A Te Hibád! [Levi Ackerman ff.] |BEFEJEZETT|

4.

*Levi szemszögéből*

Tch...Micsoda mocskot csinálnak a titánok.

A mai napon ez volt a harmadik, amit meg kellett ölnöm.

Hetek teltek el... azóta az eset óta.

Megfogadtam, hogy nem mutatom magam többet gyengének.
Nem fedem fel az érzéseimet, soha többé, mert én vagyok...
A Felderítő Egység katonája, akinek az a dolga, hogy megvédje az embereket a titánoktól.

Igen, ez a dolgom.

<time skip>

Megint terepen vagyunk.
Hange már órák óta csak arról nyafog, hogy fogjak neki egy titánt, hogy valami hókusz-pókuszt csinálhasson vele.

Erwin és Miche egy kissebb csapattal elmentek felderíteni a terepet, hogy számítsunk-e titán támadásra.

Hangokat hallok...

"ERWIN!!! LEVI MEGINT..."ordított Hange, mikor Erwinék megjelentek, de nem azzal amire számítottunk.

Miche egy lányt cipelt a karjában, látszólag ki volt ütve, de...

Ismerős az arca, ahogy egyre jobban közelednek.

Csak nem...

"Majd később Hange."mondta Erwin.
" HAA?!?"akadt ki Hange és Moblittal elviharzott. Tipikus.

"Levi, tudsz valamit erről a lányról?" kérdezte a parancsnok, erre Miche letette a földre...

Ninát?!?

"Én... igen, ismerem. Miért kérded? Hogy kerül ő ide?"
"Isabel Magnoliat keresi... elmondtam, hogy mi történt vele. Erre kijelentette, hogy veled akar beszélni. Miche kicsit elintézte, hogy ne keljen fel pár órára. A Katonai Rendőrség körözést adott ki rá, mert megszökött a Földalatti városból."

Nem akartam elhinni Erwin szavait. Számítottam rá, hogy Nina nem tud a seggén maradni, de...
Azt nem vártam, hogy meg is szökjön.

"Mit csináltok most vele?"
"Átadjuk a Katonai Rendőrségnek, és ha akarsz akkor beszélj vele. Itt csak téged ismer egyedül,de szerintem ne számíts egy kellemes teadélutánra, ha beszéltek."
"Értettem."

"EMBEREK!! VISSZAVONULÁS!PAKOLJATOK, INDULUNK HAZA!!"

<time skip>

Mindjárt ott vagyunk a falnál. Megkockáztattam, hogy nem ülök lóra, és Nina mellé felülök egy kocsira, hátha felébred.

Csak néztem őt...

Sokat változott gyerekkorunk óta, de csakis jó irányba,ami külsőt illeti.

Sose hasonlított Isabelre.
Hosszú kócos sötétbarna haja belehullott a kicsit piszkos arcába.
Vajon még mindig kéken csillog a szeme?
Arcának mindig ékes dísze volt hatalmas szeme.
Pisze orra alatt szépen ívelt ajkai nem mozogtak.
Teste formás volt, vékony derekát egy kicsit kerekebb derék és szép keblek formázták.
Mennyit változott.
Meg se mozdult...
Olyan volt, mint egy halott...

Tch... Megint a fejem. Emlékek jöttek elő.
Vér, sikoly, hullák, Farlan és Isabel maradványai...
Ezek a képek keringenek a fejembe az eset óta.

Hirtelen eltűrtem egy tincset az arcából, hogy jobban láthassam őt.

Nina... Te nem érdemled meg ezt... Én igen, de te nem!

Biztos gyűlölsz majd azért, mert belerángattam Isabelt ebbe.
Ez okozta Farlannal a vesztüket.

Az a tény, hogy...

Csakis én tehetek az egészről. Jogosan gyűlölhetsz engem, mert én is ezt teszem magamal.

Na ez szar rész lett! 😅