Vágyrajárók éjszakája [18+ ]

II./2. Aminek jönnie kell...

- Hogyan kerültem a szobádba?

Harry ugyan biztos volt benne, hogy beszélniükk kell, de nem igazán tudta, mit és hogyan mondjon így úgy gondolta az lesz a legjobb, ha a legegyszerűbb dologgal kezd.

- Szinte azonnal elaludtál, így jobbnak láttam ha idehozlak.

Piton hangja hideg volt és kimért, csaknem annyira mint az óráin szokott lenni... ám Harry még ennek ellenére is meg tudta állapítani hogy a férfi legalább annyira bizonytalan a fennálló helyzetben mint ő. Láthatóan nem volt benne biztos, hogyan is viszonyuljon most hozzá így talán azt látta a legjobbnak ha úgy tesz, mint mindig. És a Griffendéles ettől a rideg hangtól megremegett... de nem úgy mint a fürdőben... épp annak ellenkezőjétől. Bajt érzett. Semmiképpen sem hagyhatta a férfinak, hogy visszatérjen a szokásos áttörhetetlen pajzsához. Úgy érezte, hogy sürgősen ki kell találnia valamit amivel ezt megakadályozhatja... nem engedhette azt, hogy ennyivel vége legyen. Azt nem viselné el. De fogalma sem volt, hogy mit kéne mondania vagy tennie... ahogy azt sem tudta, hogy miért kezdett újra elzárkózni a másik. Hiszen a fürdőben pár órája még olyan más volt. Olyan felszabadult. Most miért válozott megint ilyen hirtelen? Már nem akarja őt? De akkor meg mi a fenéért csókolta volna meg újra? Harry semmit nem értett és félt, hogy bármit mond, csak még jobban elzárkózik majd tanára.

- Azokat idd meg.

Mutatott az éjjeliszekrényen lévő két kis fiolára a Bájitalok mestere. Harry az egyiket felismerte az egyértelműen esemény utáni bajita volt, a másik pedig talán... fájdalomcsillapító?

- Utána pedig nemártana enned valamit, és inni is.

- Köszönöm.

A Griffendéles gyorsan, gondolkodás nélkül lehúzta mindkettőt, ám várakozásával ellentétben nem volt olyan szörnyű ízük mint a gyógybájitaloknak általában... sőt, az eseményutáni még ízesítve is volt. Ezen a kis figyelmességen pedig elmosolyodott. Jól esett neki, hogy a férfi még erre is gondolt, pedig nem lett volna kötelessége mégis megtette. Ettől pedig némiképp felbátorodott hogy talán nincs veszve minden remény és pajkos mosolyra húzta ajkait.

- Viszont nem faj a fenekem. Nem lett volna szükség a fájdalomcsillapítóra.

- Az nem valószínű, hogy fog. De azok igen...

Biccentett a dereka irányába Professzora.
Harry végignézett magán és amikor észrevette mire utalt Piton majdnem felsikított ijedteben. Ugyanis két hatalmas, szabályos kézlemyomat volt a csípője két oldalan... és minden ujj tökéletesen kirajzolódva látszott és nem is lila volt hanem gyakorlatilag fekete. Erre a megállapításra a fiú elméjét hirtelen újra elárasztották a fergeteges menetük emlékképei és orcái szinte azonnal fellángoltak. Nos igen... a vége felé már csöppet sem voltak gyengédek. És ezek szerint ez meg is látszott rajta. De ha őszinte akart lenni, egy cseppet sem bánta. Sőt... a tény hogy tanára ilyen módon, fizikálisan is nyomot hagyott rajta, egyenesen kielégítő volt számára. Így még jódarabig szó szerint a bőrén viselheti a csodálatos első éjszakája nyomát.

- Sajnálom.

A férfi hangjából egyértelmű volt, hogy tényleg így érez. De Harry valahogy úgy sejtette, hogy itt még nincs vége. Nem csak erről a két lila foltról van szó, sőt inkább úgy hangzott mintha nem is erről beszélt volna a másik. És ez aggasztó volt.

- Ugyan már...

- Nem Harry... Úgy értem sajnálom hogy... Amit tettem arra nincs mentség tudom, meg se próbálom.

Professzora arcán nem látszódott semmi, rezzenéstelen maradt mint mindig de hangja elképesztő bűntudatról és önmarcangolásról árulkodott. És a Griffendéles szíve azonnal belesajdult a gondolatba is, hogy a férfi ezidáig emésztette magát. Talán egész éjjel fent volt, és csak ácsorgott azelőtt az ablak előtt miközben valami érthetetlen okból magát hibáztatta a történtekért. Pedig semmi szükség nem volt rá és ezt minél előbb tudatnia kellett vele. Hogy nem történt semmi olyan ami miatt bűntudatot kéne éreznie. Éppen ellenkezőleg. El akarta mondani a férfinek, hogy mennyire hálás neki, és hogy elképesztően élvezte az éjszakát. És talán... ha szerencséje van, még esélye lehet a folytatásra is. Mert igen, határozottan világos volt számára hogy többet kakar a férfitól holmi kósza kalandnál. Fogalma sem volt hogy miként vagy hogyan... nem is mert még igazán belegondolni vagy nevén nevezni, csak azt tudta, hogy nem lehet vége ennek azelőtt hogy elkezdődhetett volna. De ebbe jelenleg még nem akarta beleélni magát. Először tisztáznia kellett vele a félrértést, aztán jöhetett minden más.

- Talán jobb lenne ha étkezés után visszamennél a toronyba.

- Nem.

Harry tudta, ösztönösen érezte hogy most végtelenül határozottnak kell lennie. Nem hagyhatta hogy a Bájitalmester bezárkózzon és teljesen kizárja őt. Most már tudta, mi az ami nyomasztja a másikat, miért érezte eddig azt, hogy valami nincs rendjén. Hogy miért akarja újra felhúzni a pajzsait a férfi. És szándékában áll tenni ellene.

- Ezek után nem küldhetsz csak így el.

- Harry, nézd...

- Lefeküdtünk Perselus. Te teljesen megnyíltál nekem én pedig neked adtam a szüzességem. Soha semmi sem esz már a régi köztünk. Nem küldhetsz fel csak úgy a toronyba mintha mise történt volna... meg kell beszélnünk.

Perselus tudta, a kölyöknek igaza van, hogy tényleg meg kellett beszélniük. Mégis rettegett ettől a beszélgetéstől. Nem hogy csak bűntudata nem hagyta nyugodni, de nem is igazán tudta milyen reakciót várjon a fiutól. Azt ellenben tökéletesen tudta, hogy ő mit szeretne... de azt is belátta hogy ez szinte lehetetlen. Kizárt, hogy a kölyök vele maradjon. Mindenesetre lelkileg felkészült a lehető legrosszabb kimenetelre. Tudta, hogy át kell ezen esniük de még sem akarta, hogy ez az egész véget érjen. És ha beszélnek róla, akkor véget fog. Nem akarta hallani az elutasítást... sem pedig a kínos magyarázkodást, hogy miért nem jó ötlet a folytatás. És még ha a kölyök nem is neheztel rá a történtek miatt akkor is ez egy töréspont lesz saját maga számára és a Griffendélesnek is. Ötlete sem volt, hogy ezután hogyan fog tükörbe nézni. Pláne hogyan fog a fiú szemébe nézni majd az óráin. Vagy bármikor.

- Tudom. Csak... ezért még rosszabb, hogy amit tettem az helyrehozhatatlan.

- Tettünk. Nem kényszerítettél és nem erőltettél semmit. Volt választásom.

- Talán.

- Ha nem akartam volna, nem megyek be a medencébe. És te minden lehetőséget megadtál nekem. Volt választásom kisétálni az ajtón. És volt választásom, hogy a csók után odamegyek e hozzad. Én döntöttem így.

- Ez nem ilyen egyszerű. Én vagyok kettőnk közül a felnőtt és úgy is kellett volna viselkedjek. És amit tettem helytelen, felelőtlen és illegális is csak hogy a leg alapvetőbbeket említsem.

- Te mondtad, hogy az én életem és az én döntésem. Hogy van választásom... és én választottam.

- Nem vagyok benne egészen biztos hogyha nem így döntesz, akkor hagylak elmenni.

- Én pedig biztos vagyok benne, hogy hagytál volna. Elég lett volna egyetlen szó a részemről, és akármennyire be vagy indulva rám, abbahagyod. Tudom.

- Jó, neked Harry jó neked. De ha nem hívlak be, ez nem történik meg.

- Ha nem megyek be, akkor sem.

- Makacs vagy.

- Csak mert te csökönyösen úgy csinálsz mintha erőszaktevő lennél. Hogyan értethetnem meg veled, hogy hálás vagyok. Beleegyeztem. Akartam. És minden másodpercét élveztem.