Vihar a Nagi-szigeten

2. lépés: a lebukás

2. lépés: a lebukás

Naruto gondterhelt tekintettel meredt a terasz korlátja felett a hatalmas kőfejekre. Mély sóhajjal jutott eszébe ismét az az idióta imposztor, ahogy édesapja arcát figyelte. Vajon ő mit tenne a helyében? Már egy ideje rágódott ezen, de Shikamaruval még nem volt alkalmuk erről beszélni az elmúlt két napban. Aztán arra eszmélt, hogy terasz nyitott ajtaján Hinata lépett ki mellé. Lenge köntösét összehúzta maga előtt, ahogy kérdőn pillantott Narutora.

- Ma reggel itt kint akartál kávézni? – kérdezte őszintén érdeklődve, mire Naruto úgy pillantott le a kezében tartott bögrére, mintha akkor vette volna észre. Már régen üres volt.

- Oh – nevette el magát, és oldalra helyezte a bögrét. Hinata szórakozottan kuncogott a látványon. – Ne haragudj! Csak kicsit elgondolkoztam.

A nő érdeklődve emelte meg egyik szemöldökét. Fázósan fonta össze karjait, majd lassan sétált Narutohoz. Combjára ült, mire a protézises kéz azonnal derekára simult. Naruto gondolkozás nélkül hajolt előre, hogy egy lágy puszit nyomjon arcára, mire szeretetteljesen elmosolyodott.

- Még mindig a háborús megemlékezés bánt? – kérdezte halkan.

A hangjában aggodalom csendült. Naruto el is felejtette, hogy nagyjából fél éve egy ünnepséget kellett szervezniük, ugyanis 15. évfordulója volt a Negyedik Nagy Shinobi Háborúnak. Irtó nagy feneket kerítettek neki a nemzetek, és nyilván Konohának kellett a legnagyobb cirkusszal előrukkolnia. Mindenki izgalommal várta, kivéve magát a Hokagét, aki egy hatalmas képmutatásnak tartotta. Akkortájt minden reggel a szülei sírjánál kezdte a napját. Néha beszélt is hozzájuk, hogy könnyebb legyen. Végül Sasukével tudta ezt igazán megbeszélni, és akkor enyhült a teher. Meg persze az ünnepség is lement. Hatalmas szeretet érzett felesége iránt, hogy ilyen figyelmes az emlékekkel kapcsolatban is.

- Nem, az már elmúlt...csak egy idióta hír – csóválta meg a fejét Naruto, ahogy tekintete akaratlanul is ismét édesapja arcára terelődött.

- És mégis miről? – kérdezte a nő még mindig maga előtt összefogva a köntöst, mire Naruto keze derekáról hátára vándorolt, és lágyan kezdte dörzsölgetni, hogy meleget nyújtson Hinatának.

- Valaki nekem adja ki magát – nevette el magát hitetlenül Naruto. Még mindig nehéz volt felfognia, hogy ilyen abszurd dolog megtörténhet vele. Hinata aggodalmasan kapta ajkai elé egyik kezét, ahogy élesen magába szívta a levegőt. Naruto őszintén meglepődött ezen a reakción. Ezek szerint ez ennyire megrémíti az embereket, csak ő nem fogja fel így? Akkor már egyre jobban aggasztotta a helyzet.

- És rosszat hajt végre a nevedben? – kérdezte a nő óvatosan. Naruto csak gondterhelten sóhajtott. – Shikamarunak mi a véleménye?

- Még nem volt alkalmam beszélni vele – felelte Naruto Hinata kipirult arcára felpillantva a reggeli hidegben. És akkor már tudta, mi lesz ma az első dolga. – De ma ezzel kezdek, úgyhogy ne aggódj, kérlek! – Lágyan emelte meg Hinata derekát, mire a nő felkelt combjáról. Átkarolta vállát, hogy ne fázzon, ahogy kezébe vette üres bögréjét. – Menjünk be, mielőtt megfázol.

Naruto pedig úgy tett, ahogy akkor eltervezte. Határozott léptekkel indult el az irodája felé az utcán. Közben tucatnyi jókívánságot és köszöntést zsebelt be, melyet kivétel nélkül viszonozott. És egy pillanatig sem látszott rajta, hogy gondolatban teljesen máshol jár. Aztán amikor felsétált a lépcsőn, már hagyta kiülni homlokára az elmerengés barázdáit.