A Múlt Árnyékában | BNHA ff. (BEFEJEZETT)

𝙃𝙖𝙩𝙤𝙙𝙞𝙠 𝙍𝙚́𝙨𝙯

-Szükségem van rád -Touya nem kertelt, csak kibökte a lényeget.

-Mégis mire kellek én neked? -értetlenkedett Shoto.

-Egyszerű -Touya széles mosolyra húzta az ajkait. – Meg fogom ölni Todoroki Enji-t, te pedig segíteni fogsz nekem ebben!

Shoto számára abban a pillanatban megállt az idő. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Egyszerűen csak az előtte álló fiút bámulta bambán. Touya ajkai mosolyra húzódtak, láthatóan kedvére való volt Shoto reakciója. A felemás fiú mély lélegzetet vett, tekintetét pedig Touya íriszeibe fúrta, melyek kísértetiesen hasonlítottak annak az embernek a szemeire, akinek a vérét akarja ontani.

-Hogy -kezdte remeg ő hangon. – mit akarsz csinálni?

-Meg akarom ölni Todoroki Enji-t – felelte Touya, mintha ez volna a világ egyik legtermészetesebb dolga.

-Te normális vagy!? – mordult fel Shoto, majd hátrálni kezdet. Touya azonban nem akarta, hogy öccse túlzottan messze kerüljön tőle, ezért folyamatosan csökkentette a köztük lévő távolságot, mígnem Shoto háta a nyirkos falnak nem vágódott.

-Te sosem gondoltál még arra, hogy megtedd? – Touya ajkain már-már rémisztő vigyor terült el, ami nagyon megijesztette Shoto-t. A fiú azonban igyekezett elnyomni magában a rémület legkisebb szikráját is. – Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki elképzelte, hogy milyen érzés lehet megforgatni egy tőrt a szívében.

Shoto szemei elkerekedtek, arcára pedig kiült a borzongás, annak ellenére is, hogy nagyon igyekezett palástolni az érzéseit. A fiú érezte, hogy a lábai remegni kezdenek. Tenyerét a falnak szorította, hogy legalább azzal tartsa magát, ha a lábai esetlegesen feladnák a szolgálatot. Tekintetét a bátyjáról immáron a földnek szegezte. Érezte, hogy szemeit lassan elöntik a könnyek. Villámként csapott belé a felismerés, miszerint az előtte álló férfi már rég nem az, akit egykoron annyira tisztelt és felnézett rá.

-Te most sírsz? – sóhajtott Touya. Shoto csak megrázta a fejét, pedig nyilvánvaló volt, hogy hazudik. Ajkait beharapva, némán sírt. Annyira harapta az alsó ajkát, hogy sikerült elharapnia azt. Vállai fel s le rázkódtak a néma sírás miatt – Nézz rám! – mordult rá a testvérére.

Shoto egy csiga tempójával nagyjából egyenlő gyorsasággal nézett Touya-ra, de tekintetét továbbra is kerülte. Arcán két csíkban folytak végig a könnyek, míg alsó ajkából egy vékony csíkban szivárgott a vér. Touya csak a fejét rázta, miközben Shoto-t nézte.

-Te semmit sem változtál az évek alatt – mondta, miközben előhalászott egy zsebkendőt a kabátzsebéből. Óvatosan letörölgette vele Shoto könnyeit – Pontosan ugyan olyan vagy, mint gyerekkorunkban.

-Milyen voltam akkor? – szipogta.

-Nyápic – vágta rá az idősebb. Ajkain most nem az a gyomorforgató mosoly ült, ami korábban. Shoto megpillantotta a mosolya mögött húzódó szeretetet is, amit irányába táplált. – Rosszabb voltál, mint egy lány.

-Mi lenne, ha nem beszélnénk arról, ami a múltban történt? -kérdezte Shoto. Touya számára is világos volt, hogy testvérét kifejezetten rosszul érintik ezek az emlékek.

-Nézd.. talán túl sok ez most neked egyszerre, de nekem tényleg szükségem van rád. És nem, nem csak a bosszúm miatt, hanem azért is, mert hiányzol. Akkoriban te jelentetted számomra a családot – hangja teljesen meglágyult – Tudod az elmúlt évek nagyon megviseltek. Rengeteg mindenen kellett keresztül mennem. Sokszor voltam olyan helyzetben is, mikor azt hittem, hogy nem lesz holnap. Lényegében az utcán éltem – mindeközben lassan helyet foglalt a földön. Felpillantott az öccsére, akinek a lábai továbbra is remegtek, ezért jobbnak látta, ha ő is helyet foglal a földön – Nem volt mit ennem és voltak alkalmak, amikor az éhenhalás küszöbén álltam. De mindezek ellenére sem voltam hajlandó hazamenni. Még annak ellenére sem, hogy tudtam, hogy te vársz rám – tekintetében megvillantak a szomorúság szikrái. Fejét jobbnak látta, ha lehajtja, még mielőtt Shoto sírni láthatná őt. – A családom várt rám, én pedig ostoba módon hátat fordítottam neki. Azaz.. neked.

Shoto egy szót sem szólt, csak megfogta bátyja kezét. Biztos volt abban, hogy Touya élete nem volt könnyű az elmúlt években, azonban mégsem egyezhetett bele a bátyja tervébe. Jobb belátásra kellett bírnia őt, ehhez pedig valami tervre volt szüksége. Az agyában lévő fogaskerekek folyamatosan jártak, hogy kitaláljanak valami tervet arra, hogy jobb belátásra bírja a legidősebb Todoroki gyereket.

Hosszú hallgatás után elengedte a kezét és közelebb csusszant hozzá. Vett egy mély levegőt és a bátyjára pillantott.

-Rendben van – mondta – Segíteni fogok neked, de akkor egy kidolgozott tervre lesz szükségünk – jobb kezével a tarkóját kezdte el vakargatni. – De ami a legfontosabb, az az, hogy ne keltsünk feltűnést!

Sziasztok!Az eddigi legrövidebb résszel érkeztem most, de nem szerettem volna erőltetetten megírni ezt a részt, valamint nem igazán vagyok híve a részen belüli szemszög váltásoknak. Ezzel pedig lelőttem a poént is, ugyanis a következő rész már nem Shoto és Dabi szemszögéből íródik. Vigyázzatok magatokra!