Vágyrajárók éjszakája [18+ ]

II./5. Makacs álláspontok

Perselusnak igazán nem kellet nagy erőfeszítés, hogy beleképzelje magát diákja helyébe. Hiszen amennyiben Harry igazat mondott – és a Bájitalok mesterének itt emlékeztetnie kellett magát, hogy a fiúnak nincs oka hazudni erről – akkor teljesen logikus volt a félelme. Mert Merlin szerelmére, ő az apja lehetne a kölyöknek! És nem elhanyagolható apróság az sem, hogy a tanára. És mindemellett ott van az az egyértelmű tény is, hogy sosem volt éppen kedves vagy barátságos a kölyökkel. Őszintén meg tudta érteni, hogy az Aranyfiú félt és összezavarodott mindattól mait tapasztalt. Hogy vonzódott valaki felé aki irányában nem mutatott nem hogy kedvességet, de még könyörületet se. Valószínűsítette, hogy ő maga is hasonlóképpen reagált volna, és inkább megpróbálta volna elkerülni a lehetséges és igen valószínű sérülést. Mégis, mindezek ellenére még mindig nem fért a fejébe az, hogy ez egyáltalán hogyan történhetett meg. Hiszen az egy dolog, hogy ő vonzónak kezdte találni a fiatal Griffendélest. Erre minden oka megvolt. Harry Pottert mindenki vonzónak találja akinek van szeme. Gyönyörű volt, bájos és magával ragadóan sugárzó. De vajon mit láthatott benne a fiú? Pont benne? Mitől lett számára vonzó? Ha pálcát tartottak volna a fejéhez se bírta volna megnevezni egyetlen olyan tulajdonságát se, ami egy ilyen fiatal és élénk személyiség számára érdekes lenne, vagy éppen csábító.

- Harry teljesen megértelek. Ha ez az egész kellemetlen neked mindent megteszek azért, hogy ne legyen az. Csak mondd meg mit szeretnél.

Perselus ezt őszintén így is gondolta. Bármit megadott volna azért, hogyha ez a fiúnak kellemetlen, akkor segítsen rajta. Készen állt akár a Rend elé is állni, ha a másik azt akarja. Tisztában volt vele, hogy most felelősen kell viselkednie, hamár az éjszaka folyamán ez nem sikerült.

- Mármint?

- Bármit vállalok amit csak szeretnél. Hivatalos eljárás, a Rend, aká...

- Várj, várj! Miről beszélsz?

Harry próbálta összerakni a nagyobb képet a kicsiny információ morzsákból, és közben azon elmélkedett, hogy vajon ő kommunikált – e félre valamit? Vagy a férfi ragaszkodik ilyen megrögzötten ahhoz az állásponthoz, miszerint bántotta őt azzal, ami az éjjel történt közöttük. Talán azzal, hogy megosztotta a saját vívódását amit az eddig képtelenek tűnő vonzódása okozott a férfi felé, elbizonytalanította a Bájitalmestert abban, hogy élvezte – e vagy kedvére volt – e az egész. Pedig ehhez kétség sem fért. Élete legjobb estéjén van túl. És Harry tudta, hogy ezt a kommunikációs hibát sürgősen javítania kell, mert itt és most nem engedhetnek meg maguknak semmifajta félreértést. A lehető legérthetőbben és legtisztábban kell a férfi tudtára adnia, hogy mit is szeretne a kapcsolatuktól a jövőben. Mert neki határozott elképzelései voltak a jövőt illetően, amiben középpontben szerepelt a mogorva férfi.

- Arról a büntetésről amit megérdemlek.

- Istenem, dehogy! Erről szó sincs. Nem akarom, hogy bűnösnek érezd magad mert nem vagy az. Csak azt próbálom elmondani neked, hogy féltem szembenézni a saját érzéseimmel, de amikor megláttalak a medencében, egyszerűen átszakadta a gát amit saját magamban építettem.

A Bájitalmester számára még mindig nem igazán volt tiszta, az, hogy pontosan mire is akar kilyukadni a kölyök, viszont azzal határozottan tisztában volt, hogy ez a társalgás kezd egy számára hihetetlen irányba fordulni. De ez még egyáltalán nem segített az egyre élesebben mardosó bűntudatán. A fiú egyértelműen próbálja felmenteni őt a felelősség alól. Ami egyszerre édes és naív is. Az, ami köztük történt, egyedül az ő felelőssége és senki másé. Nem számít, hogy a fiú mit érzett vagy nem érzett az irányába. Neki kellett volna felnőttként viselkedni. És most nem hagyhatja, hogy a fiú magára vagy