Vágyrajárók éjszakája [18+ ]

I./7. Ami végig ott volt [+18]

Harry egy ideig zihálva kapaszkodott Professzorába próbálva úrrá lenni a jótékony ködön, ami az elméjét uralta. Ez határozottan olyan élmény volt, amit ezelőtt még soha nem élt át... ha valaki azt mondta volna neki, hogy egy ember képes elélvezni csak attól hogy megcsókolják, nos, megkérdőjelezte volna az illető épelméjűségét. Mégis megtörtént. Vele. Ráadásul pont az a személy gyakorolt rá ilyen elemi erejű hatást, akiről álmaiban sem gondolta volna, hogy szenvedélyes tud lenni bármiben is. Lelkiismerete azt súgta, hogy zavarban kellene éreznie magát és szégyenkezni amiatt amit tettek, hiszen legalább egy tucat iskolai és még ennyi erkölcsi szabályt szegtek meg, ám képtelen volt erre. Amúgy sem volt soha erőssége a szabályok figyelemebe vétele, a betartásuk pedig pláne nem. Ezt pont az a férfi tudta a legjobban, akivel most együtt hágtak át jónéhányat. Valahol a lelke mélyén úgy sejtette, hogy Piton is pont annyira utálja a felesleges regulákat, mint ő maga, hogy pontosan olyan lázadó szellemű. Harry tudta jól, hogy amit épp most tesznek, az nem csak a társadalom részéről elítélendő hanem gyakorlatilag bűntény is, mégsem bánta egy percig sem, és visszafordulni sem szándékozott. Már rég túl volt azon a ponton, hogy józanul gondolkodva le tudja állítani magát és parancsolni tudjon az újonnan támadt, gyötrő vágyának eme titokzatos férfi iránt. A hang amely a fejében a veszélyekre és a következményekre figyelmeztette, olyan halk és oly erőtlen volt mintha egy beláthatatlanul hosszú folyosó legvégéből szólna, és a fiú könnyű szerrel száműzte tudata peremére aggodalmaskodó gondolatait. Most nem akart másra gondolni, csak az előtte centikre álló Bájitalmesterre. Kezeit óvatosan a férfi mellkasara simította majd szemébe nézve fátyolos, erőtlen hangon megszólalt.

- Sajnálom Uram... Büntessen meg érte!

Harry úgy sejtette, hogy ez hatni fog a másikra, és igaza lett. Partnere torkából egy halk nyögés tört fel majd erős karokat érzett a derekán amik szelíd erőszakkal vonták szorosabb közelségbe a másik testtel. Kellemes, megnyugtató érzés volt a márványszín mellkashoz simulni és az idősebb heves szívdobogása megmosolyogtatta és büszkeség érzettel töltötte el. Jó érzés volt a tudat, hogy mindezt ő váltotta ki.

- Micsoda pimasz stílus... Ejnye Potter, pedig még nem is csináltam veled semmit. De ha ennyire szeretnéd szívesen megbüntetlek...

Semmmiiiiiitttttt? Harry agya képtelen volt feldolgozni a tényt, miszerint az előbbi csókot a férfi semminek minősítette. Azt a csókot amit ezentúl magában csak „A Csók"-kent fog emlegetni. Egész bensője beleremegett a puszta gondolatba is, hogy milyen lehet az, amikor Tanára valóban tesz is valamit... minél hamarabb meg akarta tudni. Sürgető vágya szinte felemésztette a lelkét... azonban váratlanul jeges hideget érzett maga körül, amitől kellemetlen borzongás futott végig rajta és gondolatait azonnal visszarántotta a jelen síkjára. Ráeszmélt, hogy többé nem érzi a puhán simogató ujjakat a derekán és már nem melengeti a másik forró lélegzete sem. Szíve akkorát dobbant mellkasában, hogy már fájdalmasnak érezte, szinte pánikszerűen fordult meg és kezdte keresni tekintetével Professzorát. A hirtelen jött ijedelem szerencsére pont olyan hirtelen alább is hagyott, amint megpillantotta a másik jellegzetes sziluettjét amint egy víz alatti padon ül, a hatalmas, színes üvegablak alatt. Tekintetében élénk és reményteljes kíváncsiság tükröződött, testtartása pedig várakozó volt. Azonnal megértette a néma üzenet jelentését, és elmosolyodott, bensőjét jóleső borzongás járta át.
Perselus Piton valójában törődik vele. Törődik azzal, hogy ő mit érez, hogy mit szeretne. Meghagyta neki a választás lehetőségét, nyitva hagyva ezzel a menekülő útvonalat számára, hogyha úgy érzi mégsem áll készen, meggondolta magát, egyszerűen elsétálhat mindenfajta kínos magyarázkodás és következmény nélkül. Ezzel a férfi lemondott a történések feletti kontrolljáról, teljesen rábízva a döntést, hogyan tovább. Harry jól tudta, hogy a másik mennyire irányító típus, hogy fontos neki az, hogy mindig uralja az eseményeket, így az hogy másodszorra is a kezébe adta a döntést, a legjobb bizonyíték arra, hogy Pitonnak igenis fontos ő mit szeretne. Harry szívét megmelengette ez a gondolat, és elképzelni sem tudta, hogy ezt eddig hogy nem vette észre. Pedig így visszatekintve a múlt történéseire, annyira egyértelmű, hogy a férfi mindig is mellette állt minden cselekedetét az vezérelte hogy őt segítse, mégis túlságosan lefoglalták az ingerlő szavai amik teljesen ellentétben álltak a tetteivel. Talán emiatt, és a saját előítéletei miatt nem vette eddig észre, azt ami mindvégig ott volt az orra előtt. Annyira vágyott az őszinte megértésre és gondoskodásra, és erre tessék, éppen csak ki nem szúrta a szemét. Teljesen világos volt számára mit fog tenni, egy szemernyi kétsége sem volt afelől hogy akarja a folytatást, hiszen kívánja a férfit. Minden idegszálával. Szíve egyre hevesebben és erősebben kezdett dübörögni minden egyes lépessel amit megtett a Bájitalmester felé. Az izgatottság egyre épült a lelkében és megerősödött benne az érzés miszerint ezzel nem csak a ma éjszaka eseményei felett hozott döntést, hanem a jövője felett is. És ettől a gondolattól valahogy kifejezetten boldognak érezte magát.

A Bájitalmesternek megint csak nem kellett bevetnie a legilimencia tudását ahhoz, hogy lássa mi zajlik a fiú elméjében és lelkében. Minden gondolata akaratlanul is tükröződött a teste reakcióiban, szinte pontosan meg tudta mondani a pillanatot amikor a fiú rájött, hogy nála a választás lehetősége és azt is, hogy mikor hozta meg a döntését. És hogy mi volt ez a döntés. Őszinte megkönnyebbülést és örömöt érzett amikor Harry elindult felé, mintha súlyos, láthatatlan kődarabok peregtek volna le a mellkasáról. Nem is volt eddig tudatában annak, mennyire akarja azt, hogy a Potter bízzon benne. Bízzon benne annyira, hogy akarja a folytatást. Akarja Őt. Mindezidáig maga elől is igyekezett gondosan titkolni, hogy fontos számára a kölyök, de ráébredt, mostantól őszintének kell lennie és nem csak magával. Tisztában volt vele, hogy ezek után már soha, semmi sem lesz ugyan olyan közöttük. Az pedig csak rajtuk áll, hogy milyen lesz ez a változás.