A Te Hibád! [Levi Ackerman ff.] |BEFEJEZETT|

15.

<5 héttel később>

Ugyanaz az erkély. Most viszont az éjszaka leple takar el a világ elől.

Nagyon sok tréning volt manapság. Az utóbbi 4 hétben minden nap legalább 10 óra edzés volt, emellett még az elméleti részből is felelünk kellett.

Nem tagadom rohadtul fáradt vagyok. Nem csak testileg, de lelkileg is.

Ahogy Petra javasolta megfigyeltem Levi viselkedését. A tréningek nagy részét ő tartotta szóval nem kellett kutatnom utána.
Változatlan. Még mindig fura. Mindig ha valamit csináltam rámszólt, hogy "Magnolia, koncentrálj!". Nem mondom az agyamra ment már, azt hittem ott helyben a földbe verem a fejét.

A gyönyörű hold úgy világította be az eget, hogy a rajta lévő csillagok még fényesebben ragyogtak. Viszont kicsit hideg volt.
Nemsokára vége a nyárnak. Pár hét és itt lesz az ősz, amikor terepre megyünk. Ez az első alkalmam élesben. Nem tagadom izgulok, de van is rá okom. Mégis csak Isabel a terepen veszett oda, ezért megvan bennem a félelem.

A csapat viszont feldobja a napjaimat. Vannak alkalmak mikor elfutok előlük, mert kezdenek kicsit sokak lenni, de nagyon a jófejek. Köztük Petra volt az akit tényleg a barátomnak hívtam.

"Nincs hideg egy kicsit ahhoz, hogy kint legyél?"
Zavarta meg a kis idilli pillanatomat a gondolataim felkavarója.

"Már megint te?!?" kérdeztem tőle vérben izzó szemekkel.
Akármennyire is furcsán érzem magam mellette az utálatom és a megvetésem nem gyengült sokat iránta.
"Takarodó régóta elmúlt már. Nem ágyban kéne lenned?"
"És neked törpe?"
"Tch...nem alszok. Hónapok óta semmit."
"Önsajnáltatás 100. fejezet."mondtam unott fejjel.

"Maradhatok?"
"Mégis minek?"
"Beszélgetni."

Sokat gondolkodtam rajta hogy beszélnem kellene vele. Úgy mindenről. Az évekről, a múltról, a jelenről és... a jövőről.

"Nem bánom. Gyere."invitáltam közelebb Levit.

Az erkély korlátjára támaszkodott közvetlenül mellém.

"Tudod, hogy nem tudsz hazudni Nina Magnolia?" kezdte ő.
"Huh? Miről beszélsz?"
"Látom, hogy szenvedsz. Beilleszkedtél, de elveszett vagy. Magányos vagy és sérült. Hangulatingadozásaid nagyon erősek. Annyi gondolat van a fejedben, hogy alig várja, hogy kitörjön. Igazam van?"

Levi szavaira könnyek gyűltek a szemembe.
Végül elengedtem a korlátot és sírva kuporodtam le a földre.

"Hé Nina?"hajolt le mellém Levi.
"Nem tudom mit érezzek. A-annyira hiányzik. Nem volt felhőtlen az utóbbi évben a kapcsolatunk, d-de én mindig is szerettem. Vártam, hogy visszajöjjön, de nem tette. E-el s-se tudtam b-búcsúzni tőle!"
"Az én hibám az egész. Ha nem rángatom bele Isabelt és Farlant ebbe még most is élnének. Miatt vagy ilyen Nina. Ha valamivel helyre hozhatnám, akkor szólj kérlek."

"Vigyél el a sírjához!"könyörögtem könnyes szemekkel Levi előtt.

Megragadtam a pólóját és belefúrtam a fejem a mellkasába és ott sírtam ki magamat.

"K-kérlek Levi! Ő...kérlek! Kérlek, kérlek, kérlek!"

Levi rásimított a hátamra és ölelésbe zárt engem a karjaival. Olyan közel volt, hogy éreztem a teste melegét és a szíve dobogását. Nyugalmat árasztott.

"Elviszlek kölyök. Ígérem."
"Kö-kösz."

Ott ültünk egymás karjaiban az erkély padlóján, ahogy a csillagok és a hold lenézett ránk.
El akarom lökni, de nem tudom. Nem akarom. Gyűlölöm, de biztonságot ad az ölelése. Erős karjai gyengéden szorítottak a testéhez és az ujjai cirógatták a vállamat.