A Múlt Árnyékában | BNHA ff. (BEFEJEZETT)

𝙊̈𝙩𝙤̈𝙙𝙞𝙠 𝙍𝙚́𝙨𝙯

-Miért maradt le? -kérdezte All Might inkább magától, mintsem a mellette állótól.

-Én is ezen gondolkodtam. Mi van akkor, ha látott valamit? Vagy netán.. találkozhatott valakivel?

-Úgy gondolod, hogy találkozott Shigaraki-val?

-Vagy vele, vagy pedig valaki mással -Aizawa az égre pillantott és azt kezdte el vizslatni. Úgy pásztázta a tekintetével a felhőket, mintha azok el tudták volna neki mondani, hogy hol lehet a fiú – Barátom -szomorú mosollyal az ajkain pillantott vissza All Might-ra. – Történjék bármi, meg kell mentenünk a fiút.

Shoto a hideg, nyirkos padlón ébredt. Nem igazán tudta felmérni a környezetét, mivel a szer, amit kapott, még mindig nem ment ki teljesen a szervezetéből. Látása homályos volt, bár a körülményeken az sem segített, hogy a helyiségben, ahol tartózkodott, a világítás nagyon gyér volt.

A fiú füle zúgott, a fejébe pedig bele-bele nyílalt a fájdalom. Lassan azonban megpróbálta összekapni magát, hogy jobban is fel tudja mérni a terepet. Óvatosan felkelt a nyirkos padlóról és egy darabig csak egy helyben állt. A látása kezdett egyre jobban kitisztulni és már a füle sem zúgott annyira, noha a szédülés érzete továbbra sem hagyott alább.

Shoto körbepillantott a szobában s hamar rájött, hogy bizony egy régi pincében van, ahol nem csak a padló, de a falak is rettenetesen nyirkosak voltak. A levegő párás volt és nehéz. Nem volt a helyiségben semmi érdekes, de megpillantott egy ajtót. A bejáratként szolgáló ajtó már nagyon kopott volt, hosszú évek óta szolgálhatta már a tulajdonosát. Todoroki teljesen biztos volt benne, hogy azon keresztül vihették le, azonban többszöri próbálkozás után sem tudta kinyitni az ajtót, így hát arra jutott, hogy felgyújtja azt. Az ajtó azonban nem kapott lángra, sőt, olyan volt, mintha elnyelné azt az erőt, amit Shoto küldött rá.

Shoto értetlenül bámult az előtte lévő ajtóra, mivel korábban sosem tapasztalt ilyesmit. Ismét megismételte az előbbi cselekedetét, de továbbra sem történt semmi érdekes. Ezen a ponton tudatosult benne, hogy innen egyedül nem szökhet meg.

Már egy ideje ébren volt, amikor borzalmas ricsajjal kinyílt a pince rozoga ajtaja. A felemás fiú azonnal az ajtó irányába kapta a tekintetét s megpillantotta a bátyját, Touya-t.

-Touya -szólt halkan. A bátyja azonban csak hangosan morgott egyet, ezzel tudatva testvérével, hogy nem tetszik neki az a név, amit használ. Shoto erre csak elengedett egy mély sóhajt, miközben a szemeit kezdte el forgatni – Akkor Dabi -puffogott – Istenem de béna ez a név! Mégis honnan szedted? -óvatosan a hajába túrt. Tekintete kissé komolyabbra váltott, majd végül feltette a bátyjának a kérdést. – Miért hoztál ide?

Touya egy darabig csak csendben méregette testvérét, aki kezdte nagyon kellemetlenül érezni magát. Mindenre emlékezett, ami az iskolában történt, azonban nem értette, hogy miért tette ezt vele a bátyja. Hosszú évek teltek el az utolsó találkozásuk óta, majd ennek örömére hasba rúgja az az ember, akire gyerekkorában a legjobban felnézett és ennek tetejébe még be is ad neki valami szert, amiről Shoto nem is tudta, hogy micsoda. Csak reménykedni tudott benne, hogy egy egyszerű altató injekció volt, amit a rövidebb orvosi beavatkozások alatt is használnak. Touya észrevette, hogy Shoto szorong, ezért pár lépést hátrébb lépett majd leült a földre. Onnan figyelte tovább a kistestvérét.

-Válaszra sem méltatsz? -kérdezte Shoto csalódottan, miközben tekintetét mélyen Touya íriszeibe fúrta. Nem csak a hangjából, de a tekintetéből is sugárzott a csalódottság.

-Nem hagyhattam, hogy azokkal az idiótákkal maradj és elcseszd az egész életed -válaszolt végül Touya, akire ha nem figyelt volna az öccse, akkor talán nem is értette volna azt, amit mond, ugyanis rettenetesen halkan motyogott.

-Te meg mégis miről beszélsz? Miért cseszném el az életem? Végre segíthetek másokon!

-Ugyan már Shoto! -mordult testvérére – A legtöbb hőst csak a pénz és a hírnév hajtja. Gondolj csak apánkra -az arcára szomorú és egyben fájdalmas mosoly szökött, Shoto szíve ennek láttán összeszorult.

Touya fájdalmas mosolya felidézte gyerekkorának rémes emlékeit. Bátyja sírását és kétségbeesett sikolyait. Azokat a pillanatokat, amikor segítségért könyörgött, de senki sem sietett a segítségére. Minden egyes fájdalmas sikolya és kiáltása Shoto emlékezetébe vésődött. Sokszor riadt fel ezekre a hangokra, még az után is, hogy Touya elszökött otthonról. Az apjuk förtelmes szavakkal illette a fiút, aki a testvérei jólétének érdekében csak szó nélkül tűrt. Rengetegszer kapta meg Enji-től, hogy gyenge, hogy nem ér semmit és hogy meg kellene halnia. Touya már maga is kezdte ezeket elhinni, de Shoto és a testvérei mégis tartották benne a lelket. Shoto esténként átlopózott bátyja szobájába, hogy elmondja neki, mennyire hálás azért, hogy ő a testvére. Touya számtalanszor hallotta azt is, hogy a kistestvére egy nap szeretne olyan erős és bátor lenni, mint amilyen ő is.

Touya sosem érezte magát erősnek, sőt.. apja szavai minden egyes alkalommal mély sebeket ejtettek a kisfiú szívén. Sokáig tűrte, hogy édesapja nem csak szavakkal bántja őt. Nem egy alkalommal volt példa arra, hogy eltört vagy épp megzúzódott egy-egy bordája. Később rájött, hogy egy törött borda könnyen az életébe is kerülhet az embernek.

-Én csak.. -Touya hangja halk volt. Shoto továbbra is bátyja arcát vizslatta és tudta, hogy nem ő volt az egyetlen, akinek eszébe jutottak a fájdalmas gyerekkoruknak az emlékei – nem szeretném, ha olyanná válnál, mint amilyen ő. Te ennél sokkal többre vagy hivatott -lassan feltápászkodott a földről és Shoto elé sétált, a fiú pedig elkapta róla a tekintetét.

-Nem minden hős olyan, mint az apánk -halk beszélt, de Touya minden szavát tökéletesen hallotta.

-Ez úgy hangzott, mintha magadat is csak győzködni próbálnád.

-Nem! Nem akarok győzködni senkit, magamat pedig pláne -mordult fel. Tekintetét ismét a bátyjára emelte.

-Shoto -bal kezét testvére vállára helyezte. – Szeretnéd tudni, hogy miért hoztalak ide?

-Hogy a viharba ne szeretném tudni!?

-Szükségem van rád -Touya nem kertelt, csak kibökte a lényeget.

-Mégis mire kellek én neked? -értetlenkedett Shoto.

-Egyszerű -Touya széles mosolyra húzta az ajkait. – Meg fogom ölni Todoroki Enji-t, te pedig segíteni fogsz nekem ebben!