Vágyrajárók éjszakája [18+ ]

I./8. Örökké izzó pecsét [+18]

Filozofálásából egy puha kéz zökkentette ki, ahogy megkapaszkodott vállaiban, majd érezte, hogy a fiú selymes combjai az övéinek simulnak. A fiú óvatosan és a lehető legerotikusabb módon ereszkedett bele az ölébe, combjaival szemből lovagolva meg ágyékát, miközben végig a szemébe nézett. Perselus mosolyogva figyelte a fiú egyre növekvő zavarát, ami megmutatkozott orcái lángoló színében. Sosem gondolta volna, hogy valaha ezt fogja mondani, de kezdte átértékelni a griffendéles bátorságról való nézeteit. Talán nem is olyan rossz dolog, sőt kifejezetten hasznos is tud lenni, amennyiben a megfelelő módon használják. És véleménye szerint Harry most - kivételesen - tökéletesen alkalmazta. Ráadásul ez a Griffendélvörös szín a fiú porcelán bőrén kiegészítve az előzőleg vörösre csókolt ajkaival egyszerűen megigézte... Mindkét tenyerét rásimította a keskeny combokra majd erősen rájuk markolt mire válaszul egy szemérmetlen és sürgető nyögést kapott. Bal kezével felnyúlt és kisimított egy rakoncátlan tincset a fiú arcából majd ujjait a piros ajkakra vezette. Harry annyira szeplőtlen és annyira kívánatos volt, hogy Perselus beleszédült a gondolatba is, hogy mindez csak az övé. Felajánlották neki. Hogy kényeztesse, elbűvölje, tanítsa és rabul ejtse... hogy örökre nyomot hagyjon rajta. Ahogy ezt a szenvtelen fiatalságot csodálta megszületett benne a szent elhatározás miszerint meg fogja tenni, amire felhatalmazták. Megtörhetetlen pecsétet fog égetni a fiú lelkére, rajta pedig csak annyi fog állni:
Perselusé örökké.

Harry amint beleereszkedett a másik ölébe, azonnal megerezte az alhasába fúródni azt, ami jelen pillanatban egyetlen kívánsága volt ezen a világon. Hatalmas volt és kemény, mint az acél. Egy tizedmásodpercre még az irigység érzése is fellángolt benne, annyira tökéletesnek vélte Tanára hímtagját. Ám ahogy megérezte a kutató tenyereket a combjain, az azonnal kitörlöt a fejéből minden oda nem illő gondolatot. És ahogy azok a puha ujjak az ajkaira siklottak újra, a lepkéi eszeveszett tornádóba kezdtek a hasában. Hihetetlen milyen odaadással és hozzáértéssel tudja megérinteni ez a férfi, mintha ismerné minden egyes rezdülését. Érezte, hogy se a teste sem az elméje nem sokáig bírják már ezt az édes gyötrelmet így ösztönösen, szinte gondolkodás nélkül hintázni kezdett az idősebb ölében, megkísérelve ezzel csökkenteni a köztük izzó feszültséget. Ajkait mély sóhaj hagyta el a kellemes súrlódás hatására, ám ez a pillanatnyi megkönnyebbülés édeskevés ahhoz képest, amit Ő szeretne.
El sem hitte hogy komolyan ezt teszi, hogy szajhákat megszégyenítő módon dörgölőzik Profeszorához, gyakorlatilag esdekelve az érintésért, a kényeztetésért. Ha nem vakítaná el ennyire a szükség és a vágy a férfi iránt most biztos a végletekig zavarban lenne és szégyellené magát és a gyengeségét. Ám hormonjai teljesen átvették a kontrolt a teste irányítása felett, nem engedve a kormányhoz a racionális tudatát, amit legjobban az bizonyít hogy olyan szavak csúsznak ki a száján amit épp ésszel még gondolni is alig merne, nem hogy kimondani.

- Istenem, mekkora...

A méretbeli különbségek valóban szembetűnek voltak. Minden terén. Piton legalább két fejjel volt magasabb nála és sokkal izmosabb is ez pedig csak fokozta a kiszolgáltatottságot, amit Harry a közelében érzett. Semmi kétség nem fért hozzá, Perselus Piton egy igazi alfa volt. Persze ezt mindig is tudta, hiszen csak rá kellett nézni, de mégis teljesen más volt testközelből érezni azt az erőt, ami belőle áradt. Megint csak a feketepárduc jutott eszébe róla az egzotikus vadságával és büszkeségével. Ő pedig a kiszemelt préda volt. Egy olyan préda, aki önként adta magát oda az éhes párducnak egyenesen akarva, hogy levadásszák és érezze a zabolátlan, nyers erejét ahogy a húsába tép, ahogy uralkodik felette.

- Örülök, hogy elégedett Mr.Potter. De az előbb látottak alapján igazán egyszerű a kedvére tenni.

Amikor már Harry azt hitte, hogy préda érzetét nem lehet tovább fokozni, megérezte a Bájitalmester csiklandozó leheletét ahogy kéjesen suttogta az ingerlő szavakat a fülébe, majd a forró nyelvét amint végig siklott fülkagylóján. Ajkai közül éles sikantás szökött ki mivel szinte tisztában se volt, és farka rángani kezdett a felettébb buja élményre. Ezt vélhetően tanára is érezte mivel egy mindentudó horkantás után az a csodás nyelv megismételte már jól ismert útját és ezúttal éles fogak is társulnak hozzá. Magasságos Merlin, ha ez igy megy tovább megint el fog élvezni egyetlen érintés nélkül és akkor az idősebb az élete végéig kínozni fogja gyenge önuralmával. De ezt az ostromot nem lehet kibírni, egyszerűen képtelenség. Nem hitte, hogy van olyan ember a földön, aki ilyen mértékű domináns kisugárzásnak ellent tudna állni.

- Ne...nem az én hibám... maga túl falánk...

- Óh igen?

Pitont valamiért különösen izgatta, hogy Harry még mindig magázza Őt, holott közel sem tanári minőségében nyúlt hozzá.

- Mellesleg attól is képes lennék elmenni, hogy csak beszél hozzám.

Harry ezt őszintén így is gondolta. Piton képes lenne elérni nála, hogy átélje a gyönyört csak azáltal, hogy beszél hozzá azzal a csodás baritonnal. És rendületlenül hitte, hogy ezzel nincs egyedül a Roxfortban.

- Lám, lám... Ennyire szereti hallani a hangomat Mr. Potter?

- Ihgeen...

Piton még soha életében nem örült ennyire, hogy ilyen hangja van habár mindig is kifejezetten büszke volt mély tónusos baritonjára és rendre az előnyei között tartotta számon, mégsem gondolta volna hogy pont ez lesz az a tulajdonsága ami ennyire megbolondítja Harry Pottert. Imponált neki a fiú őszinte vallomása és arra késztette, hogy mihamarabb megadja neki a lehető legnagyobb gyönyört, amit csak adni tud.

- Talán majd alkalom adtán kipróbáljuk, vajon képes lennel e ténylegesen elmenni csak a hangomtól. De most maradjunk inkábba hagyományos módszereknél.

Bele sem gondot a kiejtett szavak jelentőségébe. Hogy gyakorlatilag folytatást ígért azelőtt mielőtt bármi komolyabb is történt volna köztük. Bármi végleges. De túl volt már azon a ponton, hogy ez egy kicsit is érdekelje. Kezei visszasiklottak a kölyök combjaira, de ezúttal a belső combokon állapodtak meg és gyengéden simogatni kezdték a bársonyos bőrt. Aztán fokozatosan egyre hátrébb haladva elérték céljukat és erősen rámarkoltak diákja fenekére és masszírozni kezdték. A puha félgömbök tökéletesen illettek a tenyerébe, mintha csak neki lettek volna teremtve, mintha mindig is arra vártak volna hogy érintse őket. Elméje kezdett viharossá válni ahogy egyre inkább tudatosult benne, hogy ez most valóban igazi, hogy bűnös vágyainak tárgya itt nyöszörög karjai között és nem csupán egyik lázálmának démonai kísértik újfent, hogy az őrületbe kergessék. Pedig hányszor futtatta le elmélyében ezt a pillanatot az elmúlt egy évben! Ezerszer? Tízezerszer? Képtelen lett volna megmondani, mégis a valóság mérföldekkel túlszárnyalta bármely elvakult képzelgését. Úgy érezte, vére szép lassan lávává változik az ereiben és belülről fogja elégetni, mint valami személyre szabott kárhozat. Biztosra vette, hogy számtalan partnere ellenére még SOHA életében nem volt ennyire beindulva, mint most. A józan gondolatoknak a leghalványibb szikrái is kezdtek kihunyni az elméjében. Hiába szeretett volna, már nem volt képes tisztán gondolkodni a fiú minden eszét elvette. Tudta, hogy meg tudná állni, hogy elvegye azt, amit oly lelkesen felkínáltak neki, de félő lenne hogy ténylegesen beleőrülne.