Ciklus 2. - Nagy-látószög

3. Fejezet

– Szóval, jól telt az estéd? – kérdezte csak úgy mellesleg John bácsi.

Ismét a nagyképernyős tévé előtt ültünk, mindketten egy-egy zabpelyhes tálkával a kezünkben, és az Agymenők ismétlését néztük. Megszoktam a bácsikámtól, hogy általában nem kíváncsiskodik, de talán mégis zokon vette, hogy tegnap kihagytam a vele való vacsorát, és a Rainbow's Gift-tel sem játszottam tovább.

Lenyeltem egy fahéjas csillagocskát, és utána feleltem:

– Elég érdekes volt. A Cirmos Macska nevű pubban voltam, ismered? – meg sem vártam a választ, tudtam, hogy úgysem járt ilyen helyekre. – Kiderült, hogy egy ismerősöm ott dolgozik. Ő csinálta ezt – mutattam a tetoválásomra.

John összehúzott szemmel tanulmányozta.

– Ó, látom ez új. Mit szimbolizál?

– Az elengedést – vágtam rá. Ennél többet nem szándékoztam beszélni a dologról.

John mindentudón bólintott, és tovább őrölt a fogaival. Közben lopva végigsimítottam a mutatóujjammal a bőrömön díszelgő rajzon. Nem bántam meg, hogy megcsináltattam, és azt sem, hogy néha emlékeztetett arra a lányra, aki tulajdonképpen az okot szolgáltatta. És az összes további lányra, akivel valaha próbálkoztam „normális" kapcsolatot kialakítani. Őszintén, eddig valahogy sosem volt szerencsém a szerelemben. Mindig olyasvalakibe szerettem bele, aki nem viszonozta az érzelmeimet, vagy csupán játszott velem. A nagyapám már régen megjósolta, hogy nehéz lesz nekem, és igaza lett. Elég könnyen alakult ki bennem a kötődés, s ha egyszer leszállt a rózsaszín köd, akkor hajlamos volt elvakítani. A vége mindig az lett, hogy magányosan bolyongtam, nem találva a kiutat. Először ugye, ott volt az osztálytársnőm, aki, miután bevallottam neki mit érzek, először meglepődött, majd úgy tett, mintha semmi baj sem lenne ezzel. Szépen elmagyarázta, mint egy gyereknek, hogy ő ugyan nem érez így, viszont szeretné, ha barátok maradnánk, és minden maradna a régiben. Megígérte azt is, hogy senkinek sem szól a titkomról. Másnap természetesen az egész iskola tudott róla, ahogyan a klisék könyvében meg van írva. Voltak, akik kigúnyoltak, néhány lány undorodott tőlem, látványosan a falhoz lapultak, ha elsétáltam mellettük, a fiúk pedig egyértelmű szexuális megjegyzéseket tettek. Csak egyetlen lány volt, aki nem szólt semmit a dologhoz, Barbi, az osztály élsportolója. Ő volt a legjobb úszónk, kosarazónk, és a kidobóban is mindig nyert. Elég magasra nőtt, vékony, de izmos alkatának köszönhetően soha senki nem mert belékötni, bár róla is keringtek azért pletykák. Állítólag gyengéd szálak fűzték a tesi tanárnőhöz, de persze sosem kapták őket rajta, abból hatalmas botrány lett volna. A lényeg, hogy Barbi váratlanul oda ment hozzám az ebédszünetben, és szó nélkül felém nyújtotta az energiaszeletét. Így kezdődött a kapcsolatunk. Elég hamar összejöttünk, és legalább olyan hamar véget is értünk; mindketten fiús habitussal rendelkeztünk, ez volt az egyik ok, a másik pedig, hogy Barbi cseppet sem bizonyult hűséges típusnak, simán megcsalt egy másik kosaras lánnyal. Viszont legalább elindított egy úton, a kapcsolatunk alatt, és utána sem piszkáltak már a többiek, és immár pontosan tudtam, ki vagyok.

Ezután jó ideig nem volt senkim, az érettségi után ismertem meg Ágit. Életemben először vettem részt a Pride-on, igaz, fotósként mentem csak, legalábbis ezt mondtam magamnak. Ági önkéntes szervező volt, és egy nagyon inspiráló beszédet is mondott, ami alatt én bőszen kattintgattam végig a géppel. Az előadás után meglepett azzal, hogy odalépett hozzám, és huncut mosollyal megkérdezte:

– Megkaptad, amit akartál?

Először nem értettem, mire gondol, aztán nevetve rámutatott a gépemre.

– Remélem, van közte előnyös is.

Hát, így kezdődött. Ezután meghívott az esti buliba, ahol áttáncoltuk az éjszakát, és némi beszélgetés is belefért. Ági néhány évvel idősebb volt nálam, komolyan vette a melegjogi kérdéseket, folyton kampányolt, játszott egy meleg színi társulatban is, és bármilyen témához hozzá tudott szólni. Már az első perctől felnéztem rá, és azt gondoltam, tartós kapcsolat lesz a miénk, de valójában egy évig voltunk együtt. Ezalatt megismertem általa egy csomó embert, köztük Adélt, aki a „bulizó társa" volt. A háta mögött csak Cédaként emlegette, és azt állította róla, hogy reménytelen eset, de arra jó volt, hogy táncba vigye, és ívó versenyt rendezzenek. Ezt az odalát sosem tudtam összeegyeztetni a politikus Ágival, de arra fogtam, hogy biztosan csak kiengedi a gőzt. Mindenesetre Adéllal hamar jóban lettünk, megkedveltem őt, mindig is többet láttam bele, mint a lányt, aki minden éjjel mást szed fel. Mikor nem volt kedvem a buliban tombolni, és épp ő sem csajozott, jókat beszélgettünk. Egy idő után az Ági és köztem felmerülő problémákat is vele tárgyaltam ki. Adél sosem volt kétszínű, természetesen nem mondta vissza amiket tőlem Ágiról hallott, és lassan sokkal inkább volt az én barátnőm, mint az övé.