Ciklus 2. - Nagy-látószög

4. Fejezet

– Miért csináltad? – kérdezte fél órával később Luna. Egy szűkös kis lakás penészes konyhájában üldögéltünk, ami mindössze egy főzőfülkéből, két rozoga székből, és egy asztalként szolgáló felfordított ládából állt. Még mindig remegtünk mindketten, bár én inkább az adrenalintól.

– Nem egyértelmű? – sziszegtem. – Azért tettem, hogy megvédjelek. S ilyet senki sem tehet egy gyerekkel! Tényleg most azonnal fel kéne jelentened.

Luna máskor sápadt arca most elvörösödött. Kerülte a tekintetemet, a pillantása Csillagra esett, aki most a rozzant sárga kanapén szunyókált pár méterre tőlünk. Az arca maszatos volt a rászáradt könnyektől. Bár a férfi nem tudta bántani, Luna pont időben érkezett, de az is éppen elegendő volt a kislány ijedtségéhez, hogy a raktárban arra ébredt, hogy a férfi lehúzta róla a takarót, és fölé hajolt. Időbe telt megnyugtatni, ám a kimerültségtől végül ismét elaludt. A kis karácsonyfa ott állt mellette a földön, csupán a színes égők világítottak, és a holdfény az ablakban, egyébként sötét volt a minigarzonban.

– Nem tehetem – felelte végül Luna. – Nincs bizonyítékom, hiszen végül nem történt meg a... – vadul megrázta a fejét. – Ráadásul én csak egy kis külföldi vagyok. Ő van itthon.

– Ez akkor is szemétség – suttogtam dühösen. – Egy ilyen rohadék nem érdemli meg, hogy szabadon éljen. Ki tudja, nem csinált-e már korábban is ilyet. És egy életre tönkretehette volna Csillagot.

Lunának még több oka volt mérgesnek lenni, mint nekem, de csak maga elé bámult, a keze ökölbe szorult.

– Csillag már így is sok mindenen ment keresztül. Szerencsére erős gyerek. Remélem, hogy ezen is túl lesz. De ennek a baromnak egy dologban igaza volt... Tényleg egyre nehezebben tudom megvédeni.

Annyira áradt belőle a magatehetetlen szomorúság, hogy szinte beleszakadt a szívem. Gyengéden megérintettem a vállát, mire összerezzent.

– Szerintem pedig nagyszerű anya vagy.

Megremegett az ajka, s nagy meglepetésemre elmosolyodott.

– Csillag a kishúgom. Nem a lányom.

– A húgod? – ismételtem ostobán.

– Igen, az. Nem vagyok tini mami. Most csalódtál?

Én sem tudtam elfojtani egy vigyort, de hamar el is komorodtam.

– Nem. És még mindig nagyszerűnek tartom, hogy vigyázol rá. De hol vannak a szüleitek?

Tisztában voltam vele, hogy ez egy nagyon személyes kérdés, és talán fájdalmas válaszokat rejt, úgyhogy meg sem lepődtem, mikor Luna lerázta magáról az érintésemet.

– Késő van. Ideje lenne talán menned.

Bólintottam, mert mást nem tehettem. Ugyanakkor...

– Tényleg nem kell egyedül lenned – mondtam, miközben elindultam az ajtó felé. – Komolyan gondoltam, hogy segítek. Bármiben.

– Oké. Kösz – dünnyögte, s kinyitotta előttem az ajtót. Egy pillanatra megálltam a küszöbön, bár tisztában voltam vele, hogy csak az időt húzom.

– Remélem, Csillag tényleg rendben lesz. És te is.

– Ne aggódj – mosolyodott el. – Túléljük.

– Rendben. Hát akkor jó éjt – búcsúztam, bár legszívesebben maradtam volna.

– Jó éjt – felelte Luna.

Vetettem még rá egy sokatmondó pillantást, aztán hátat fordítottam, és elindultam a folyosón. Már majdnem a szűk lépcsőnél jártam, mikor Luna utánam szólt.