... Szerintem itt az idő, hogy lásd őket.

A táskájában kezdett kutatni, és szinte rögtön meg is találta a fiolát. A kezembe nyomta, majd felállt. - Bevisszük őt... csak hagyd egyelőre itt - magyarázta. - Dumbledore irodájában van egy merengő.

Bólintottam. Alig bírtam elengedni Cassyt a kezeim közül, de a kíváncsiságom hajtott, hogy újra lássam őt élve. Lágyan letettem a fejét a talajra, és otthagytam Grangernek, hogy vigyázzon rá. Elindultam az említett helyszínre, közben pedig már elképzeltem, mit rejthetnek Cassy emlékei.

Más fejében akartam lenni, nem a sajátoméban. Amilyen gyorsan tudtam, beöntöttem a merengőbe az üvegcse tartalmát, majd alámerültem.

A helyszín ismerős volt, elsősök sorakoztak a Teszlek Süveg előtt. A különbség abból származott, hogy most a Süveg mellett álltam, és nem a diákok között. Csak akkor döbbentem rá, mi is történik éppen, amikor McGalagony az emelvényre hívta Cassyt. Úgy nézett ki, mint egy fiú hosszú hajjal, árnyéka sem volt későbbi önmagának. Odalent megláttam a tizenegy éves önmagamat borzalmasan hátranyalt frizurában. Ahogy a lány beosztása zajlott, Crak, Monstro és én minden mozdulatához hozzáfűztünk valami otromba kijelentést, kiröhögtük, pedig akkor még csak annyit tudtunk róla, hogy mugli születésű. A szemei megteltek könnyel, amikor ránk nézett.

Amikor én ültem a Süveg alá, Cassy összesúgott valamit Grangerrel, és mikor az felkiáltotta a Mardekár nevét, morcos pillantásokat vetett felém.

A helyszín hirtelen változott, és rögtön az ötödéves magunkat pillantottam meg. Potter állt Cassy mellett a kezét szorongatva, akkor mint még egy barát.

- A Főinspektori Különítmény tagjai vonhatnak le pontokat a házaktól, ha nem tudnátok. Például, nem tartjátok be a húsz centiméteres távolságot kettőtök közt, ez tizenöt pont mínuszt jelent, Potter, az inged nincs betűrve, az tíz pont, aztán Roseblade, te olyan csúnyán nézel, az huszonöt pont. Ja, majdnem elfelejtettem a legfontosabbat: sárvérű vagy, az ötven pont. Ha jól számolom, ez így összesen száz pont veszteség...

Potter pálcát húzott elő, de Cassy lefogta, hogy ne tegyen semmi meggondolatlant.

- Azért én meggondolnám a helyedben, Malfoy, mit csinálnék. Egész helyes vagy, amikor görénnyé változtatnak, és én Rémszemmel egész jó viszonyt ápolok, talán tudnék pár szót szólni az érdekedben - nevetett, figyelmen kívül hagyva a sértésemet, majd mielőtt reagálhattam volna, Potterrel már sarkon fordultak. Nem hiába nyűgözött le ez a lány...

A harmadik, utolsó helyszínre értem. Jóval barátságosabb környezet vett körül, a Szükség Szobája a tavalyi formájában. Az ágyon ültünk Cassyvel kéz a kézben, majd odahajoltam hozzá, hogy az ajkamat az övére tapasszam. Az első csókunk lehengerelt, összességében talán a legszebb pillanatunk volt a kapcsoltunk alatt.

Kiemelkedtem a merengőből, és visszakerültem a durva valóságba.

Ha visszamehetnék az első évbe, soha, egy rossz szót nem szólnék Cassyhez. Ha már akkor így tettem volna, talán lehetett volna hét boldog évünk együtt.

Arra gondoltam, amikor tavaly Potter szúró-átkot küldött rám. Bárcsak meghaltam volna aznap a Roxfort mosdójában..!