Hét édes testvér | BTS FF. ✔

3.

Kettő napot kellett várnom hogy szüleim végre jöjjenek Londonból Liverpoolba. Először is üdvözöltek engem, megkérdezték hogy jól érzem-e magamat, persze rávágtam hogy igen, hisz nem akarom azt hogy magam körül forogjon a világ.

Életem eddigi lestresszelősebb egy órája volt. Az igazgatói előtt kellett hogy leüljek, és várjak az "ítéletre". Szerettem volna menni utazgatni, és pont ebbe az időszakban. Egy kicsit kiakarok szabadulni a négy fal közül, világot látni. Csak ezekre tudtam jelen pillanatban gondolni. És arra hogy láthatom a rokonomat is. Utoljára 2010-ben találkoztam vele, 3 évesen, ráadásul nyelveink is eltérőek voltak, viszont ebben az ő édesanyja is segített, megtanította nekem a koreai nyelvet. Büszke vagyok, hogy tanulhattam ezt a nyelvet, és használhatom is.  

Hárman léptek ki egyszerre az igazgatóiból, gyorsan fölpattantam a székből.

-Heather, a szüleiddel abban egyeztünk meg, hogy felnőtt felügyelete mellett elutazhatsz Dél-Koreába - fellélegezhettem - A cég reméljük küld egy hivatalos ottmaradási időt.

-Köszönöm az engedélyt, két hét is sok lesz nekem ha addig maradhatok! - mosolyra derültem.

-Hagyom hogy a szüleiddel beszélj egy kicsit - be is csapta az ajtót maga után.

-Kincsem, hisz ez hihetetlen! - simogatta meg a vállamat anya.

-Találkozhatsz a rokonnal - kacsintott apa.

-Ezért is várom. El akartam egyszer oda jutni - sóhajtottam. 

-Hidd el, jó lesz egy kis kiruccanás nyáron!

Gyorsan eltelt a tanév. Kettő tantárgyból kaptam egy jeggyel kevesebbet, viszont nem érdekelt. Azt vártam hogy bepakolhassak. Az évzáró után mindenki szaladt a szobájába, és pakolt is a nyári szünetekre. Viszont nekem holnapra kellett pakolni. A szüleim dolgaim egy részét már betették a kocsiba, nekem még a szobában maradt néhány táska. Lecipekedtem, és betettem a csomagtartóba. Hátrahagyva mindent, elbúcsúzva mindenkitől, elindultunk Londonba, holnap pedig már nyolckor a repülőn fogok ülni. Útközbe megnéztem újra a szabályzatot, amit magoltam befele. 

1. Semmilyen közösségi oldalra nem szabad semmilyen hivatkozást sem kitenni a cégben való tartózkodásról, és művészeink érdekében!

2. Csak akkor mehet be művészeink lakrészébe, ha engedélyezik!

3. A cég épületéből arcot eltakaró maszk nélkül tilos a kilépés! Az épület udvarára és teraszára nem vonatkozik!

Rengeteg szabály volt csatolva, mintha javítóintézetbe készülnék. Az utolsó közölnivaló ez volt:

Londonban tartózkodik egyik munkatársunk, vele együtt fog utazni! Viszont jegyük más-más ülőhelyre szól! Hwang Jieun munkatársunk email címét megadjuk önnek, felveheti vele a kapcsolatot.

Picit örültem hogy nem leszek egyedül. Ha megérkeznék, elkapna a pánikroham, és nem a cég épületébe kötnék ki elsőként, hanem a kórházba. Nem illik ezeken viccelődni, csak nagyon sokszor túlgondolok mindent. A napokban annyiszor gondoltam túl mindent, hogy már a repülőn ültem. Elbúcsúztam szüleimtől, találkoztam a BigHit munkatársával aki nagyon kedves volt velem.

Nosztalgiáztam. Emlékszem, készült egy olyan fotó, amikor még csak 10 hónapos voltam, ő pedig a kezében tartott engem. Gyerekcentrikus volt akkor is, de igazából nem ismerem igazán. Ezért is vagyok nagyon kíváncsi!

Visszaemlékezésemet a légiutaskíséről zavarták meg, akik hozták a sok finomságot. El is vettem egy csomag mogyorót és vizet. Mondjuk igaz, Anya is rakott kaját de mindegy. Az út nagy része jól telt, sikerült összebarátkoznom a mellettem lévő hölggyel is. Mikor Koreába értünk pont éjfél volt, így arra szántam magamat hogy aludjak, ami sikerült mert én mindig, minden pozícióban eltudok aludni.

Csak arra ébredtem fel, hogy valaki bökdös engem. A kedves hölgy volt az, aki mellettem ült,   mondta hogy 1 óra és Szöulba érünk. Nagyon örültem, meg is köszöntem neki hogy értesített. Az az 1 óra csak izgatottsággal töltött el. Már nagyon vártam hogy odaérjünk Mikor  leszálltunk, mindenki összeszedte magát, és indult el. Én elköszöntem a  hölgytől, a légiutaskísérőktől és indultam kifele. Felvettem a maszkot, és a baseball sapkámat. Sétáltam egy ideig, szép is volt ez a reptér. Éppen a mozgólépcsőn lefele tartottam, mikor megláttam 2 személyt. Az egyik Jiwoo volt, a másik egy őr.

-Hetty, jó hogy megvagy! - megengedtem hogy így becézzen.

-Jiji, most akkor egyenesen oda? - komótosan közelítettem őket, az út nagy részében aludtam.

-Induljunk, a kocsi már vár minket!

A csomagjainkat segítettek hátra tenni, be is pattantunk a kocsiba. Egy kis városnézőtúrának lehettem része. Egyszerűen gyönyörű Szöul. Sokrétű, színes.  

-Tetszik a város? - mosolygott Jiji.

-Nagyon - állam lent maradt.

-És milyen Anglia?

-Egyenlőre még nem omlott össze - nevettem.

-Ugyan már, biztos szép! - bizonygatta.

-Persze hogy az - kuncogtam.

Megálltunk egy kisebb-nagyobb épület előtt. Legalább is a hátsó épület tornyosult.

-Megvagyunk!  - kihúzott a kocsiból, kiszedte az össze dolgainkat, és húzott magával be az épületbe, egy ajtó elé - Itt a szobád!

A kulcs a zárban volt, kivettem és bementem a szobába. Volt egy pitvarszerűség, mikor beléptem.  A sarokban volt egy fehér íróasztal, rajta kaktusz és egy lávalámpa. Az asztal előtt egy aranyos, pasztelkék szék. Az ágyam franciaágy volt, nem is értem minek nekem akkora. Az ágy mellett volt a fürdőszoba ajtaja, az ajtón volt egy fogas, rajta törölköző és fürdőköpeny. A szoba majdnem színtiszta fehér volt. Az ágy fölött ott volt az a kép, ahol ketten vagyunk Tae-val. Elérzékenyültem egy picit. 

-Tetszik? - érdeklődött Jiji.

-Nagyon tetszik! - letettem a cuccaimat, és ráugrottam az ágyra.

-Nem zavarlak tovább, érezd jól magad! Ha kell valami, csak csörgess meg, tudod! - integetett, és becsukta az ajtót. A telefonszámunkat megadtuk a reptéren. Kulcsra zártam az ajtót, és készültem az elalvásra.