A Múlt Árnyékában | BNHA ff. (BEFEJEZETT)

𝙃𝙚𝙩𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙍𝙚́𝙨𝙯

Hosszú hallgatás után elengedte a kezét és közelebb csusszant hozzá. Vett egy mély levegőt és a bátyjára pillantott.

-Rendben van – mondta – Segíteni fogok neked, de akkor egy kidolgozott tervre lesz szükségünk – jobb kezével a tarkóját kezdte el vakargatni. – De ami a legfontosabb, az az, hogy ne keltsünk feltűnést!

Immáron három nap telt el Shoto eltűnése óta. A UA tanárai és diákjai egyaránt aggódtak a fiú épségéért. A diákok ugyan tudták, hogy a profi hősök kézben tartják a dolgokat. Már volt egy kész tervük is arra, hogy hogyan menekítsék ki a fiút, de azt nem tudták, hogy mégis hol a francban lehet. A rendőrség éjt nappallá téve nyomozott az ügyben, azonban az egész szituáció olyan volt, mintha csak a föld nyelte volna el a fiatal fiút.

Az iskola rendkívüli szünetet rendelt el a diákok számára, hogy addig helyre tudják állítani az épületben okozott károkat. A diákok azonban nem hagyhatták el a kollégiumokat, melyeket továbbra is a rendőrség, illetve profi hősök őriztek. Aizawa igyekezett a lehető legtöbb időt tölteni az osztályával, hogy tartsa bennük a lelket. A tanulók azonban végeláthatatlanul ostorozták magukat amiatt, hogy nem figyeltek eléggé a társukra. Bele sem mertek gondolni, hogy mégis kivel állhatott szemben az iskola egyik legerősebb diákja. Hogy kaphatta el az illető? Milyen képessége lehet?

Aizawa a saját kontójára rengeteg édességet vásárolt a gyerekeknek, hogy ezzel talán jobb kedvre tudja őket deríteni. Ha csak egy kicsit is, de sikerül neki, akkor ő már boldog.

Noha sosem volt a szavak embere, próbált néha-néha egy-egy megnyugtató mondatot mondani, melyek hallatán a diákok csak széles mosolyra húzták az ajkaikat. Amint elmondta azt, amit akart, utána ismét hallgató üzemmódba kapcsolt, amit Ashido és Uraraka is kifejezetten aranyosnak talált. Annak ellenére, hogy sokszor morgott és fáradt volt, nagyon is nagy szívvel lett megáldva. Csak jobb szerette volna, ha a nagy szíve rejtve marad.

-Tanár Úr.. – szólalt meg Uraraka, Aizawa pedig egyből felkapta a fejet, hiszen már félig-meddig álomba szenderült. Hát igen.. ő azok közé az emberek közé tartozott, akik egy pillanat alatt képesek voltak elaludni.

-Igen? – kérdezte. – Van valami baj?

-Maga szerint minden rendben van Todoroki-val? – a lány tekintete meglehetősen szomorú volt.

-Nem szeretnék hazudni nektek – kezdett bele Aizawa – Fogalmunk sincs azt illetően, hogy ki rabolhatta el, valamint arról sem, hogy hova vihette. Abban azonban szinte teljesen biztosak vagyunk, hogy a Gonoszok Ligája áll a háttérben – fejét kissé oldalra biccentette és így kezdte el pásztázni a tanítványait – Nem gondolom, hogy Shoto megsérült volna, persze ennek a lehetőségét nem zárhatjuk ki – sóhajtott – Mindezek ellenére én bízom benne. Tudom, hogy nagyon erős és éppen ezért nagy dolgokra hivatott – ezzel pedig befejezte a mondandóját.

-Tanár Úr – szólalt meg Midorya – Tudja.. az elmúlt napokban egészen sokat gondolkodta, és arra..

-Mire jutottál? – vágott a szavába Iida. Ezt a cselekedetét Aizawa egy hangos morgással díjazta.

-Szóval – vett egy mély levegőt – Mi van akkor, ha valaki olyan vitte el őt, akit ismer? -kérdezte, de a kérdése nem csak Aizawa felé irányult, hanem mindenki másnak is szólt.

A kollégium társalgó részében egy pillanatra megfagyott a levegő. Korábban egy jelenlévő sem gondolt erre az eshetőségre, éppen ezért igyekezték gyorsan, mégis alaposan végig gondolni ezt a lehetőséget is.

-Ez sok mindent megmagyarázna – mondta Bakugou, aki az utóbbi napokban eléggé hallgatag lett. Noha sosem ismerte volna be, mindenki tudta, hogy valahol a lelke mélyén aggódik Todoroki Shoto testi épségéért.

-Ezt mégis hogy érted? – kérdezte Momo, aki a társalgó másik felében ült, közben pedig valami drága és rendkívül finom teát szürcsölgetett.

-Ti így ismeritek Todorokit? Szerintetek csak úgy berezelne és nem venné fel a harcot az ellenséggel?

-Ebben igazad van – helyeselt Iida.

-Persze, hogy igazam van! Elvégre az én nevem Bakugou Katsuki – miközben beszélt, ajkait széles vigyorra húzta.

-Már azt hittem, hogy beteg vagy! -szólalt meg Kirishima, miközben bambán bámult barátjára, aki hirtelen nem is tudta, hogy miért mondja ezt a piros hajú haverja. – Az utóbbi napokban nem voltál egy egoista, énközpontú önimádó barom!

Ennek hallatán mindenki hangos hahotázásban tört ki, még a gyerekek osztályfőnöke, Aizawa Shouta is nevetett, amit az esemény után Ashido be is vésett a naptárba „Az ofő életében először nevetett, de valószínűleg utoljára is" cím alatt.

-Kirishima, te.. -kezdett volna hangos szitkozódásba, de társai megelőzték és egyemberként kezdték el üvölteni azt, hogy:

-TE NYOMI!

Erre már Bakugou sem tudott mit mondani, csak megforgatta a szemeit és eldőlt a társalgóban elhelyezett kanapén, lábait pedig Tzuyu nyakába pakolta, mintha csak egy lábtartó lenne.

-Csak ha egy fokkal kedvesebb lennél, akkor már biztos akadnának hódolóid -mondta Ashido.

-A hozzád hasonló nyomikból nem kérek – morogta a fiú az orra alatt – Mellesleg – kezdett bele a mentegetőzésbe – Amúgy is vannak hódolóim. Kikérem magamnak! – emelte fel a hangját.

-Igen, igen.. én is ezt mondanám! – mondta a lány, miközben nyelvét gúnyosan a fiúra öltötte. 

-Ashido, esküszöm megöllek – vicsorgott a lányra. – Vagy ha meg nem is öllek, de szálanként fogom kitépni a hajad.

-Enyje, Katsuki! Hát ilyesmire vetemednél? – vágott közbe a pika fiú, Kaminari. – Mégiscsak egy lányról beszélünk!

-Lányról? – Bakugou szemei kikerekedtek s alaposan végignézett a lányon, hogy ezzel is húzza az agyát.

-Aizawa Tanár Úr! – kezdett el nyafogni a lány. – Katsuki nagyon csúnyán viselkedik velem! Tessék már rászólni!

-Mik vagytok ti? – mordult fel Aizawa – Esküszöm, hogy még egy ovis csoporttal is könnyebb dolgom lenne.. – mondta, miközben magára húzta citromsárga hálózsákját. – Hagyjatok békén!

Egy pillanatra mindenki elhallgatott, majd mikor Aizawa becsukta a szemeit, hangosan kitört belőlük a nevetés. A férfi úgy érezte, hogy sikerült elérnie a célját, miszerint jobb kedvre akarja deríteni a diákjait. A diákjai, ha csak egy kicsit is, de megfeledkezhettek az utóbbi három nap eseményeiről.

Azonban az önfeledt hahotázás hamar abbamaradt. Midorya Izuku rengeteget gondolkodott az eseményeken, de az ő fejében sem akart összeállni a teljes kép. Aztán egyszer csak szólásra nyitotta a száját, tekintetét pedig Aizawa íriszeibe fúrta.

-Mi van akkor, ha tényleg ismerte az illetőt? – kérdezte.

-Van valami ötleted arról, hogy ki lehetett? – kérdezett vissza Kirishima. Midorya körbenézett a társain, majd egy mély levegőt vett.

-Van egy olyan érzésem, hogy egy közeli hozzátartozó lehetett – felelte.

-És? Van valami terved arra, hogy megtudjuk ki lehet az? – érdeklődött Aizawa, mire Midorya csak bólintott egyet.

-Itt az ideje, hogy leüljünk beszélgetni Todoroki Enji-vel – mondta, mire a diákok szemei elkerekedtek. Tisztelték a férfit, de valahol mindannyian rettegtek tőle. Aizawa pedig már most tartott attól a beszélgetéstől, amit a legidősebb Todoroki-val kell majd lefolytatnia.