4.

194 13 0
                                    

Körülbelül fél 8-kor keltem fel, és kinéztem az ablakon. Gyönyörű volt a kilátás, hisz a nagy felhőkarcolók és a Nap ami rájuk ragyogott,  passzoltak egymáshoz. Vagy lehet hogy csak én vagyok elfogult Szöullal szemben.

Kettő "munkatárs" jött be hozzám, miután és felöltöztem és pakoltam a szekrénybe. Közölték velem hogy ideje megismerni az épületet, aztán találkozhatok Taehyunggal. Az épület minden szegletét megmutatták, stúdióktól kezdve a konditermekig mindent. Lett egy saját stúdióm is, bár én nem nagyon énekelgetek, minimum remixeket állítok össze a keverőpulton. Elvittek az igazgatóhoz is, aki tárt karokkal fogadott engem. Kedves volt és udvarias, nem az a visszautasító ember. Neki viszont dolgoznia kellett, így hamar elhagytuk az irodát.

-Kérem, fáradjon ki az udvarra, Mr. Kim hamarosan megérkezik a megbeszélés után!

Egy padon elfoglaltam a helyemet, addig is próbálom megszokni ezt a vadonatúj környezetet. Kicsit fura, hogy ritkán látok magamfajtákat, persze ez nem probléma. Aztán meg kell szoknom, hogy én most egy ügynökség épületében vagyok, ahol gyakornokok vannak, akik  szintén rengeteget küzdenek hogy debütáljanak, és ott vannak a sztárok. Nagyon durva belegondolni. Nem is tudom felfogni hogy miért jöttem ide két hétre egy másik városba, országba, és egy kontinensre. Valamit csak kezdek magammal.

A kijárati ajtó kinyílt, egy szürke pulóveres, melegítőnadrágot és papucsot viselő ember jött ki. Fekete fürtjei kilógtak a kapucnija alól, így rögtön felismertem hogy ki az. Közeledett felém, én meg nem lehettem tiszteletlen, felálltam. 

Hét édes testvér | BTS FF. ✔Donde viven las historias. Descúbrelo ahora