Lucy lassú léptekkel indult el Remus után. Lábuk alatt kavicsok pattogtak amint haladtak a köves úton. A lány figyelte nevelő apja minden mozdulatát és olyat látott rajta amit addig szinte soha. Remus keze remegett és arcán félelem tükröződött, s Lucy egyre jobban félt attól a meglepetéstől amit tartogat neki.
-Hova megyünk?-kérdezte Lucy aggodalommal a hangjában.
Remus hirtelen megállt látszott rajta, hogy szintén aggódik. Meg fogta Lucy kezét és szembe fordította magával, majd így szólt:
-Lucy, hidd el a köztünk lévő kötelék megszakíthatatlan, akárkik is a szüleid és örökké szeretni foglak.
A lány értetlenül nézett nevelő apja szemébe.
-Elviszlek most valahová.-folytatta Remus.-Egy olyan helyre ahova nem járnak gyakran rendes emberek. Egy olyan helyre ahol a rengeteg gonoszság él és ahol nem érzel majd vidámságot. De ha be viszlek oda akkor ki is hozlak onnan. Tudod úgy érzem ezen a helyen találkoznod kell valakivel.
Lucy lassan sejteni, hogy Remus miről beszélhet és félelemmel teli izgalom fogta el- Egész testében remegni kezdett. Remus folytatta:
-Hopponálni fogunk mert másként nem jutunk oda. És tudd Dumledore-nak köszönhetjük, hogy bárhogy is oda mehetünk.
Lucy érezte szíve hevesen ver, s tudatosult benne, amit addig remélni sem mert az, hogy látni fogja. Remus át karolta és el hopponált. A lány nyomást érzett mintha két páncél feszült volna mellkasának, alig kapott levegőt és elsötétült előtte a világ. Mikor újra fényt látott és már nem érezte azt, hogy mindjárt megfullad, egy szigeten találta magát a északi tengeren. Lucy háta mögött a sziklákat nyaldosták a hullámok míg előtte egy hatalmas erődítmény magaslott, s körülötte fekete árnyalakok.
-Az azkaban...- suttogta Lucy álmélkodva.
-Igen.-felelt szintén suttogva Remus.
Lucynak végig remegett a teste és vert hevesen a szíve ahogy át haladtak a bejáraton és ahogy végig mentek a keserű néma folyosókon. Lucyt az ájulás környékezte, hirtelen bevillant a fekete haj a sírás. Ekkor azonban megálltak egy cella ajtó előtt, s Lucy Remusra emelte könnyes tekintetét. Remus arca komor volt de mikor Lucy szemébe nézett egy pillanatra tekintete fel vidult. Lucy az ajtóra tette a kezét, Remus biccentett és az ajtó lassan kinyílt.
A kicsi szobában félhomály ült, alig lehetett valamit látni. A szoba sötét sarkában valaki megmozdult, lassan fel állt. Pár lépést ment az ajtó irányába, az ajtóból beszűrődő fény, pedig megvilágította, egész alakját. Egy nő állt Lucyval szemben, beesett fehér arca volt, fekete haja függvényként hullott fekete sötéten fénylő szeme elé. Lucy megdermedt mozdulni sem bírt, csak némán könnyes szemmel figyelte anyja tekintetét.
VÉGE
YOU ARE READING
A Lestrange titok
FantasyA nevem Lucy Lupin vagyis ez nem az igazi nevem de a nevelő apám Remus Lupin így én is ezt a nevet viselem.Eddig magán tanuló voltam de most az apám lesz a SVK tanár így én is elmehetek végre a Roxfortba habár már tízen négy éves vagyok. Lucy még n...
