Bonyodalmas Szerelem

Untitled Part 17

Sasuke

Amint kiléptem a kórház ajtón mintha a szívemet tépték volna ki. Nem tudtam rá vigyázni.

Haza mentem és megfürödtem. Majd bezuhantam az ágyba. Reggel ahogy felkeltem gyorsan felöltöztem és mentem le.

-Szevasz öcsi.Minden rendben?-Kérdezi a hátam mögül Itachi.

-Jah miért nelenne?-Kérdezem hanyagul.

-Hát nem istudom. Bemész ma Sakurához?-Francba miért ezzel indít?

-Minek menjek be?-Kérdezem a legfagyosabb hangomon és ránézek. Ő meglepődik majd elmosolyodik. Közelebb jön és homlokon pöcköl.

-Bolond kisöcsém.-Azzal hátat fordít és elmegy. Jobb ha nem megyek be Sakurához. Nem mutathatom ki mennyire fontos. Elég unalmasan teltek a napok és ha egy kicsit nem figyelek egy kis rózsaszín boszorkáragondolok. Még Naruto is vele nyaggat. Így nem könnyű kiverni a fejemből. Egy újabb reggel következett. Ahogy lementem a lépcsőnItachi várt a lépcső alján.

-Ma engedik ki Sakurát most megyek érte. Nincs kedved velem jönni?

-Nincs.- Azzal kikerültem és elmentem mellette. Ő csak egy nagyot sóhajtott és elment. Eltelt egy kis idő és én fel alá járkálok a házban mint egy szellem. Ez nem igaz! Szedd már össze magad Uchiha Sasuke!Azzal lekaptam a motor kulcsokat és elmentem megint motorozni. Azt sem tudtam merre megyek. Mire észbe kaptam megint az erdőnél voltam. Majdnem felfordult a gyomrom mert megint az elmémbe kúszotta véres Sakura látványa. Felültem a motorra és elindultam megint céltalanul. Most Konoha határához értem. Leszálltam a motorról és lefeküdtem a fűbe. Sakura nem kerület megint ilyen helyzetbe.Nem engedhetem meg. De ezt csak úgy tudom biztosítani ha én felügyelek rá. Erre a gondolatra felpattantam. Hát persze. Meg kell védenem. De miért? Mert a szívem ezt diktálja. Ahogy ez tudatosult bennem mosolyra húztam a szám. Már ültem is fel a motorra és indultam haza. Már este volt mire haza értem. Bent a nappaliban Izumi volt.

-Szia Sasuke –Csiviteli Izumi.

-Szia. Hát te?Itachihoz jöttél?-Kérdezem tőle. Mire csak mosolyog és kacsint egyet és befordul a konyhába. Hát már legalább nem titkolják.Felrohanok a lépcsőn és Sakura ajtaja előtt állok meg. Halkan bekopogok de választ azt nem kapok. Mi van tán megsüketült?! Mégegyszer kopogok de még mindig nincs válasz. Benyitok és félhomály fogad a szobában. Oda sétálok az ágyhoz és az az apró törékeny test szinte eltűnik a sok párna és takaró között. Kezében egy könyvel aludt el. Csak nézni tudom ezt az apró tüneményt. Egy ideje már nézem mire elkezd mocorogni és kinyitja smaragd zöldszemét. Álomittasan felnéz rám és egy bágyadt mosollyal jutalmaz. Mint egy kisgyerek kinyújtsa két karját felém.Lehajolok hozzá és ő magához húz így behúzva az ágyába.Átkarolom és egy puszit nyomok a feje búbjára még fészkelődik egy kicsit és utána elcsendesült.

-Haruno Sakura őrizni fogom álmaidat ha megengeded.-suttogom az éjszakában de mintha megértette volna mert halványan elmosolyodik. Így ért minket az éjszaka. Reggel arra ébredtem, hogy valami bökdösi az oldalam. Kinyitom az egyik szemem és egy macska zöld szempárral nézek szembe. Gyorsan vissza csukom a szemem és elmosolyodok.

-Hé ébren vagy?-Kérdezi tőlem szinte suttogva.

-Nem.-Felelem és próbálok nagyon komolyan hangzani.

-De ébren vagy!-Mondja és most már erőteljesebben szurkál az ujjával.

-Hnn. Nem nem vagyok ébren.-és szorosabban karolom magamhoz.

-De..de ébren vagy.-Mondja megszeppenve. Eddig bírtam most már mosolyom széles.

-Mit keresel te itt?-Kérdezi most már megtalálva a hangját.

-Tegnap este bejöttem megnézni, hogy vagy de már aludtál. Épp indulni akartam mikor kinyitottad a szemed és kérted, hogy maradjak. És mivel úriember vagyok nem utasítottam vissza a kérésed.

-Hahh?!Úriember?!Meg én kértem? Biztos, hogy nem! Erre azért emlékzenék!-Nyelvel Pinky.

-Mondom, hogy így volt.-Felelem komolyan. Igaz nem mondtad de elég nyilvánvaló volta kérésed.

-Mindegy.-Azzal kikelt az ágyból és bevonult a fürdőbe. Felültem az ágyon addig és vártam míg elő jött.

-Még mindig itt vagy?- Kérdezi nem épp kedvesen. Na most vajon mi baja van?

-Itt. Talán baj?-Kérdezem. Tőle türelmesen.

-Nem a te házad. Csak érdekes, hogy itt vagy de a kórházba nem jöttél be.

-Nem volt időm, hogy megnézzelek.- Most már értem mi baja van.-Talán talán bánt,hogy nem mentem be hozzád?-Kérdezem mosolyogva.

-Nem nem bánt.-Húzza fel pisze orrát.- Csak fura volt, hogy megmenteni megmentettél de már be nem jöttél hozzám. De ezen kár már gondolkozni is, ha megengeded átöltöznék.

-Meg persze.-Azzal hátra dőltem az ágyon. Ő meg fülig vörösödik.

-Akkor kimennél?!-Kérdezi sápítozva.

-Azt mondtad ez az én házam tehát azt csinálok amit akarok erre arra következtetek. És most nincs kedvem kimenni.

-Jó rendben csinálj amit akarsz.- Azzal kivett pár ruhadarabot a szekrényből és vissza vonult a fürdőszobába. Milyen könnyen zavarba lehet hozni. Kijött most már rendesen felöltözve és még csak rám se nézett úgy ment ki a szobából. Még hogy nem érdekli, hogy nem mentem be hozzá. De arra nem gondol, hogy rossz volt úgy látni is és nem biztos, hogy bírtam volna. Lementem a nappaliba és csak Itachival találkoztam.

-Szevasz öcsi. Mit csináltál Sakurával? Olyan szépen körbe fogalmazta a neved, hogy még én is meglepődtem, hogy tud így beszélni.

- Semmit nem csináltam.- Rántom meg a vállam.

- Aha értem. Hát lehet ez a baj.- Nevet fel bátyám.- Na de én megyek dolgozni. Bólintottam és mentem az egyetemre. Az egyetemnél már Naruto kalimpál nekem messziről. Komolyan sose nő fel?

-Szevasz Teme!

-Szevasz. Hát te? Azt hittem Hinatával andalogtok valahol.

- Áhh haver nem lehet mindig. Meg amúgy is ma nincs suliba mert Sakurának segít valamiben.-Vakarja a fejét. Ez érdekes. Miben segít neki?

-Értem. Akkor akár mehetnénk órára is. Azzal belendültünk a tömegbe és mentünk az óránkra. Az egész nap unalmas volt és csak azon gondolkoztam miben segíthet Sakurának Hinata. Amint vége lettek az óráknak mentem is haza de csak Itachi volt otthon.

-Szevasz öcsi. Milyen napod volt?

-Semmi érdekes.- És azzal mentem volna fel a szobámba.

-Hát az nem sok de képzeld a biztosító kifizette Sakurát. És már talált albérletet is. Izumi meg a barátnői már be is költöztették Sakurát szóval már megint ketten maradtunk. A korlát majdnem eltörik a kezem alatt. Micsoda?! Már elment?

-Értem.-Azzal felmentem a szobámba. Legszívesebben romboltam volna.