Vihar a Nagi-szigeten

8. lépés: a felismerés

Naruto aznap tőle szokatlan módon lepihent délután. A belső feszültség és a szomjúság után erős kimerültség jött rá, amit végképp nem tudott, hova tenni. Mielőtt felsétált a szobájába, az egyik üzletben a fogadó mellett vett 2 csomag olyan kekszet, amit otthon szokott reggelizni, ha már nem bírja tovább a gyomra. Az egyiket ette meg csak, és a kulacsát is bekészítette maga mellé, mielőtt ledőlt. Szinte azonnal elnyomta az álom.

            Sasuke tőle szokatlan módon aktivált sharingannal ült a szobájában, és figyelte a másik chakráját, hogy megbizonyosodjon róla, jól van. Naruto furcsán viselkedett ma ezzel a fene nagy szomjúsággal meg kézremegéssel, ami aggasztotta. Amikor a másik elaludt, akkor merte csak lehunyni szemét, és újra a fekete írisszel nyitotta ki.

            Ekkor pedig elöntötte a düh, amiért még most is foglalkozik a szőkével. Pedig Naruto ezt egyáltalán nem érdemelte meg azok után, amit a fejéhez vágott. Mintha tudta volna, hogy a múlt a legfájóbb pont, és szándékosan oda súlyt le. Mintha Naruto meg akarná ismételni a történelmet. A szülei is itt élték meg a kapcsolatuk mélypontját Kakashi szerint, és most ők is itt kerülnek ekkora konfliktusba ennyi év harmónia után.

A legfurcsább az volt, hogy Sasuke már nem akart menekülni. Korábban, ha ilyen megterhelő élethelyzet érte, könnyen kiszakadt belőle. A régi rossz döntései is ezt mintázzák, valamint részben talán ez az oka, hogy nem járt otthon olyan sokat azóta sem. Korábban soha nem állta volna ezt a megaláztatást, és hogy valaki teherként kezelje. Lelépett volna. Azonban az évek alatt kialakult bizalom megváltoztatta... az érzelmekről nem is beszélve.

Dühösen vetette hátra a fejét, és azonnal felállt. Nem tudta, hova megy, amíg fel nem fogta, hogy valami hasznosat kell tennie. Határozott léptekkel indult el a folyosón. A fogdába tartott, magában már azt latolgatta, hogyan fogja megkínozni mindegyik kalózt az összes információért. A fejében az a kép élt, hogy ha hamarabb végeznek, hamarabb léphet le innen. De mélyen tudta, hogy ez inkább a dühének levezetését szolgálta. Akkor az sem érdekelte, ha a fogjok beleőrülnek a tsukoyomiba.

Azonban nem jutott messze. A fogadóból kiérve egy ismerős hang szólította meg, mire minden dühe elpárolgott.

            - Papa!

            Amikor megfordult, még kicsit erősebben villant meg a Rinnegan, de lányára tekintve az is lecsillapodott. Sarada állt az utcán, és éppen egy jégkrém volt a kezében. Az a fajta, amit ketté lehet törni, és együtt elfogyasztani. Sarada azonnal elroppantotta a jégkrémet és a másik pálcát Sasukének nyújtotta. A férfi szemei először kikerekedtek, majd szeretettel lágyultak el. Halovány mosollyal vette el lányától, és indult el mellette. csak hagyta, hogy Sarada terelje amerre szeretné.

            - Mit csináltál idekint? - kérdezte Sasuke.

            - Én kint maradtam még, miután Aloki-santól elhoztuk az iratokat. Elég kevés dolog maradt fent a Kalózok Kincséről, de a fiúk már az egyik szobában olvassák őket - magyarázta lágyan. Azt már nem tette hozzá, hogy a bűntudat gyötri belülről, és engesztelésként akarta vinni jégkrémet édesapjának. Pedig még azt sem tudja a férfi, hogy dühösnek kéne lennie rá.

            - Jó csapatkapitány lettél - mosolyodott el Sasuke féloldalasan.

            - Miből gondolod? - pirult el Sarada a dicséretre leszegett fejjel.

            - Látszik, hogy összefogod a csapatot, és figyelsz a többiekre - mosolygott a férfi. Az ujján csöpögni kezdett a cukros jégkrém, de valahogy mégsem kóstolt bele. Olyan szürreálisnak tűnt a lányával fagyit enni.